Egyéb kategória

Reggel vagy este? – Most elmondjuk, mikor kell igazából fürdeni

Én általában este szoktam fürdeni, néha reggel is, ha kedvem tartja, de sosem tudtam, hogy melyik a jobb. Ha reggel fürdöm inkább és este nem, vagy reggel is és este is? Egy új kutatásból kiderült, mitől függ, hogy melyik időpont a legideálisabb számunkra.

vous - 2015.10.07.
Reggel vagy este? – Most elmondjuk, mikor kell igazából fürdeni

Mikor fürödjetek reggel?

  • Ha olajos a bőrötök
    Ha túlzottan zsírosodik a bőrötök, akkor a reggeli fürdés a megfelelő számotokra, mivel a bőrötök zsírosodása éjszaka megy végbe, így a reggeli fürdéssel kitisztíthatjátok a pórusaitokat.

  • Ha kreatívak szeretnétek lenni
    Elsőre kicsit furán hangozhat, de a fürdés olyan, mint a meditálás. Nyugodtak vagyunk, lemegyünk alfába, ilyenkor pedig remek ötletek születhetnek. Éppen ezért jó egy frissítő zuhannyal kezdeni a napot, ami megadja a kezdő lökést a kreatív gondolatoknak.
     
  • Ha nehezen tudtatok felkelni
    Sokan azért ragaszkodnak a reggeli zuhanyhoz, mert az felébreszti őket. Ezt a kutatások is bebizonyították, sokkal éberebbek leszünk egy kiadós zuhany után és beindítja a napunkat, főleg, ha hideg vízzel fürdünk.

Forrás:
giphy.com

És mikor zuhanyozzatok este?

  • Ha nehezen tudtok elaludni
    Igen, tudom, az előbb még azt írtam, hogy a fürdés segít az ébredésben, de este teljesen más a helyzet. Egy meleg zuhany egyfajta természetes altatóként hat, így becsapjuk a szervezetünket és azt fogjuk érezni, hogy ideje ágyba bújni.

  • Ha száraz a bőrötök
    A bőr hajlamos arra, hogy pikkelyes és száraz legyen, így nem árt, ha estére halasztjátok a fürdést. A reggeli fürdés inkább azoknak ajánlott, akik olajos bőrrel rendelkeznek, nem azoknak, akiknek éppen ekcémás vagy száraz a bőrük.

  • A tiszta ágyneműért mindent!
    Teljesen megértem, ki az, aki képes koszosan befeküdni az ágyba aludni? Nyilván más a helyzet, ha egy átbulizott éjszaka után estek haza hajnali 5-kor és már nincs energiátok fürdeni. De ha tisztán szeretnétek tartani az ágyneműtöket, akkor jobban jártok, ha csak megfürödve fekszetek be az ágyikóba.

Ajánlott cikkek