Lagotto romagnolo – Egy kutyafajta, aminek a szarvasgomba-keresés az élete

Lagotto romagnolo – Egy kutyafajta, aminek a szarvasgomba-keresés az élete

Meg tudjátok mondani, mi az idei év divatkutyája? Tudjátok, az, amilyet épp mindenki szeretne ilyen vagy olyan okokból. A fehér, kockafejű westie-k divatgenerációjának tagjai már nagyon öregek, helyettük yorkie-k rohangálnak mindenhol. A csivava a Paris Hilton-korszak sztárja volt, a mopszokat az angol és a francia buldogok együtt váltották a trónon. Volt egy időszak, amikor a beagle volt a király, most inkább a border collie eszi ugyanazt a kutyacsemegét a reklámokban. Vannak viszont olyan fajták, amelyek nem divatosak, de muszáj ismerni: ilyen a lagotto romagnolo.

Miért? Azonkívül, hogy elvarázsoló a neve? És hogy külsőre is teljesen megnyerő, jó fej jószág? Például azért, mert családbarát, gyermekszerető, nem beteges fajta, agressziómentes, nem vedlik, játékra mindig kapható, valamint kiváló a szaglása, kitartó a keresési kedve és gyorsan tanul.

Ez utóbbi három elsősorban azért fontos, mert a lagottók fő munkaterülete a szarvasgomba-keresés. Erre egyébként szinte valamennyi kutyafajta alkalmas, amelyik rendelkezik olyan alaptulajdonságokkal, mint a békés természet, a vadak iránti csekély érdeklődés, a tanulékonyság, a barátságosság vagy az emberrel való folyamatos kommunikáció képessége.

A legtöbben labrador, golden retriver, magyar vizsla, cocker és a breton spániel, német juhász vagy keverék kutyusok mellett döntenek, ha triflakereső ebet szeretnének. Kevésbé gyakori az uszkár és a beagle. A lagottót viszont kifejezetten szarvasgomba keresésére tenyésztették ki Olaszországban. Andrea Mantegna olasz festő 1474-ben készült munkájára a legtöbb fajtaleírás hivatkozik: azon a bizonyos festményen már egy lagotto látható. Igen, ott a sarokban.

A ma is csupán 3400 lakosú Casalfiumanese település dokumentumai szerint egy Pippo nevű fodrász kezdte el a fajtát tenyészteni és terjeszteni. Viszont az 1970-es évekre a fajta szinte teljesen eltűnt, megmentéséért egy romagnai csapat fogott össze. Nekik sikerült húsz év kemény munkával azt is elérni, hogy a lagotto romagnolót felvették a fajtajegyzékbe.

Forrás:
lagottok.hu

Már Magyarországon is létezik néhány tenyésztő, akik ezzel a fajtával foglalkoznak. Kenderik Györgynek, a Hármas-hegyi gombavadász kennel vezetőjének már az első találkozáskor feltűnt a lagotto barátságos természete.

„A Mecsek hármas-hegyi vonulatán túráztunk, mikor a cserjésből egy kutyus bukkant elő. Érdeklődést mutatva közelebb jött és leült. Szólongattuk, és barátságos farkcsóválással jelezte, hogy érti a jóindulatú közeledést. Pár perc múlva előkerültek a cserjésből a gazdik is: olasz-magyar szimpatikus párocska izzadtan, megfáradva, és, mint később kiderült, kicsit eltévedve. Gyógynövényekről és erdei gyümölcsökről készített fotókat mutattak, és örömmel újságolták, hogy a kutyus még három szarvasgombát is talált. 

Elmondták, hogy olasz fajta, és otthon többnyire gombakeresésre használják kiváló szaglása és kitartó keresési kedve miatt.

Következett egy kis botdobálás, simogatás, pacsizás, majd egy nápolyi szeletet osztottam meg a kutyussal. Ezután elköszöntünk, és indulni készültünk, mikor elém ült a kutyus, és orrával megböködte a zsebemet, jelezve, hogy onnan vettem elő azt a valamit, amiből még szeretne egy kicsit nassolni. Itt döntöttem a lagotto mellett.”

György elmesélte, hogy ezután több neves, olasz tenyésztővel vették fel a kapcsolatot, és egy évet kellett várniuk arra, hogy megérkezzen az első kutya hozzájuk. „Következtek a tanítás mókás pillanatai” – idézi vissza.

A szarvasgomba-kereső kutyusok között azok a legtehetségesebbek, amelyeknek nemcsak a szaglásuk jó (melyik kutyájé nem az?), hanem szívesen apportíroznak. Ha már kicsi korukban rohannak mindenért, amit a gazdi eldob nekik, és vissza is viszik nekik, az már jó jel arra, hogy ügyes gombavadásszal lesz dolga a gazdának. Emellett egy seregnyi egyéb tulajdonság van, amelytől még ügyesebbé válhat egy-egy munkakutya. A legfontosabb: a gazdája legyen tisztában a szarvasgombászat alapszabályaival, és legyen a kutyával következetes.

Például azt már a legeslegelején el kell döntenie a gazdának, hagyja-e, hogy a kutyus a szájába vegye a zsákmányt, vagy sem. A döntésnél fontos szempont, milyen az eb harapása: ha gyengéd, lehet róla szó, ha erős a harapása, nem ajánlják.
Igazi szarvasgomba helyett érett sajttal, mesterséges aromával vagy U-vitaminnal is edzik az ebeket.

Az utóbbit én ugyan nem szagoltam, de állítólag a nyári szarvasgomba illatára emlékeztet. A kutyáknak vizsgát is kell tenniük, amely vadászati és alapengedelmességi alapfeladatok végrehajtásából, valamint szarvasgomba-kereső munkából áll. A sikeres vizsgát tett triflavadászra ezután a munka vár.

A kutyusok sokszor egy-másfél éves korukra érnek meg arra, hogy gombakeresőkké váljanak. Kenderik György szívesen mesélt arról is, milyen eredményeket értek el a hármas-hegyi alomból származó lagottók.

Forrás:
lagottok.hu

„Egy idős hölgynél és egy erdésznél találtak szerető gazdákra. Mindketten egyedül szocializálták, tanították a kutyusokat. A hölgy elutazott nézőként egy gombakereső versenyre, ahol rábeszélték, hogy nevezze be a kutyust. Nevezett, a kutyus nyert. Hat hónapos kutyától ez kiváló teljesítmény.

Erdész ismerősünk is örömmel újságolta, hogy a két betanított kutyáját nyugdíjba helyezte, mert a lagotto egyedül jobb teljesítményt nyújt.

György amúgy nem gyűjt üzletszerűen szarvasgombát, ő csak kizárólag a vérvonal megőrzése és a kutyusok formában tartása miatt jár gombászni. Egyébként jó sportnak tartja, de csak azoknak ajánlja, akik szeretik a természetet, és tudnak rá vigyázni is. Enni viszont szívesen eszi:

A szarvasgomba a konyhában új ízeket varázsol, tésztafélékhez, sültekhez, mártásokhoz tökéletes. Kevés, vékonyra gyalult gomba is megváltoztatja a vasárnapi ebéd fogalmát.