Az olvasási szokások változása csak egy a sok életterület közül, amelyen érezni, mennyire állandóan jelen vagyunk, pörgünk, száguldunk minden pillanatban. Olyan ez, mint az öngyilkosság, azzal a különbséggel, hogy az öngyilkos valóban az szeretne lenni – állítja Edgar Morin francia szociológus. „Senki sem számolt az idő problémájával, amit most mindnyájan megszenvedünk. Mindnyájan csakis a pillanatnak élünk, és nem látjuk, hova vezet ez minket” – ezzel a gondolattal indít Philippe Borrel Sürgősen lassítsunk! című dokumentumfilmjében, amelyben új lázadónak nevezi a slow-mozgalom képviselőit szerte a világon, akiknek az idővel való kapcsolata hálásabb és türelmesebb, mint a „talajvesztett emberiségé”.
A slow-mozgalom 1986-ban indult Olaszországból, amikor Carlo Petrini gourmet-ként tiltakozott az ellen, hogy a római spanyol lépcsőnél új éttermet nyisson a McDonald’s. Három évvel később, már Párizsban született meg a slow food alapdokumentuma a műanyag alapanyagok és a gyorséttermek ellen. A slow food mellé – amiről egyébként Mariann már írt a VOUS-n, a cikket ide kattintva olvashatjátok – aztán szinte valamennyi életterület csatlakozott az évek során.
Ma már beszélünk médiafogyasztásról, gyereknevelésről, dizájnról, utazásról, de még szexről is.
Slow food éttermeket Magyarországon is találni. De a slow food az otthoni főzésre is jellemző, a vásárlással kezdődik (lehetőleg helyi termelőktől vásároljatok), a főzés nem a háziasszony feladata, hanem egy közös program a családdal, és a rendrakással fejeződik be, amely során még mindig van lehetőség beszélgetni vagy elkortyolni egy pohár bort.
A slow utazás során nem cél, hogy minél gyorsabban elérjétek a célállomást, sokkal inkább az út a lényeg: menjetek vonattal, telekocsizzatok, biciklizzetek, és mindeközben fedezzétek fel a benneteket körülvevő világot.
A slow szexben elengedjük a minden alkalommal felmerülő orgazmuskényszert (nem, ez nem lemondás az orgazmusról, hanem annak űzéséről) és helyette azt mondjuk: „Most úgy jó, ahogy van, akkor is, ha nem mentek végig minden szexpózon, hanem egy teljesen normális, hétköznapi szexet nyomunk.” A slow szex arra tanít, hogy ne felejtsétek el az előjátékot, hogy legyenek a mozdulataitok lassabbak, és nem kell egyből a lényegre törnötök. Tanuljatok meg figyelni, nézzétek, milyen reakciót vált ki egy-egy mozdulat a partneretekből. A kulcs az odafigyelés.
A slow filozófia mellé egyre több fogalom is társul, mint a fenntarthatóság, az emberközpontúság, a biodiverzitás és az ízlésfejlesztés is.
A slow-mozgalomnak 2012 óta Magyarországon is van központi szervezete, a Slow Budapest, amelyet Krajcsó Nelli vezet. Ő maga vidéki lányként került Budapestre, ahol próbálta felvenni a nagyváros ritmusát és követni a látott mintákat. Sodródott. De akarta is a pörgést, mert azt gondolta, csak így lehet sikeres. A siker pedig feledtette vele a hiányérzetet és leplezte az intő jeleket. Mindezt addig űzte, míg a mindennapos rohanás kihatott az egészségi állapotára is. A Slow Budapest csapata és tevékenysége is arra biztat, kis lépésekkel kezdjétek a változást, nem kell egyből új lázadókká válni.
Nelli budapesti TED-előadásában például arról mesélt, hogyan fedezett fel titkos helyeket magának a városban csak azzal, hogy mert leszállni a tömegközlekedési eszközökről és gyalogolni. Azzal, hogy turistaként mert felfelé nézni és észrevenni a főváros csodáit a házfalakon. 2012-ben úgy fogalmazta meg a slow life lényegét, hogy mi határozzuk meg az életünk sebességét és a tempóját.
Kiemelte, hogy a slow-mozgalom és -életmód kapcsán a legtöbb beszélgetésre okot adó téma az online jelenlét. Mivel mindig elérhetők vagyunk, úgy érezzük / úgy éreztetik, mindig számonkérhetők is vagyunk. A gyors sosem lehet sikeres, mert a gyors agresszív, türelmetlen, felszínes és a mennyiséget helyezi előtérbe a minőséggel szemben. A kérdés nem az, mennyire tudunk gyorsabbak lenni, hanem az, mennyire akarunk.
A teljes előadást itt nézhetitek meg:
Sokszor rohanunk mi is: jó esetben csak elütünk néhány betűt, rosszabb esetben félrefogalmazunk, nem olvasunk eléggé utána, nem tájékozódunk. Szerencsére még észreveszitek. Akkor felsóhajtunk, hogy „tényleg, erre van ideje, hogy kijavít?!”. Pedig nagyon hálásnak kell lennünk. Hogy vannak még olyanok, akik kijavítanak. Vannak, akik még figyelnek ránk. Az ideális viszont az lenne, ha nektek kevesebbszer kellene felszisszenni az elütések miatt, miközben a legnagyobb nyugalomban olvassátok a VOUS-t, mi pedig kevesebbet hibáznánk.
