Büdös. Nagyon büdös. De lenyűgöző! – Mi az?

Büdös. Nagyon büdös. De lenyűgöző! – Mi az?

Marokkó egykori királyi székhelye az UNESCO-világörökség kincsei közé is bekerült a világ legrégebbi, ma is aktívan működő középkori medinájával, azaz óvárosával. Ami viszont tényleg egyedülálló, az a város közepe felé egyre jobban terjengő bűz, ami csak úgy vonzza a turistákat. A kanyargó sikátorok ugyanis a színekben pompázó, több évszázada működő bőrcserző műhelyhez vezetnek.

Elmesélem mindjárt az orrfacsaró bűz okát, de előtte még muszáj kicsit Fezt is bemutatnom nektek, mert a város helyében én tutira megsértődnék, ha a sok-sok különleges látnivalómról egy szó sem esne. Merthogy igazából nem a bőripar vonzza a rengeteg bel- és külföldi turistát. Fez egyike Marokkó 5 királyi városának, azaz ahol valamikor az uralkodó székelt, ahol az ország fővárosa volt.

Forrás:
Tóth Mariann

Fezben – azontúl, hogy a muzulmánok vallási központja – található a világ egyik legrégebbi egyeteme, és egykoron nagy számú zsidóság is élt a városban, aminek nyomait mai is magán viseli.

Az óváros csodaszép kapukon átvezető sikátorainak hófehér házait így erkélyek is díszítik, ami ugye egy iszlám hívő otthonára nemigen jellemző. Ők jobban szeretik a világ csodálkozó szemeitől elzárt, belső udvaros épületeket, a riádokat. Némelyik erkélyt, amik többnyire gyönyörűen csipkézett fából készültek, szemmel láthatóan ma már nem használják új tulajdonosaik. A városban manapság csak csekély számú zsidó él, de temetőjük, zsinagógájuk egy látogatást mindenképpen megér.

Forrás:
Tóth Mariann

A privát muzulmán házakba nemigen szeretik az idegen látogatót beengedni, de a medinában jócskán vannak éttermek, teaházak, amikbe betérve nemcsak a marokkói mentateát és tadzsinban készült ételeket próbálhatjuk ki, de kicsit az Ezeregyéjszaka varázslatos világába is belekóstolhatunk.

Vonzó undormány

Ez utóbbival azonban jobb, ha várunk a bőrcserzők negyedének látogatása utánig, mert ott tutira felkavarodik a gyomrunk. De ennyit egyébként megér a látvány, főként úgy, hogy a helyiek (kis baksis, azaz borravaló reményében) friss mentacsokrokkal várják az érdeklődőket, mely némileg elnyomja a szagokat, és a hányingert is csillapítja. De hogy miért lengi be a medinát orrfacsaró illatfelhő? Mert a közepén, egy házakkal körbezárt téren, méretes, kerekded betonteknőkben a birka-, kecske- és egyéb állatbőrök cserzését, puhítását, tartósítását, „szagtalanítását” és festését végzik.

Némelyik tartályban állítólag különböző madarak, főleg sirályok ürülékével dúsított folyadék van, amiben az emberek derékig elmerülve tapossák a bőröket.

Néhányukon van a horgászokon megszokott „csizmanadrág”, de a legtöbben e nélkül dolgoznak. A festőmedencékből színpompás darabokat halásznak ki, köztük sárgát, pirosat, pinket és égszínkéket is, amiket kiteregetnek, és a napon megszárítanak.

Forrás:
Tóth Mariann

Ha megtetszett, hadd vigye

A teret a gangos házakhoz hasonló emeletes épületek veszik körül, fentről így jól megfigyelhetőek a lent tevékenykedők. Lejjebb üzletek találhatóak, ahol a tiritarka és ezerféle dizájnú táskáktól kezdve puffok, bőrkabátok és persze övek és lábbelik is kaphatóak. Innen viszik az árut tovább Marokkó összes városába, ahol minden bazárban találkozhatunk a némileg még mindig szagló mesterművekkel. Az én kedvencem nem a csőrös és színes babus, ami minden marokkói lábán ott figyel – van, aki tradicionális kaftánnal, dzsellabbával, van, aki farmerral hordja –, hanem a szőrös papucs volt. Igazából az országban eltöltött 5 évem alatt nem emlékszem, hogy bárkinek a lábán láttam volna ilyen darabot, de mindenhol árulták.

A saruhoz hasonló pacskert hosszú kecskeszőrrel borították be, ami ráomlik a viselője pucér lábfejére.

Forrás:
Tóth Mariann

Ször-, akarom mondani szürreális. De ezt imádtam Marokkóban: nem egy unalmas ország, mindig tartogatott humorral tűzdelt meglepetéseket.