Egyéb kategória

81 évesen meghalt Czeizel Endre

Hétfő hajnalban elhunyt Czeizel Endre – tájékoztatta az orvos-genetikus lánya hétfőn az MTI-t. A tudóst hosszú, méltósággal viselt betegség után, életének 81. évében érte a halál – közölte Czeizel Barbara.
vous - 2015.08.10.
81 évesen meghalt Czeizel Endre

Czeizel Endre 2013-ban jelentette be a nyilvánosságnak, hogy leukémiás, azt követően, hogy korábban egyszer már leküzdötte a kórt. 2014-ben úgy tudta, már csak két éve van hátra. 

Az orvos-genetikus bár több száz tudományos mű és szakkönyv szerzője volt, több nyelven is, itthon ismeretterjesztő műsoraival vált ismertté. Magyarországon a hetvenes években futott sorozatai: Az öröklődés titkai, a Születésünk titkai, a Jövőnk titkai, Az élet él és élni akar, a Ki viszi át a szerelmet, a Szexfilm, az AIDS és a Génjeink titkai, országos ismertséget hoztak neki, és közelebb hozták a tudományt a nézőkhöz. 

Czeizel Endre munkásságát számos díjjal jutalmazták: megkapta a Semmelweis-díjat, hatvanadik születésnapján a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2000-ben megkapta az USA Kennedy-díját, 2002-ben pedig az USA Fejlődési Rendellenességek Megelőzése Bizottságának díját ítélték neki. Emellett kétszeres Markusovszky-díjas, SZOT-díjas, Ifjúsági-díjas, Kiváló Orvos és Fényes Elek Emlékéremes volt. 

Forrás:
MTI
Ajánlott cikkek