Újratervező anyukák: „Ezek a zsákok éjjelente készülnek…” – Interjú a CUCC papírzsákok kitalálójával Séllei Lilla

Újratervező anyukák: „Ezek a zsákok éjjelente készülnek…” – Interjú a CUCC papírzsákok kitalálójával

Magony Ági nem tipikus újrakezdő, annak ellenére, hogy akkor vágott bele a CUCC papírzsákok készítésébe, amikor gyerekeivel otthon volt. Szakálluk még nincsen – ahogy a vállalkozás sem öreg –, hiszen a két fiú ősztől még csak oviba megy, Ági pedig négy órában visszatér régi munkahelyére. A zsákok sikeréről, az anyaságról, a főállásról és a tervezőfeladatokról is beszélgettem vele.

Név: Magony Ági

Életkor: 31 éves

Gyerekek száma és kora: Andris (5) és Dani (3)

Korábbi foglalkozás: Egy kiadónál dolgozott szerkesztőként

Jelenleg ezt csinálja: A CUCC papírzsákok megálmodója, és ősztől 4 órában visszatér a munkahelyére is

Szeptembertől elég új helyzetbe kerülsz, hiszen mindkét kisfiad oviba megy.

Éppen ezért nem is igaz rám teljesen az újratervező jelző, hiszen 4 órában visszatérek a gyerekek előtti munkahelyemre, egy kiadóhoz. Sosem volt tudatos nálam, hogy a gyerekek alatt valami újba szeretnék kezdeni, csak összejöttek a dolgok.

Az otthon töltött idő alatt rá voltam kattanva az Instagramra, ahonnan folyamatosan értek az ingerek. Sok olyan anyukát követtem, akik belekezdtek valamibe, akik elkezdtek gyártani, készíteni valamint – én is úgy szerettem volna kipróbálni magam ilyen területen. Ezzel párhuzamosan követtem lakberendezési oldalakat is, és az egyiken szembejött velem ez a papírzsák, ami Nyugaton már évek óta menő.

Én is szerettem volna ilyet, elkezdtem utánajárni, de őrült drága lett volna külföldről berendelni. Éppen ezért futottam egy kört még itthon, körbenéztem, ki foglalkozik esetleg itthon ilyennel, vagy hogyan tudnám megvalósítani.

Ezután vágtam bele.

Miért szereted a papírzsákot?

Hasznos, gyűrhető, nem kell rá vigyázni, jól néz ki. Kisgyerekeknél nagyon előnyös. Én nem vagyok az a tip-top, de nem szeretem, ha rendetlenség van, egy ilyen zsákba beledobálva sok holmit gyorsan rendet lehet rakni. Egyébként sok helyen fel lehet használni a konyhától a gyerekszobán át a hálóig, tárolhatjuk benne a játékokat, de akár a szennyest is.

Forrás:
Hámori Zsófia

Hány darabbal kezdtél? Egyáltalán honnan vannak a zsákok?

Találtam egy hazai gyártót, aki ilyet is forgalmaz. Az első rendelésem pár száz darab volt, úgy gondoltam, ezzel a mennyiséggel nem bukhatok nagyot. Natúr zsákokat veszek. Nekem a fekete-fehér vonal tetszik leginkább, de már az induláskor kiegészítettem ezt a rózsaszín és a türkiz színekkel.

Stencillel mintázom a zsákokat. Ez egy döntés volt az elején, ha nyomdában készíttetném, akkor jóval egyszerűbb lenne, de nagyobb készletet kellene tartani, így időigényesebb, de több a variációs lehetőség. Így a kezdetektől tudok vállalni egyedi megrendeléseket, egyedi színeket is.

Mikor vágtál bele?

2015 a változások éve számomra: most indult a CUCC, most költöztünk el, most megyek újra vissza dolgozni, most már mindkét fiú óvodás lesz. Januárban indult a CUCC Facebook-oldala, bár már az előző év végén elkezdtem vele foglalkozni. Hihetetlen, hogy fél év alatt hogy befutott. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz.

Jelenleg a Facebookon és a Meskán tudnak rendelni, de sok boltban is kapható már, például a Monóban, a Minipolisban, a SzimplaDesignban, a Pitypang Dizájnban. Külön büszke vagyok arra, hogy ezek a szuper boltok, amikért évek óta odavagyok, kerestek meg, hogy szeretnék árusítani a termékeimet. Nagy öröm, hogy azt csinálhatom, amit én találtam ki, hogy ez minden szempontból az én munkám.

Forrás:
Hámori Zsófia

Mennyi időt vesz igénybe a CUCC?

Sok idő a festés és a járulékos munka is: Facebook, Instagram, a sajtómegjelenések, a postázás, fotózni és utómunkázni... Jelenleg én csinálok mindent ebben a kis vállalkozásban. Fárasztó, és sok tervem van még a jövőre nézve, de annyira boldog vagyok, hogy ennyi lehetőséget kapok.

Hogy támogatnak a fiúk?

A férjem nagyon támogat, látja a CUCC-ban a lehetőséget. Időben is, sokat átvett a fiúk körüli teendőkből, de a szüleim és az anyósomék is sokat segítenek. Szerencsém van, hogy mellettem állnak, egyébként nem is tudnám csinálni. A két fiú mellett ezek a zsákok éjjelente készülnek...

Forrás:
Hámori Zsófia
Forrás:
Hámori Zsófia
Forrás:
Hámori Zsófia
Forrás:
Facebook/Cucc papírzsákok
Forrás:
Facebook/Cucc papírzsákok
Forrás:
Facebook/Cucc papírzsákok
Forrás:
Facebook/Cucc papírzsákok