Ne beszéljetek becsmérlően az exetekről!

Tinédzserkorban még elfogadható, ha a suli folyosóján beszóltok az exeteknek, és szidjátok fűnek-fának, hiszen ez is a felnőtté válás folyamatához tartozik, ekkor próbáljátok megtanulni, hogyan is kell túllenni egy kapcsolaton. De egy bizonyos kor felett már kifejezetten csúnya és értelmetlen dolog a volt szerelmeteket ócsárolni, becsmérelni, minősíteni. 

Még az érzelmek irányítanak

Mikor még friss a szakítás élménye – attól függetlenül, milyen okból lett vége –, javában dúl bennetek a düh, a fájdalom, az önhibáztatás. Ilyenkor még nem látjátok reálisan a történetet, ezért nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Dühöngeni, szapulni az exeteket lehet: a legjobb barátnőtöknek, a családotoknak, vagy magatokban, miközben egy vudubabát szorongattok és döfködtök tűvel. Az ő fényképével, persze.

Magatokat minősítitek

Érthető, persze, fáj, üvölteni tudnátok, és hirtelen jó ötletnek tűnik elmenni egy lőtanfolyamra, de ha ezt hangoztatjátok már a munkahelyeteken is, meg minden baráti összeröffenésen, elmarjátok magatok mellől az embereket. Senki sem szeret gyűlölettől fröcsögő emberek közelében lenni. Nem beszélve arról, hogy a ti kapcsolatotok volt, a ti pasitok volt, akivel ti voltatok együtt. Ezzel magatokat is minősítitek.

Ti is hibáztatok

Egy kapcsolat vége két emberen áll. Tehát ti is ugyanúgy hibásak vagytok benne, kisebb-nagyobb mértékben. Jó esetben egy idő után levonjátok a konklúziót, miben hibáztatok ti, miben ő. Alapvetően kudarcérzésetek lehet, ekkor sajnos ti is eléggé hibásak voltatok. Ilyenkor fontos, hogy tudjátok, mi volt a hiba, hogy a következő kapcsolatotokban ezt ne kövessétek el. Az is lehet, hogy a nem sikerült érzés uralkodik el rajtatok, ilyenkor egyszerűen megtettetek mindent, csak a másik nem volt benne partner. Az viszont fontos, hogy valamelyik felismerésre eljussatok, mert utána az exet sem fogjátok becsmérelni. Az ugyanis a továbblépés sikertelenségének a jele. 

Talán egyszer, a távoli galaxisban...

Újra találkoztok vele, és higgyétek el, tudni fogja, miket mondtatok róla, és nem lesz kellemes élmény már higgadtan, túllépve a dolgokon ennek tudatában a szemébe nézni.

Joggal kérdeznétek: akkor mit csináljak?

Beszéljetek róla tisztelettel, ha nagyon csúnyán vetett véget a kapcsolatotoknak, akkor tárgyilagosan, levonva a tanulságokat. A környezetetek is tisztelni fogja bennetek, hogy felnőtt módjára kezelitek a konfliktusaitokat. Persze, a fájdalomról szabad beszélni, sőt kell is, csak figyeljetek az egyensúlyra, hívjátok közös programra a barátaitokat, és beszélgessetek róluk is, ne csak magatokról.