Egyéb kategória

A divat segítette át a kemoterápián a gyomorrákos nőt

A nőiesség megélése fontos minden nőnek. A kritikus, nehéz élethelyzetekben pedig még inkább, hiszen a visszajelzések, dicséretek megerősítik a nők önbizalmát, erőt ad nekik a túléléshez.
vous - 2015.09.18.
A divat segítette át a kemoterápián a gyomorrákos nőt

Úgy látszik, Lisa Rossiter is ismerte Coco Chanel szavajárását, miszerint minél rosszabb helyzetben vagytok, annál jobban kell kinéznetek. A 33 éves nőnél ugyanis gyomorrákot diagnosztizáltak, ami nem kis traumát jelentett számára, hiszen az operáció után még hat hónapos kemoterápiával is meg kellett küzdenie.

Az első kemoterápián egy sárga szoknyát vett fel, melyet megosztott az Instagramján egy FightCancerWithFashion hashtag kíséretében, és azt is leírta, hogy ez a szoknya mennyire sok erőt ad neki. Innentől kezdve beindult a szeretet- és lájkcunami, és Lisa immár 127 megosztott képnél jár. A terápiának ugyan vége, de a szokás megmaradt, hiszen az erőre szüksége van, decemberben derül ki majd, hogy a kezelés mennyire volt sikeres.

Elmondása szerint ezek a képek rengeteg kitartást adnak neki, a visszajelzések növelik az önbizalmát, így sokkal könnyebben vészeli át a sötét időszakot. Képein olyan gyönyörű szettekben pózol, mintha csak divatfotózáson készülnének. A ruhákkal el tudja takarni a csöveket, a katétert, de olyan képeket is megosztott követőivel, ahol fedetlenül is vállalja a kemoterápia nehéz pillanatait. Hozzáteszem, még ott is csinos.

Forrás:
instagram/shoe_vixon

Forrás:
instagram/shoe_vixon

Forrás:
instagram/shoe_vixon

Forrás:
instagram/hoe_vixon

Forrás:
instagram/shoe_vixon

Lisa többi képét itt tudjátok megnézni, érdemes.

Vegyetek példát róla, s ha nehéz napotok van, akkor nyúljatok egy szexi ruhához!

Ajánlott cikkek