Mennyire vagytok jó kondiban? 12 izzasztó perc kell, és kiderül

Mennyire vagytok jó kondiban? 12 izzasztó perc kell, és kiderül

Emlékeztek a 12 perces futásra? Hülye kérdés! Persze, hogy emlékeztek. Mindenki tudja, miről van szó, aki nem volt felmentve a testnevelés órák alól. Számomra 12 perc a pokolban, de volt olyan az osztályunkban, aki még élvezte is. A testnevelés tanárunk. Felnőtt fejjel azért teljesen más a történet.

Nem egyszer futottunk Cooper-tesztet – a 12 perces futást dr. Kenneth H. Cooper találta ki, róla nevezték el így –, és nem egyszer éltem át ugyanazt a szenvedést, fájdalmat és kínt. Utáltam a szúró fájdalmat az oldalamban. Azt, hogy egyre nehezebbek a lábaim. Na, meg azt, hogy az utolsók között futok be a célba. 200 és 400 méteres síkfutásnál pedig az elsők között voltam mindig. 400 méter fölött viszont nem volt számomra élet. Meg levegő sem. Sípolt a tüdőm már 600 méternél.
Pedig a Cooper-tesztet eredetileg nem kínzóeszköznek szánta dr. Kenneth H. Cooper. A teszt a szív- és érrendszer teljesítményét méri úgy, hogy 12 percig kell folyamatosan futni, és ez alatt a lehető leghosszabb távot megtenni. Az eredményt nem és életkor szerint egy ötfokozatú skálán értékelik. Az eredményetek lehet nagyon jó, jó, kielégítő, rossz és nagyon rossz.

A szerkesztőségben nem én vagyok az egyetlen, akinek emlékezetes valamiért a Cooper-futás. A VOUS junior szerkesztője, Nóri például csalt. Egy kicsit. Egy egészen nagyon picikét.

"Az egész sztori ott kezdődött, hogy utáltam a tesit. Ügyetlen voltam és lassú. Utáltam a kislabdát, a kidobót, a medicinezést, de leginkább a futást. Jóhiszemű ember lévén az általános iskolás tanárnőnk megengedte, hogy magunknak számoljuk a Coopernél a köröket. Ha jól emlékszem, tíz kör kellett az ötöshöz. Na, nekem nem is kellett több, én tízet akartam. Kellett az a jó jegy. Büszke – hát persze, hogy sportoló múltú – szülőket akartam látni az ellenőrzőm felett.

A már említett tulajdonságaim miatt csak nyolc kört sikerült futnom, de természetesen ilyenkor elővettem a matektudásomat. A nyolcat már felfele kerekítjük, úgyhogy legyen tíz. Csak úgy repült be az ötös az ellenőrzőmbe. A szülők büszkék voltak, az osztályátlagot feljebb húztam és még csak ki sem csúfoltak. Nem vagyok rá büszke, utólag visszagondolva semmit nem számított az az egy jegy. De ha nem így lett volna, mit mesélnék most? Nem emlékszem, melyik évben történhetett a gyerekkori csíny, de Erzsi néni, Gabi néni, ha ezt olvassátok, ne haragudjatok!"

Forrás:
iStock

Szerkesztőségvezetőnkről, Dóriról annyit tudtam, hogy szokott futni a Margitszigeten, de álmomban nem gondoltam volna, hogy korábban utált sportolni.

"Nyolcadik osztályban futottam életem első és utolsó Cooper-tesztjét. Amikor a tesitanárom bejelentette, ma bizony leméri 12 percben, ki milyen erőnlétben van, az első gondolatom az volt: 'Na neee! Én tuti legyaloglom! Én meg a futás? Kizárt...' Volt olyan, aki lelkesen és könnyedén, különösebb megerőltetés nélkül rótta a köröket, de én csak kocogni tudtam valahol az utolsók között és csak arra tudtam figyelni, hogy megfelelő mennyiségű levegőhöz jussak. Végül ha kocogva is, és az utolsók között beérve a célba, de lefutottam. Megnyugtatok mindenkit, azóta már más a hozzáállásom a sportoláshoz, és ma már szigetköröket futok hobbiból. Kijelenthetem: szeretek futni!"

Kropkó Péter igazi sportlegenda. Ironman. A magyar triatlon atyja. Éppen ezért volt hihetetlen számomra, hogy olyan együttérzően beszélt a 12 perces futásról, mintha pontosan tudná, mennyire fájdalmas, gyötrelmes és borzalmas az egész. Tudja, hogy ez szenvedés, mégis azt mondja, ez a legegyszerűbb erőnléti teszt a világon. Léteznek ugyan egyéb terheléses tesztek, amelyeket sportorvosok, orvosi centrumok végeznek, de azok a legjobbak, amelynek a futás az alapjuk.

Ha negyedévente lefutod a Cooper-tesztet, akkor pontos képet kapsz arról, mennyire vagy jó erőben.

És – ahogy Dóri történetéből is látszik – felnőtt fejjel azért már teljesen más az egész, mint gyerekként volt. Tudod, hogy fontos a jó kondi, az erőnlét és az is, hogy odafigyelj magadra. Péter annyit tesz hozzá, hogy mindig ugyanolyan stílusban és lehetőség szerint azonos körülmények között fussátok végig. Nyilván nem mindegy, hogy az elsőt hóban-fagyban, erős szembeszélben toljátok le, a másodiknál viszont verőfényes napsütésben és hátszélben mentek végig. Ami a legfontosabb: edzetlenek ne fussanak Cooper-tesztet, nem ajánlott. Akkor már igen, ha képesek vagytok 12–15 percet folyamatosan futni. Ha viszont már rendszeresen futtok 10–20 kilométereket, akkor szintén nem megfelelő arra, hogy erőnléti tesztként alkalmazzátok.

Kenneth H. Cooper 2014-ben egyébként Magyarországon járt, és előadást tartott a gyermekek egészségre neveléséről, a gyermekkori elhízás okairól és megelőzéséről. Az ő segítségével fejlesztették ki a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Tesztet (NETFIT), amelyet a 2014/2015-ös tanévben több ezer hazai iskolában vezettek be.

Ennek első eredményei meg is érkeztek 2015 májusában és azt mutatták, hogy ahogy nő az életkor, úgy csökken a fittségi szint. Pedig ha a gyerekekkel időben megszerettetik a rendszeres mozgást és a sportot, akkor már kisgyermekkorban megelőzhetők lennének a mozgásszegény életmód miatt később kialakuló betegségek.

Addig azonban, amíg a gyerekek a szekrényugrás vagy kötélmászás borzalmairól mesélnek otthon, a gerendán vagy korláton eltöltött izzasztó percekkel álmodnak éjszaka, vagy a Cooper-teszt okoz nekik rémes perceket, nem a mozgás iránti szeretetük nő majd. De ez már egy másik történet...