Világ

„Ha élne, talán ő sajnálná a legjobban, hogy így történt” – Molnár Csilla tragédiája

Az "Álmodj, királylány" című szám máig cseng a fülemben, a lágy dallama, a kedvesnek hitt szövege. Kislányként egy boldog királylányt láttam magam előtt, aki békésen alszik. Mára már tudom, egy fiatal gimnazistalány tragédiája áll a dallamok mögött. Molnár Csilla Andrea egy fonyódi diáklányból lett 1985. október 5-én, napra pontosan 30 éve Magyarország szépe, ekkor kezdődött el tragikus életének hanyatlása.

vous - 2015.10.05.
„Ha élne, talán ő sajnálná a legjobban, hogy így történt” – Molnár Csilla tragédiája

A koromból kifolyólag nem sokat tudhattam az egykori szépségkirálynőről, így elővettem Friderikusz Sándor Isten óvd a Királynőt! című könyvét és az egykori dokumentumfilmet, beleástam magam a történetbe, remélve, hogy az utolsó oldalhoz és perchez érve választ kapok a fejemben található sok miértre.

Forrás:
vous

A tizenhat éves balatoni lány, Molnár Csilla Andrea 1985 tavaszán jelentkezett a szépségkirálynő-választásra. Ahogy ő maga is fogalmazott, "jó játéknak" gondolta. Ebből már sejteni lehet, mennyire nem tudhatta még, hogy a siker és csillogás mögött mi is áll pontosan. Magyarországon ekkor már ötven éve nem rendeztek szépségversenyt, így senki nem tudhatta, mit hoz magával a nagy megmérettetés. Az emberek nem tudhatták, mit várjanak tőle, hogyan kezeljék és legfőképp, hogy mit tartogat a jövő egy olyan lány számára, aki gimnazistaként lesz egy csapásra az ország legszebb nője.

De mi történt valójában? Mi vezethetett ahhoz, hogy egy 17 éves kamasz lány úgy döntsön, nincs tovább?

Friderikusz Sándort, ahogy ő maga is írja, az indulat vezérelte könyve megírásában. A számtalan miértre és tisztázatlan kérdésre próbált választ keresni, ahogy én érzem: fél sikerrel.

És aztán, amikor 1987. március 28-án papírra került 78 interjú nyomán a könyv utolsó mondata is, valahogy egy cseppet sem könnyebbültem meg. Sőt!

– kezdi a könyve elején. Az egykori szépségkirálynő tragédiája máig vitatott kérdés, a válaszok talán sosem lesznek meg, mégis kigyűjtöttem néhány momentumot, ami fontos lehetett a tragikus végkifejlet szempontjából.

Forrás:
vous

A feldúlt családi háttér és egy viszály kezdete az apával

Molnár Csilla olyan családban nevelkedett, amelyben az édesapa a fiúgyermekhez húzott, az édesanya pedig a lányához. Így volt ez rendjén, legalábbis náluk. Csilla édesapjával való kapcsolata pillanatok alatt megváltozott, amikor a kamasz lány a versenyre jelentkezett. Molnár István nem akarta elengedni a lányát egy ilyen megmérettetésre, amiről akkor még semmit nem tudtak az emberek. Mai szemmel nézve talán neki volt igaza, talán sosem kellett volna indulnia. De 50 év kihagyás után tudott bárki bármit erről a versenyről? Gondolta volna bárki, hogy a lányokat kihasználják és becsapják?

1985-ben valószínűleg kevesen. Csilla döntött, titokban jelentkezett, majd az összes selejtezőt végigcsinálta az édesanyja támogatásával, aki teljes vállszélességgel ott volt mellette. Így történt, hogy a fiatal lány mögött egy olyan család állt, ahol az egyik fél engedte szárnyalni, míg a másik visszafogta (volna). Az események zajlottak, Csilla és az édesapja eltávolodtak egymástól. A csendes eltávolodást pedig haragos viták és állandó nézeteltérések váltották fel.

A várva várt pillanat és a velejáró kötelezettségek

A Magyar Média nevű vállalat osztrák mintára rendezte a versenyt, talán mit sem sejtve arról, milyen kötelezettségekkel is jár ez pontosan a lányok felé. Felkészületlenségüket bizonyítja, hogy a lányokat a verseny alatt nem segítették szakemberek, nem volt egy ember, aki felkészíthette volna őket a hirtelen jött sikerre. A szervezők árucikknek tekintették őket, akik jót fognak tenni az ország imázsának.

