Egy dolgot szögezzünk le az elején: ha egy pasi moziba visz, akar tőletek valamit. Szimplán jófejségből senki sem fog végigülni veletek egy filmet, amit férfiember a háta közepére sem kíván. Nem beszélve arról, hogy fizetni kell a jegyeteket, a kólátokat, a popcornotokat és a nachosotokat is.

A kérdés adott, feltettem néhány budapesti moziban!

Először egy népszerű helyet vettem célba. Rengeteg első- és sokadik randis pár jár ide. Nem lenne meglepő, ha forrna a levegő a hátsó sorban. Ha azt mondom, furán nézett rám a jegyszedőlány, mikor feltettem neki a kérdésem, finoman fogalmazok. Pár másodperc kínos csend után jött a válasz:

„Mióta itt dolgozom, ezernél is több párt láttam bemenni a termekbe, de sosem kaptunk rajta senkit ilyesmin. Van felszerelve éjjellátó kamera, hogy kiszúrjuk azokat, akik kamerázzák a vetítést, így nehéz lenne elbújni. Ezekhez a felvételekhez viszont mi, jegyszedők nem férünk hozzá. Nem merem azt mondani, hogy nem történik ilyesmi, viszont az biztos, hogy nem gyakori.”

Forrás:

iStock

A forgalmas mozi kilőve. Végül is logikus, több ember, nagyobb esély a lebukásra. Felkerestem hát egy sokkal kisebb, belvárosi mozit. A recept ugyanaz volt, mint az előző helyen. Moziba be, kérdést bele a jegyszedősrác arcába, megvárni, míg leolvad az agya, majd fülelni:

Szexhez szerintem csak a legbátrabbak mernek hozzákezdeni a teremben. Mivel nincs túl nagy hely, elég feltűnő a mozgás.

Kézimunka és orális szex viszont száz százalék, hogy történik, az szinte láthatatlan. Vannak párok, akik rendszeres vendégeink, és mindig nevetve mennek haza. Ez persze nem jelent semmit. Az viszont igen, hogy bemennek egy olyan filmre, amit már sokadszorra vetítünk – így nincs annyi ember bent –, majd negyedóra-húsz perc múlva kijönnek. Szerinted mit csinálnak?”

Ezek után nem hagyott nyugodni a gondolat, érdekelt, hogyan történnek a dolgok élesben. Addig-addig kérdezősködtem ismerősöknél, míg találtam valakit, akinek volt része hasonló kalandban. Nagyon készséges volt, megosztotta a sztoriját:

„A második randin mentünk moziba. Céltudatosak voltunk, megbeszéltük, miért megyünk. Népszerű helyet néztünk ki, de olyan vetítést, amiről tudni lehetett, hogy nem fog sok ember érkezni rá. Nyilván, ha ilyesmire készül valaki, nem Az éhezők viadala premierjére időzít. A bejáratnál vártuk meg, míg lemennek a reklámok, addigra mindenki elfoglalta a helyét. Jó, ha tizenöten voltak az egész teremben.

Szerencsénk volt, a leghátsó sor teljesen üres maradt, a közepére ültünk. Kicsit belenéztünk a filmbe, ha már fizettünk érte, de hamar átterelődött egymásra a figyelmünk. Én az ujjammal, ő a szájával végezte a dolgát, tovább nem mertünk menni. Miután befejeztük, nevetve vártuk a stáblistát. Vicces volt. Ha azok a székek mesélni tudnának…”