rózsaszín nő megcsalás férj

Egyperces mese – Rózsaszín erő és rózsaszín lencse

Akkor reggel a szokásosnál is korábban kelt. Rossz éjszakája volt, a párja későn ért haza. Nyugtalanul forgolódott, amíg meg nem hallotta, hogy fordul a kulcs a zárban. Fél óra is eltelt, mire mellébújt a férfi, frissen zuhanyozva, illatosan. Hátulról átölte, és már aludt is. De ő még sokáig nem aludt el. Zakatolt a szíve, maga sem tudta, miért, hisz máskor is előfordult már ilyen késői érkezés. 

Hát kidobta az ágy is. Lefőzött egy nagy adag kávét, a felét megitta, a másik felét a kiöntőben hagyta a gépen. 

Sok idő volt még az indulásig, gondolta, bedob egy adag mosást. A fehér ing volt a szennyes holmik legtetején. Megemelte, rögtön meg is csapta az orrát az illat. Női parfüm illata. Édes virágillat. És meglátta a rúzsfoltot is az ing nyakán. 

Ismerte ezt az árnyalatot. Pink Dream. Rózsaszín álom.

Arra is emlékezett, a férje melyik kolléganőjén látta az utolsó céges bulin, amire még elhívta a párja. Még meg is dicsérte a lányon az árnyalatot. Ő meg zavarba jött, elfordult, nem értette, miért. Most bénultan állt, kezében az inggel. Ösztönösen nyúlt a nadrág zsebébe, és meg se lepődött, amikor kihúzta a két mozijegyet. Összegyűrte, a szemetesbe dobta. Aztán hirtelen mozdulattal bedugta az inget is, nadrágot is a gépbe. A feketét a hófehérrel. 

A legmagasabb hőfokra állította a mosást, extraerős centrifugával. Ne élje túl a mosást az a rúzsos, áruló ing.

Forrás:
iStock

A hálóba indult, maga se tudta, miért. Megállt az ajtóban, bámulta gyanútlanul alvó párját. Csak állt ott, a lelkében tomboló ciklonnal, meggyötörten. Sikoltozni szeretett volna, megrázni, felrázni, ököllel verni a hazug mellkasát. Hogy adjon magyarázatot, valljon színt, vagy tiltakozzon dühvel. Hogy ez az egész nem igaz. Nem történt semmi, hiába a rúzs, a mozijegy, félreértés csupán az egész. 

Az életük tiszta, az életük szép. Rózsaszín álom.

De nem sikoltozott. Csak állt ott összegörnyedve, sírt némán hosszú percekig. Aztán felegyenesedett, kihúzta magát. Kihúzta magát olyan feszesre, olyan egyenesre, amilyenre csak a nők képesek nagy veszteség, árulás, gyilkos sebek után. Felsírt az egyik gyerek. Bement hozzá, betakarta, visszaaltatta.

Aztán a konyhába indult. Almát mosott, banánt mosott. Szárazra törölte, műanyag dobozba rakta azokat. Vajat kent zsemlére, felvágottat, sajtot, salátát halmozott. Csomagolta az ebédet a párjának, mint máskor. A konyhapult tetejéről jegyzetlapot szakított. Rózsaszínt. Szívet vágott, szabályosat, szépet. A szendvics mellé rakta. Melegítésre állította a kávégépet, legyen forró a kávé, mire a párja felébred. Aztán új lapért nyúlt, „Ha van két perced, teregess ki!” – írta gyöngybetűkkel a lapra, mellé tűzte a szemétből kiszedett, kisimogatott mozijegyeket is.

Indulnia kellett, fejben ellenőrzött csendben: lakáskulcs, kocsikulcs, töltő, telefon, összetört élet. Aztán mégis visszafordult. A konyhaszekrény titkos rekeszéből előhúzta azt a kártyát, amelyen életük nagy dolgaira gyűjtögettek, a vésztartalék kártyát, a rózsaszínt. 

Úgy döntött, munka után megáll, bemegy egy plázába. Vesz magának cipőt, tűsarkút. Illatszert, csipkés bugyit, körömlakkot. És rúzst. Vadító rózsaszínt. Hogy ha kell, legyen mivel csókolni idegen inget, idegen borostát. Idegen életet. Új életet.

De napszemüveget, rózsaszín lencsével nem vesz többé soha.