Egyperces: Mitől válik az életetekben minden valósággá és megtörténtté?

Emlékszem, amikor elköltöztem otthonról, és összekötöttem az életem mással, akkor az egy elemi döntésnek tűnt. Akartam és kész. Egyszerű volt, mint az egyszeregy.

Tudtam, persze, hogy ez többet jelent annál, hogy megosztok egy szekrényt valakivel, de csak később tudatosult bennem, hogy mit is jelent ez pontosan.

Senki nem fogja megmondani, mit csinálj.

Nos, igen, ebbe nem gondoltam bele. Mikor még fél lábbal otthon éltek, közösen döntötök valamennyire a családdal. Átbeszélitek, megrágjátok, megvitatjátok, és a döntés szinte adja magát.

Nincsenek kételyek, félelmek, legalábbis nem olyan csontig hatoló, mint amikor egyedül kell döntést hoznotok valamiben. De amikor külön költöztök, és elkezditek élni a saját életeteket, akkor kicsit megváltoznak a dolgok. Nyakatokba szakad minden súly. A felelősség súlya.

Dönteni néha könnyű. Annak tűnik. Olyan könnyelműen szalad ki a szánkon néha a szó, az ígéret, az álláspont. Aztán a következményekkel való szembenézés és az együttélés az, ami nehéz. Mert a választás korlátokkal jár. Dönteni valami mellett azt is jelenti, hogy lemondotok más, ezer dologról.

Ezek többnyire hirtelen döntések, melyek sorsot, életet változtatnak, veszélyesek, mert a tetteitek súlyát csak akkor értitek majd meg, mikor már lehet, hogy késő.

Dönteni kell. Muszáj.

Minden nap, minden fordulópontnál, s akár minden órában, percben. Valahová állnotok kell: valamelyik oldalra, valaki mellé, magatok mellé, vagy magatokkal szembe. Szakítotok vagy nem, szerettek vagy nem, csaltok vagy nem, elköteleződtök vagy nem, hazudtok vagy őszinték lesztek. Döntenetek kell. A döntésetektől lesz minden valóság, igazi, megtörtént dolog.

Mikor egyre több dologban döntöttem egyedül, féltem. Mi van, ha rosszul döntök? Egyáltalán, lehetek olyan önző, hogy a magam javára billentsem a mérleget? Mikor kell áldozatot hoznom? Mi fér bele? Mi van, ha hibázom, és utána megbánom? Ha utána rosszabb lesz, mint a döntés előtt? Nem véletlenül mondta Dmitrij Gluhovszkij, hogy "boldog, aki helyett minden döntést mások hoznak meg: nincs mit meggyónnia". S mégis, mit ér az ember döntések nélkül?

A döntésképesség a legbonyolultabb, mégis a legértékesebb képesség.

Döntést hozni annyi, mint rendelkezni a saját életetek felett úgy, hogy elfogadjátok a járulékos veszteségeket. A döntés valójában titkos vágy, ami végre felszínre kerül. Amikor végre ki meritek mondani, amit valójában akartok, és feladtok érte dolgokat. Döntésekkel alakítjátok az életeteket, a világot, úgy, ahogyan ti szeretnétek. Pakolásztok a képzeletbeli mérlegeteken, méricskéltek újra meg újra, és tudjátok mit? Ebben a világban, ahol gyakran hajlamosak vagytok úgy tekinteni magatokra, mintha rabok lennétek láncon, pont ez adja a kulcsot a bilincs lehullásához.

Mert mérlegelni és dönteni: szabadság.