Egyéb kategória

Vak vezet világtalant – Egy estére elvesztettem a látásomat

Biztosan mindannyian elképzeltétek már, mi történne, ha elvesztenétek valamelyik képességeteket. Milyen lenne, ha nem látnátok, nem tudnátok beszélni, vagy többé nem hallanátok a hangokat. Én most egy estére átéltem, milyen érzés lenne, ha elveszteném a látásomat. Most pedig elmondom nektek, mi játszódott le bennem, mikor pár órára megvakultam.
vous - 2015.10.08.
Vak vezet világtalant – Egy estére elvesztettem a látásomat

Természetes, hogy mindenkiben benne van a kíváncsiság, hogyan telnek a napjaik azoknak az embereknek, akik valamilyen érzékszervük használata nélkül élik az életüket. Többek között éppen ennek a kíváncsiságnak a kielégítésére jött létre a Láthatatlan kiállítás, aminek másik célkitűzése, hogy a látókat közelebb hozza a vakokhoz. Hiszen szinte mindennap látunk fehér botos embert az utcán, metróban, zebránál, és valljuk be, sokszor zavarba jövünk, ha szembejön velünk. Mit csináljunk? Arrébb álljunk, vagy inkább segítsünk? És különben is, milyen lehet úgy közlekedni, hogy az ember semmit nem lát?

A Láthatatlan kiállításon egy ideje már nemcsak a termeket lehet „megtekinteni”, megtapogatni, hanem egy láthatatlan vacsorát is el lehet fogyasztani. Így mikor eldöntöttem, hogy önszántamból megvakítom magam egy estére, egyértelmű volt, hogy akkor már azt is kipróbálom, milyen vakon enni. Nagyon vártam a programot, kicsit féltem tőle, és megpróbáltam elképzelni, milyen lesz.

Ám most visszanézve, ez nem olyan élmény, amire fel lehet készülni.

A pánik

Mikor az ember belép, tényleg úgy temeti maga alá a sötétség, mint még soha. Azt hinnénk, valamit azért csak fogunk látni, de tényleg nem. Mint később kiderült, a csapatunkból nem én voltam az egyetlen, aki annyira megrémült attól, hogy teljesen elvesztette a világát, hogy azt hitte, nem lesz képes végigcsinálni a programot. Rengeteget segít ebben a helyzetben a csapat vak vezetője, aki folyton beszélt hozzánk, humora és őszintesége pedig megnyugtató volt.

Aztán ahogy elkezdődtek a feladatok, a pánik alábbhagyott, hogy átadja a helyét életem legfurcsább élményének és érzéseinek. Nagyon szokatlan volt számomra, hogy annak következtében, hogy nem láttam, úgy éreztem, mintha összezsugorodott volna a világ.

A tereket egyáltalán nem érzékeltem, nem tudtam felmérni, mekkora a terület, ahol vagyok, sokáig behúzott nyakkal mertem csak menni, mert úgy éreztem, biztos beleütközöm a plafonba.

Itt nincsenek tabuk

Öt helyszín vezetett a vacsoráig, melyek során megtapasztaltuk, milyen vakon körbemenni egy szobában, átkelni egy forgalmas úton, kirándulni az erdőben és bemenni egy erdészházba, sőt egy szoborkiállítást is megtapogattunk. Érdekes módon tapintással is egész jól fel lehet ismerni a tárgyakat a lakásban, mindenről meg tudtuk állapítani, hogy micsoda. A legnyomasztóbb pedig egyértelműen az utcán való átkelés volt, főleg, hogy hang alapján kellett (volna) tájékozódni. A többi helyen a fal vagy korlát vezetett minket.

Ha pedig már szóba került a fal, érdekes módon a sötétben a tabuk teljesen eltűnnek. Vezetőnk nagyon őszintén válaszolt az összes kérdésünkre, mi pedig egyre bátrabban kérdeztünk tőle. Megtudtuk, hogy ő látó volt, 22 évesen vakult meg, és úgy gondolja, azok szerencsésebbek, akik nem vakon születnek. De arról is beszélt, milyen furcsa helyzet családanyának lenni vakon, hiszen a gyerekeinek nagyon korán képesnek kell lenniük arra, hogy felelősséget vállaljanak érte, segítsenek neki. Ám az nem is kérdés, hogy lehet teljes életet élni látás nélkül. Nem okoz számukra problémát, ha főzni kell, ahogy étterembe is járnak ugyanúgy, mint látó társaik.

