Világ

Ez történik a kávéval, ha fél napot a bögrében áll

Végre néhány tudós vette a fáradságot, hogy megvizsgálja, mi történik azzal a fél bögre kávéval, amit a reggeli rohanásban néha az asztalon felejtünk.

vous - 2015.08.17.
Ez történik a kávéval, ha fél napot a bögrében áll

Biztos veletek is előfordul, hogy annak ellenére, mennyire imádjátok a kávét, mégsem fér belétek több egy fél pohárnál, ezért ott is hagyjátok a konyhapulton. Aztán este kicsit undorodva nézitek, hogy mi történhetett vele a nap folyamán, hány légy fulladt bele, hány pók fürdött meg benne, úgyhogy inkább meg sem isszátok. Mondván, biztosan megromlott. De most kiderült, hogy igenis jót tesz a kávénak, ha egy kicsit áll. 

Bár estére már nincs olyan jó íze – amit egyébként már 30 perccel az elkészítése után is lehet érezni –, egy kutatás szerint nem is fog megölni senkit, sem megbetegíteni. De az nem mindegy, hogy mivel isszátok a kávét, csak feketén vagy mondjuk tejjel. A tejet ugyanis 2 óránál tovább nem lehet szobahőmérsékleten hagyni, úgyhogy jobban jártok, ha a megmaradt tejeskávét a hűtőbe teszitek. 

Forrás:
Pixabay

De ha mégis úgy döntenétek, hogy később szeretnétek meginni a tejeskávét és hűtő sincs a közelben, akkor csak tegyétek be a mikróba, így megölitek a benne lévő baktériumokat, de sajnos nem az összeset. Akkor van a legegyszerűbb dolgotok, ha feketén isszátok a kávét, mivel akkor még csak baktériumok sem lesznek benne, bátran megihatjátok. 

Címkék: #ivás #kávé #koffein
Ajánlott cikkek