Helyzetek, amiket kerüljetek, ha introvertáltak vagytok

Önbizalomtuning introvertáltaknak: a gyengeségeitek valójában az erősségeitek!

Az introvertáltak élete nem egyszerű. A külvilág gyakran félreérti őket, arról nem beszélve, hogy gyakran ők sem tudják, hányadán állnak magukkal, hiszen érzik nagyon jól, hogy kissé kilógnak. De ez olyan nagy baj lenne? 

Nem, sőt! Az introvertáltak gyengeségeiben éppen az erősségeik bújnak meg! De nézzünk csak néhány példát, mármint azon túl, hogy az introvertáltak kevésbé hajlamosak hízni, ami egy piszok jó dolog!

A ideális hétvégi program számukra az „önkéntes házi őrizet”

Az introvertáltak kimerülnek, ha túl sok időt töltenek emberek között, így számukra az önkényes házi őrizet hétvégén egy szuper program. Bár pont annyira furcsává is teszi őket a többségi – extrovertált – társadalom szemében. Eleinte a nem túl jó önismerettel rendelkező introvertált is azt gondolja magáról, hogy antiszociális, pedig nem. Simán csak adnak maguknak egy kis szünetet, lélegzetvételt, amit taníthatnának a többieknek is.

Emiatt ugyanis sokkal többet beszélgetnek saját magukkal, ezáltal képesek szembenézni a problémáikkal. Azok, akik folyton emberek között vannak, sokkal nehezebben jutnak el az önismeret ilyen magas szintjére, nehezebben szembesítik magukat az érzéseikkel, inkább a tomboló tömeg és szavak kavalkádjába menekülhetnek.

Utálnak nyilvánosan szerepelni

A MindBodyGreen egyik szerzője, aki maga is introvertált, gyűlöl beszédet tartani. Izzad, szabályosan pánikol ilyen alkalmak előtt, erőnek erejével veszi rá magát arra, hogy teljesítsen. És ebben van az előnye: már elfogadta, hogy belőle nem lesz szónok, nem is akar az lenni. Ám mivel beszédet tartania néha muszáj, ezért – a rendszeres megküzdési kényszer miatt – kialakított olyan stratégiákat, amelyek segítik átlendíteni a nehéz helyzeteken. Ez egy értékes képesség, nem mindenki van a birtokában.

Forrás:
iStock

A legapróbb részletekre is figyelnek

Az emberek általában dicsérik a merészséget és a gyors döntéshozást, pedig vannak ezen túl is hasznos tulajdonságok, amelyekben ráadásul pont az introvertáltak jeleskednek. Mivel gyakran megfigyelők („túl csendes” – mondaná a többség), sokkal éleslátóbbak, észreveszik a részleteket, amelyek sokszor kulcsfontosságúak. Igaz, hogy nem döntenek gyorsan, viszont sokkal alaposabbak, nekik való a rizikós feladat, biztosak lehetünk abban, hogy ők az utolsó részletig átnéznek mindent, hiszen gyűlölik a bizonytalanságot.

Ezek a munkák például abszolút nekik valók!

Nagy társaságban szürke kisegérnek tűnnek

A legtöbb introvertált inkább kisebb társaságban érzi jól magát. Emiatt a nagyobb találkozókon szürke kisegérnek tűnhetnek, akinek nincsen véleménye, esetleg túl félénk. Viszont ők legalább nem viselnek álarcot. Az extrovertáltak hajamosabbak szerepet játszani.

Az introvertáltak jó esetben megértik, hogy a visszahúzódás is az ő részük, az ő személyiségükhöz tartozik. Ám ha kapcsolatépítésről van szó, itt van egy tuti tipp arra, hogyan éljétek túl a céges csapatépítőket introvertáltként!