Engem se látnak

Forrás:
Láthatatlan Kiállítás Budapest

És itt érkeztünk el az este talán legizgalmasabb pontjához, a vacsorához. Az ételt előre kellett megrendelni, így megfontoltan rizottót kértem. A partnerem ennél bátrabb volt, ő húst és köretet rendelt. Bevallom, a teljes sötétségben nagyon örültem neki, hogy nem kellett késsel-villával zsonglőrködnöm. Vezetőnk – aki egyébként percek alatt jegyezte meg a neveinket a hangjaink alapján – egy érzésre hosszú asztalhoz ültette le a csoportunkat. Bár azt tudtuk, hogy nagyjából mire számítsunk a főételnél, az előétel meglepetés volt. Érdekes, hogy az ember, mikor leül egy asztalhoz, még akkor is teljesen ösztönösen rámarkol az evőeszközökre és a pohárra, ha nem lát semmit. Így nagyon hamar megtaláltuk a rágcsálnivalókkal teli előételtálat, amiben volt ropitól kezdve olajbogyón keresztül sajtig minden.

Ezt követte az étkezés, aminek valójában csak az eleje volt nagyon furcsa, hiszen kézzel kellett kitapogatni a tányér nagyságát, alakját és a mennyiséget, ami benne volt. Ezt már csak a reflexszerű evés követte. A partneremnek az elején meggyűlt a baja azzal, hogy nem látta, mekkora darabokat vág le a húsból, így meg kellett fogdosnia, mielőtt megette, de elmondása szerint egy idő után belejött. Ám igazából én is ehettem volna a markomból a rizottót, úgyse látott senki. Ez pedig hatalmas különbség azért a között, amit egy vak ember él át, és amit mi vendégként ebben a világban. Hiszen egy vak mindig tisztában van azzal, hogy attól, hogy ő nem lát, őt látják.

Megviccel a sötétség

Forrás:
Láthatatlan Kiállítás Budapest

Számomra egyébként az egyik legmeglepőbb érzés az volt, hogy sokkal hamarabb éreztem azt, hogy tele vagyok, mint más esetben. Vélhetően azért, mert nem ért az az inger, hogy mennyi van még a tányéromon, és hogy néz ki. Ha pedig már szóba kerültek az érzések, azokból sok furcsát éltem át az este alatt. Például a sötétség miatt teljesen elvesztettem az időérzékemet, és sokkal hosszabbnak tűnt a program, mint amennyi valójában volt.

Ám a sötétség más érzékeimmel is tréfát űzött. Mikor éppen nem volt semmilyen feladat, olyankor rám tört a fáradtság, azt hittem, bármelyik pillanatban képes lennék elaludni. Ez nem is meglepő, hiszen a szervezetben a melatonin nevű anyag felelős azért, hogy aludjuk, mikor sokat termel belőle a testünk, fáradtak leszünk, a mennyiségét pedig a világosság-sötétség befolyásolja. Ám ezeken felül a legfurcsább az a kissé kellemetlen érzés volt, hogy mennyire jól szórakoztam, ami azért volt így, mert én tudtam:

véget fog érni a vacsora, és kimehetek a fényre, ahol mindent látni fogok.

A látás világnapja

A látás világnapját 2000 óta rendezik meg minden október második csütörtökjén. Október a látás hónapja. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a látás elvesztése sok esetben megelőzhető. Ekkor jött létre a „Látás 2020” program is, amelynek célja, hogy 2020-ra megszűnjön a megelőzhető vakság előfordulása. Ebben a hónapban Magyarországon is számos helyen végeznek ingyenes látásellenőrzést, és szakmai tanácsadást kaphatunk. Ha szeretnétek megkeresni a hozzátok legközelebbi vizsgálati pontot, kattintsatok ide!

Ajánlott cikkek