Testvérháború, amit mindig a másik kezdett

Testvérháború, amit mindig a másik kezdett

A gimnáziumban többször is hallottam az egyik tanáromtól, hogy az ember annál többet élhet meg, minél többféle szeretetet tapasztal meg. A szülőit, a gyermekit, a barátit, a testvérit. És még sorolhatnánk szerepeinket. Éppen ezért törekednünk kell minél több szeretetforma kipróbálására.

Kriszta tiszta gyagya, mert vizes az agya.

Bemutatom Lüke Aladárt!

Kedves tanárom mondatai olyannyira beleégtek gondolataimba, hogy mikor első gyermekemet vártam földöntúli boldogság közepette, már azon járt a fejem, hogy mikor lesz kistesója. Mert nekem van testvérem, aki legyen bármilyen távol tőlem fizikailag – ezt a távolságot főleg én növelem időnként –, mindig itt van velem. Aki mindent tud rólam, azt is, amit senki más, akivel annyi közös történetünk van, aki elfogad bárhogyan, aki akkor is velem lesz, ha már a szüleink nem élnek. És akivel annyit, de annyit veszekedtünk gyermekként.

És verekedtünk is.

Na jó, ő vert, én visítottam és sírtam. Anya és apa hangját pedig a mai napig hallom, ahogy próbálnak megmenteni, ahogy igyekeznek véget vetni a testvérháborúnak. A harcból aztán barátság lett, gimis éveinkben sokan azt hitték rólunk, járunk, hiszen a bátyám és én mindenhová együtt mentünk. Akkor már ő volt az, aki a széltől is óvott, aki megvédett, ha kellett. Ma sincs ez máshogy, mikor büszke nagybácsiként már az én gyermekeimet szereti sajátjaként. Én pedig alig várom, hogy nagynéni lehessek.

Forrás:
iStock

Harcra fel!

Amikor az én lányom és fiam ölik egymást – most is, mikor épp írni szeretnék –, érzem, tudom, hogy ők sem engedik el majd egymás kezét nagyként. Amikor égnek álló hajjal kérem, majd követelem és üvöltöm, hogy hagyják már abba, akkor valahol mélyen, nagyon mélyen azt érzem: de jó ez! Mert aztán úgy bújnak egymáshoz, mint a kis galambok. Ha valamiért a kicsi nincs a naggyal, az máris aggódni kezd, vajon mit csinál, vajon jól van-e az egyébként elviselhetetlen kisöccse.

Korábban alig várta, hogy nélküle lehessen egy estét, most meg bőg, hogy hiányzik neki.

Imádja, hiszen ő kérte az angyalkáktól. És tényleg nagyon vágyott rá. Ma már tudja, hogy nem így van, de látom rajta, ajándék ez a se veled, se nélküled kapcsolat számára. Soha egyetlen percig nem volt féltékeny, négy és fél évesen olyan érzelmi bölcsességgel várta a kistesót, hogy ma sem hiszem el, milyen egyszerűen és magától értetődően furakodott be a királylányi világába egy kisbaba. 

Ki kezdte?

Anya továbbra is ott volt vele, ebben nem volt hiány. Amikor a játékok veszélybe kerültek, akkor kezdődtek a konfliktusok. Amikor pedig a cuki kis bébiből vásott kisördög lett, na, akkor elindult a háború. Ma már játék se kell egy jó kis kergetőzéshez, amit mindig a másik kezd azzal, hogy beszól, hogy elvesz, hogy odacsap. Igazságot tenni lehetetlen. És sokszor nem is kell, oldják meg. Csak jó lenne, ha ezt csendesebben tennék, mert lassan megőrülök. Sőt, azt hiszem, ez már sokszor megtörtént, csak a csodálatos emberi természet – és az írás – segített a túlélésben. Persze ha majd nem csinálják, hiányozni fog. Akkor majd én kezdek aggódni, hogy épp hol járnak, hogy megvédik-e egymást a nagyvilágtól. Remélem, így lesz! De addig is üvöltsenek, hogy ordíthassak!

Forrás:
iStock

Hol romlik el?

Ismerek olyan testvéreket, akiknek valahol elromlott ez a véd- és dacszövetség dolog. Jött egy szerelem, ami erősebb volt, ami furmányosan elszakította az elszakíthatatlant, ami évek múlva sem gyógyuló vérző sebet hagyott a szívekben. Vagy jött egy örökösödés, jött egy vita, ami után egyik fél sem emlékezett már a gyerekkori nagy csaták utáni békülésekre. De ki a hibás? Az, aki bántott, vagy az, aki nem bocsátott meg? Vagy a szülő, aki mindezt hagyta? Talán csak annyi maradt az emlékekből, hogy mindig a másik a hibás?

Michaletzky Luca, a VOUS pszichológusa szerint fontos a szülők szerepe a testvérharc kezelésében: 

Az optimális testvérkapcsolatra a rugalmasság és a barátságos, egészséges versengés jellemző – a szülőnek fontos szerepe abban van, hogy megakadályozza a versengés destruktívvá alakulását vagy a testvérek egymás iránti közönyét. Illetve abban, hogy átadja az együttérzés, a kölcsönös tisztelet és a megbocsátás értékeit – bár ezáltal gyermekeik nemcsak testvéri, hanem bármilyen más kapcsolataikat is jobban fogják tudni kezelni.