Történetek a ti nagyijaitokról

Mindenki tudja, mi az az illat, íz vagy emlék, ami elsőre beugrik, ha azt a szót hallja, nagymama. Hiszen nincs a nagymamához fogható dolog a világon, ugye?

A VOUS-n a nap témája a Drága nagymamám!, ezért Takács Nóra a Facebook-oldalán arra kérte rajongóit, hogy meséljenek neki és nekünk a nagymamáikról. A történeteket olvasva hol nevettünk, hol mosolyogtunk, hol pedig elérzékenyültünk. Összegyűjtöttük nektek az öt kedvencünket!

Az én nagymamám inkább 'kicsimama', mert nem nőtt túl nagyra, de a szíve óriási: az egyik csücske én vagyok, szokta mondani. Iskolás koromban mindig együtt tanultuk a történelmi évszámokat, a verseket. Az egyetemi éveim alatt a közös tanulás véget ért, de sok orvosi könyvet adott, melyek a papámé voltak, azoknak hála átmentem az orvos- és egészségtudományi vizsgáimon. Sokszor mentünk Mohácsra, a papámmal ott építettek hétvégi házat, nagyon szeretek oda járni. Erős és bátor asszony, ő a példaképem. Biztos sokan el tudják készíteni a krumplilevest és a lángost, de az övé esik a legjobban. Nagyon szeretem... és persze a Mamámat is!

Sajnos, már az én drága nagyim is elment angyalnak. De rengeteg emléket halmoztunk fel közös életünk során. Hímezni tanított minket, isteni sütiket sütött, a levestésztát maga gyúrta, és titokban mindig megetettük a tyúkokat náluk. Óriási kertjük volt, amiben mindig termett valami, és ráncos kezükkel sokáig gondozták azt. Imádta a virágokat, olyan szeretettel nevelgette a rózsáit, hogy én is ezt szeretném továbbvinni. Sokat bosszankodott a Papa miatt, de amikor beteg lett, haláláig ápolta, és egy évvel azután ő is átköltözött a mennyei világba. Nagyon hiányzik, mióta megszületett az első kislányom, tudom, imádnák egymást.

Én azon szerencsések közé tartozom, akiknek három nagymamájuk is volt, mivel a háború utáni szegénység miatt anyukám nevelőszülőknél volt éveken át. De mintha a sajátjuk lett volna és én mint 'unoka' is. Mindhárom nagymamám egy egyéniség volt, egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, és mindegyiktől nagyon sokat tanultam. De egy dologban nagyon is hasonlítottak: szegények voltak a szó mai értelmében, mégis mindenük megvolt. Egyszerű, tiszta ruhák, egyszerű, tiszta lakás, egyszerű, tiszta szeretet. És annyi mindenhez értettek! Szerencsés vagyok, hogy sokat tanulhattam tőlük, de sajnos nem mindent. És a legszebb az életükben az, hogy a gondok, bajok, problémák között is, halálukig szerették egymást.

Az én mamikám nemrég ment el az angyalok közé. Hálás vagyok azért, hogy 90 évet leélt egészségben, de a hiánya még mindig fáj. Gyerekkorom legboldogabb nyarai voltak, amiket nála töltöttünk. Mindig hajnalban kelt, és mire mi, gyerekek felébredtünk, már meghozta a friss kiflit, zsemlét. Mindig sütit, palacsintát sütött nekünk, és a hátunk mögött kuncogott, amikor látta, hogy 'lopkodjuk' a finomságokat a tűzhelyről. Frissen gyúrta a tésztát, olyankor az összes kanapén, fotelon hajszálvékony, aranysárga tésztakorongok száradtak. Nála lehettünk igazi gyerekek, akik bunkert építenek az összes takaróból, székekből, asztalból. Sok éve külföldön élek, de első utam minden hazatéréskor hozzá vezetett és minden vasárnap pontban fél háromkor már ült a telefon mellett és várta a hívásom. Nagyon-nagyon hiányzik nekünk.

Az én nagymamám még fiatal, nemsokára lesz hetven. Amit sosem feledek el tőle – és hiányzik, ha nem érzem –, az a 'családért mindent' életérzés. Nála egyszerűen az érzelmekben nincs olyan, hogy szükség és hiány. Hatalmas szíve van és akit megszeret, beveszi a családba és tűzön-vízen át segít. Sorolhatnám a hagyományos nagyis jellemzőket, mert megvannak benne, de a legnagyobb dolog, amit tőle tanultam, hogy a nő egyszerre saját magáért és a környezetéért nő. A nő irányít, de finoman és bölcsen. Talán ezt adta át nekem, mert bennem mélyen él, hogy a nő csak szeretettel válhat nővé.