Egyéb kategória

Csak pár mohás tégla, nekem ennyi anyám földje

Egy tanyára születtem, nem volt ágyam, a falat, amihez az alvóhelyem feszült, lovak rugdosták a túloldalról. Néha nyerítettek is, és ha beivott a szomszéd, a nagy, vad lovakkal eszeveszetten vágtatott át az udvar poros földjén, ahol mi, gyerekek játszottunk. Nekem az volt az anyaföld. Az a poros udvar, a váratlanul ránk törő szörnylovakkal.

vous - 2015.10.22.
Csak pár mohás tégla, nekem ennyi anyám földje

Álmomban sokat játszom ott, szél kerekedik, hordja a port, vagy eső zuhog, és percek alatt dagasztja sártengerré a földet. Szerettem azt úgy is. Néha, ha eső után érkezett haza anyám, a sárban hagyott lábnyomaiba lépkedtem.

Nagyokat kellett lépnem, de követtem őt, bármerre fordult az udvaron. Követtem akkor is, ha haragudott érte, és néha haragudott, percnyi nyugta nem lehetett tőlem. Ő volt az anyám, szerettem, hát mentem utána. Anyaföldön éltem, hordtam papucsát boldogan és azt hittem, a hideg, zacskóból ivott kakaónak nincs párja a világon, ha az a zacskó anyám ócska szatyorjából került elő.

Később ráébredtem arra is, hogy VALÓBAN az a kakaó volt a legfinomabb vacsora ezen a világon. Pedig sokszor még üres kenyér se került mellé.

Anyaföldön gyakori vendég volt a nincs és sokat üvöltözött velünk az apánk. Arra, hogy anyánk valaha ránk kiabált volna, nem emlékszem. Anyám haragja is csendes volt, belenyugvó, gyerekzajra legyintő, fáradt és fásult. Anyaföldön lélekcirógató béke volt.

Anyám keze a lányom keze

Egy kora őszi este a diófa alatt ültünk, az anyánk földje volt, szeretett ott üldögélni. Már érett a dió, bontotta nekünk, ettük boldogan. Sárga volt a keze és én rácsodálkoztam tündérsápadt bőre sárga foltjaira. Mindig szépnek láttam anyám kezét. Szép is volt nagyon – ma már igaziból látom, mert a lányom örökölte kecses kézfejét, karcsú ujjait, velem csak a kisujj görbülete mutat rokonságot anyámmal, lányommal egyformán.

Forrás:
istock

Szerettem ott élni, pedig nem volt azon az udvaron semmi látnivaló. Lapos volt és szürke, a távolban egy keskeny csatorna meg egy szennyvíztisztító tó, ha rossz irányból fújt a szél, záptojásszag lengte be az anyaföldet. De azért tiszta volt az udvar. Nővérem gyakran seperte, akkor is, ha az alföldi szél az arcába verte a sívó homokot. Nem mert nem söpörni, apánk nadrágszíjjal kérte volna rajta számon a hanyagságot. Én sajnáltam nagyon a testvérem, sokszor akartam segíteni neki, de csak útban voltam, ahogy a macska is. Azzal kergetőztem naphosszat nővérem vagy anyám lábai körül.

Négyéves voltam, amikor elvittek minket onnan, anyám mellett a macska hiányzott a legjobban, meg a testvéreim. Nem tudtam, látom-e őket valaha. A macska örökre elveszett, a fiúkat meg a húgomat harminc év után találtam meg újra. A nővérem velem maradt.

Anyánkat négyéves korom után csak egyszer láttam. Tizennyolc éves voltam, amikor felkerestem, az ország másik felén találtam meg, nem ismert meg. Gyönyörű bőre megfakult, arca megrepedezett, olyan lett, mint az antik porcelánok. Nem ismert meg. Amikor mégis, zokogva keresett magyarázatot. Nem hittem egy szavát se. Túl nagy volt még akkor a harag bennem. Aztán elmúlt a harag, de nem kerestem többé soha.

Később halálhíre érkezett. Együttérzés nélküli, hivatalos levél, amiben értesítettek, hogy meghalt, eltemették. Kérik, hogy nyolc napon belül fizessem ki a temetés költségeit. Kifizettem szótlanul és azonnal, hiszen meghalt. A föld alá került.

De azért most még tűnődnöm kell, hogy nekem hol van az anyaföld? Ahol szökdécseltem lábnyomában önfeledten, vagy ahol megpihent nélkülem?

A testvéreim pár éve ellátogattak a tanyára, ahol egykor együtt élt a család. Már nem állt a tanya, lebontották, csak pár tégla maradt a poros földön. Egyet elhoztak nekem is. Szépen becsomagolták, mint egy ajándékot. Ajtótámasznak használtam évekig. A családi otthon ajtaját védte, nehogy bevágja a szél.

Ajánlott cikkek