A nagy váltás: gimnáziumból egyetemre

Négy év a középiskolában. Aztán még három-öt, vagy kinek mennyi bukásokkal együtt az egyetem. Több ezer reggeli korán kelés, több száz elhasznált füzet és több milliónak tűnő unalmas óra, amin ott kellett lenni. Legalábbis a gimiben igen. Az egyetem meg...

Az van, hogy nekem például a gimnáziumban átszenvedett évek felértek a pokol legmélyebb bugyraival, ahova fintorogva léptem be és megrogyva jöttem ki. Emberfüggő, kinek milyen volt, de én nem sokat köszönhettem annak az időszaknak. Mindenesetre a sors úgy hozta, hogy az egyetemen megkapjam mindazt, amit a középiskola nem tudott megadni számomra: a szabadságot. Ez talán még nem is akkora dolog, hiszen mindenki, aki beleveti magát a felsőoktatásba, átérzi a helyzetet.

Forrás:
Pixabay

Az egyetemen nem különösebben érdekli a tanárokat, mit csinálnak a diákok az órán. Nem kell elrakni a telefont, sőt, kötelező elővenni a laptopot. Mert a diktálós-szájbarágós korszaknak vége szakad és a tanár csak mondja, mondja és mondja. Nem kell bejárni minden órára, nem kell pontosan nyolcra érkezni, mert az órák később kezdődnek, viszont hosszabbak is. Lehet inni és enni, nem szólnak rád, ha nem figyelsz. Nem kell jegyzetelni sem, hiszen rajtad múlik, hogy odafigyelsz a tanárra vagy inkább nyomkodod még egy kicsit az okostelefonod. Szabadság, minden mennyiségben.

Amikor valaki azt mondja, a gimnáziumi évek a legszebbek az a) vagy nem járt főiskolára, b) semmit nem csinált már a középiskolában sem.

Nem tudom, kinek volt nehezebb megszokni a főiskola nyújtotta szabadságot, a szüleimnek, vagy nekem? Az egész első évemből annyit láttak, hogy reggel 10-ig alszom, délután kettőkor pedig már otthon idegesítek valakit. Jöttek a kérdések, miért nem vagyok iskolában, majd jött a válasz, hogy azért, mert nincs órám. A vizsgákon meg veregetem a vállam, hogy milyen király voltam, amikor nem jártam be és csak ülök a teszt fölött, mint egy idióta, aki nem tud semmit. Hát, igen.

Néha azért becsúszott egy kis lelkiismeret-furdalás, amiért nagyjából semmit nem csináltam, csak szenvedtem. Az a legjobb, ha az óráid bele tudod sűríteni két-három napba, a többit pedig azzal töltheted, amivel szeretnéd. Esetleg elmehetsz dolgozni, ami a szakmai gyakorlatnál majd fontos lesz.

A vizsgaidőszak

Ahány tárgy, annyi vizsga. Egy tesztre felkészülni pont annyi, mint érettséginél egy tárgyból megtanulni (inkább bemagolni) az egész ötéves anyagot. Kellemetlen, amikor a vizsga előtti éjszaka ül neki az ember, kávéval és csokival veti rá magát a több száz oldalas tanulnivalóra. Ha megbuksz, mehetsz újra. Ha nem, akkor hatalmas király vagy. Nehéz, mert nehéznek kell lennie. Van szóbeli, írásbeli, beugrós és nem beugrós vizsga is. Minden megtanulható, csak neki kell állni. Lehetőleg időben.

A bulizás

A legjobb része az egésznek, hogy ha ügyes vagy, jó órarendet tudsz összeállítani magadnak. Valahogy úgy, hogy 10-kor kezdődjön az első órád és ne kelljen bent ülnöd egész nap az előadásokon, gyakorlatokon. Mi következik ebből? Igen, a reggel hatig tartó bulizás. Magadra vess, ha nem tudsz felkelni és elindulni az iskolába! Mindenesetre kevés olyan jó dolog van a főiskolán, mint a sulibulik. Itt érzed igazán, hogy tartozol valahova.

A lényege

Természetesen nem hátrány a diploma. Bár a mai világban elenyésző, hiszen ha elvégzed az iskolát, szinte utánad is dobják a papírt, amivel vagy el tudsz helyezkedni vagy nem. Mielőtt főiskolát választotok, próbáljatok olyan szakokat keresni, ami a lehető legjobban megfelel a jövőtökről alkotott eképzeléseiteknek és amivel talán nem fogtok éhen halni. Tudom, nyers és túl őszinte, de igaz. Ha ügyesek vagytok, bármilyen szakkal tudtok valamit kezdeni. Az én tippem pedig az, hogy azt tanuljátok, amit igazán szerettek.

Nincs jobb érzés annál, amikor a hobbid a munkád.