Paul Daugherty író és egy Down-szindrómás lány édesapja. Mint a Facebook-adatlapján is látszik, imádja a lányát, és büszke minden sikerére. Van is mire, a cikkmegosztásai elárulják, Jilian diplomaátadóján sem volt kevésbé büszkébb és boldogabb, mint a lány esküvőjén. Persze a lagzi azért kicsit más tészta, hiszen akkor már a ragaszkodó szülő is tudomásul veszi, hogy féltett kincse elmegy a háztól, és külön útra lép férjével, ahol már nem együtt sétálnak az édesapjával.
A férfi levelében leírja, milyen szépnek látja őt, a ruháját, haját, és hogy mindig féltette, de mikor a férje belépett a házuk ajtaján, és megkérte Jilian kezét, minden kételye elszállt. S bár az apai szíve fáj, mérhetetlenül büszke is rá:
Emlékszel azokra a dolgokra, amikkel mindig cukkoltak, hogy soha nem fogod tudni megcsinálni? A biciklizés esélytelen, sőt az is, hogy valaha sportolj. Az egyetemet meg már meg sem említjük.És lám, ma férjhez mész. Most… nézz csak magadra! Te vagy a legkedvesebb ember, akit ismerek. Mindez azért történhetett, mert dolgoztál rajta.
Az édesapa új könyve a lányáról is szól, az életéről, a közös életükről, mely emlékekkel van kikövezve. Ennek a könyvének a prológusa is ez a levél, így nemcsak mi, hanem még sokan fogják elérzékenyülve olvasni.
Még több képet az esküvőről itt találtok.