Észrevesszük azt, ami már a miénk? – Íme az én boldogságmantrám!

Észrevesszük azt, ami már a miénk? – Íme az én boldogságmantrám!

Gyorsan észrevesszük azt, ami nem működik az életünkben. Jajongunk hangosan sokat. Tán a könnyünk is hullik. Kérünk is. Meditálunk hozzá, mert ezt is megtanultuk már: kérjünk szívből, okosan, és megkapjuk.

Tényleg működik a dolog, mégis sokszor még ez sem elég. Még több kell, vagy más. Közben meg elfelejtjük észrevenni azt, ami a miénk, amiért nem kell kuncsorogni, ami épít minket, ami régóta boldogít.

De tudunk, merünk boldogok lenni? És tudjuk, mi tesz minket boldoggá, valamint képesek vagyunk megköszönni azt sorsunknak?

Hazudnék, ha azt írnám, naponta veszem számba életem értékeit. Van, amikor csak havonta egyszer, van, amikor kéthetente...

De akkor elmerülök az örömben, mert annyi, de annyi dolog van, ami boldoggá teszi életem.

Próbáljátok ki ti is egyszer!

Íme, az én mantrám, amit gyakran változtatok. Nem zárt, nem merev, nem sértődik meg a mantra, ha beleszövök dolgokat, vagy éppen kiemelek valami igazán fontosat. De bármi is jön a számra, amíg mormolok, nem figyelek másra, csak befelé, csak arra, ami felfakad. Nem gondolkodom, nem manipulálom a szavakat, nem ígérgetek, nem kérek, nem haragszom. Hálás vagyok.

Köszönöm létezésem. Köszönöm, hogy formát ölthetett a lélek, aki vagyok. Köszönöm a testem, hogy van, ép és egészséges a kezem, a lábam. Hogy léphetek, hogy simogathatok, főzhetek, kötözhetem gyerekeim sebét.

Köszönöm a szemem, amivel látom a világot. Köszönöm fogaim, amivel rághatok, a nyelvem, amivel szavakat formálok. Köszönöm hangomat, amivel kérhetek, dicsérhetek, mesélhetek, közölhetek és hálát adhatok.

Köszönöm az elmém, hogy gondolkodhatok, hogy befogadhatom és feldolgozhatom a látványt, mit szemem láthatott. Köszönöm az orrom, hogy illatokat csalogat, a fülem, hogy a hangok elérhetnek hozzám. Köszönöm ujjaim, a tapintás adományát, hogy ismerhetem a bársony érintését, a hó hidegét és a tűz forróságát.

Forrás:
iStock

Köszönöm a gyerekeim, köszönöm, hogy szerethetek, köszönöm, hogy szeretnek engem is sokan. Köszönöm a családom, köszönöm a barátaim, köszönöm, hogy van, akiknek fontos vagyok, akik szólnak hozzám. Köszönöm a tiszta szavakat, amiket másoktól kapok, a vigasztalást, ha szomorú vagyok, a nevetést, amit megosztanak velem.

Köszönöm a meséket, amiket kapok, amiket másokkal megoszthatok. Köszönöm a gyereknevetést, a virágszirmokat, az ég színeit, hogy láthatom a Napot.

Köszönöm a szerelmet, amiben részem volt, a reményt, hogy újra megtörténhet. Köszönöm a felém szerelemmel közeledőt, a szintén reménykedőt. Azt, aki bizalommal és védelmezőn magához emel majd.

Köszönök minden szívdobbanást, a zene lüktetését, a szivárványt az égen. Köszönöm a szelet, a fenyő illatát.

Köszönök mindent, aki voltam, aki vagyok, s akivé válhatok. Köszönöm az utat, amit lábam elé kaptam, és a célt, amit elérhetek. Köszönöm az erőt, amivel célba érhetek.