A versenyre jelentkezett fiatal szépségeknek egytől egyig alá kellett írniuk egy szerződést, amely kimondta, hogy a nyereménnyel együtt elfogadják, hogy egy évig a Centrum áruház arcai lesznek, s csak olyan szereplést, munkát vállalhatnak, amelyeket ők biztosítanak. Természetesen mint az egész verseny minden momentuma körül, úgy a szerződés körül is botrány készült kirobbanni.

Kalmár Zita, az egyik legnagyobb esélyes bejelentette, ő ugyan nem írja alá a papírokat. A lányt azonban senki nem követte. Csilla és a többiek mind-mind aláírták. Ekkor jött a fordulat a döntőn, 1985. október 5-én, amikor a különdíjasnak kinevezett Zita egy kaliforniai tanulmányi utat és egy fotósszerződést kapott.

A nézők kikerekedett szemekkel várták, vajon mit kap az ország legszebbje, ha a hatodik helyezett ennyi mindennel gazdagodott? Molnár Csilla "meghívást" kapott egy három napos bécsi útra, a Miss Európa-választásra, majd egy "exkluzív" szerződést a Centrum áruháztól, amit végül sosem fogadott el.

Forrás:
vous

A zuhanás elkezdődött

Csilla élete a győzelem pillanatától kezdve teljesen megváltozott. Az egykori nyugodt, balatoni diákélet a múlté volt. Kötelező szerepléseken, utazásokon kellett részt vennie, mindezt anélkül, hogy bárki megkérdezte volna tőle, bírja-e. A gimnazistalányból magántanuló lett, az iskolapadot a kifutók váltották fel. A kedves, baráti szavak helyét pedig pletykák, kéretlen megjegyzések és aljas címlapok, cikkek vették át. Barátai helyett irigyei lettek, s az is nyílt titoknak számított, hogy előre lebeszélt egyeztetések alapján nyert. Legalábbis egyes állítások szerint.

A máltai út és a korona rejtélyes esete

Magyarország szépeként Csillát érte a megtiszteltetés, hogy hazánkat képviselje a máltai Miss Európa-döntőn. Az öröm és a büszkeség nagy volt, de ahogy az út elérkezett, úgy a jó érzés hamar el is illant. A lányok a máltai út előtt egy müncheni felkérésnek tettek eleget, ahol fizetés nélkül több napig különböző munkákat, fotózásokat, szerepléseket vállaltak. Innen indultak tovább Máltára, ahova külön kérés alapján Csillának vinnie kellett a koronáját, erre pedig rajta kívül senki mást nem kértek meg!

A versenyen a fonyódi lány mindvégig kimagaslóan szerepelt, a zsűritől a lehető legjobb pontokat kapta, a verseny végén mégis a svéd lány került ki győztesként. Hogy hogyan? Máig nem tudni. A kamasz lány azonban keserűséggel, csalódásokkal és korona nélkül tért haza.

Forrás:
vous

A végső elkeseredés, majd megbánás

A rejtélyesebbnél rejtélyesebb eseményeket még bőven lehetne sorolni, azonban a történteken mit sem változtatna. Az állandó otthoni feszültség, a megfelelni akarás, a kihasználtság és a győzelemmel járó rosszindulatú újságcikkek, megjegyzések, pletykák valamit örökre tönkretettek. Az alig tizenhét éves lány kevesebb mint egy évvel a győzelme után egy nyári délutánon, egy pillanat erejéig úgy döntött, nincs tovább. Fájdalomcsillapító tablettákkal akart véget vetni életének, amit hamar meg is bánt. Utolsó perceiben sírva szólt édesanyjához:

Anyuka, nem akarok meghalni.

Segíteni azonban már sem az édesanyja, sem a kiérkező mentősök nem tudtak. Molnár Csilla 1986. július 10-én meghalt. Egy biztos, ahogy az osztályfőnöke fogalmazott:

Ha élne, talán ő sajnálná a legjobban, hogy így történt.

Ha segítségre lenne szükségetek, hívjátok a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassátok el ezt az oldalt, online segítséget itt kaphattok. Amennyiben másért aggódtok, ezt az oldalt ajánljuk figyelmetekbe.

Ajánlott cikkek