Egyéb kategória

Hol aludjon a gyerek az első évben? – 5 magyar anyuka tapasztalatai

A címben feltett kérdésre nagyon egyszerű a válasz: ahol a babának és a mamának is (na, meg a család többi tagjának) jó. Ahány ház, annyi szokás – éppen ezért cikkünkkel arra szeretnénk rávilágítani: nincs rossz megoldás. Néhány mami nyilatkozott arról, ők hogyan csinálták, ráadásképpen pedig kiságyas bazárral is készültünk az anyukáknak és a leendő szülőknek.
vous - 2015.10.23.
Hol aludjon a gyerek az első évben? – 5 magyar anyuka tapasztalatai

Mielőtt megszületett a fiam, úgy gondoltam, tiszta sor, lesz saját szobája, lesz saját kiságya (amit gyönyörűen felcicomáztam, a szobát pedig berendeztem), és ő ott alszik majd. Persze, semmit nem tudtam a gyerekekről, akkor még. Az egy dolog, hogy anya mit szeretne, anya hogy képzeli, de aztán kap egy kis egyéniséget, aki lehet, mindent felülír, sőt, közben az is lehet, anya véleménye is megváltozik.

A mi esetünkben konkrétan az történt, hogy dobott a gép egy olyan porontyot, akit nemhogy letenni nem lehetett, de kizárólag én ringathattam és tarthattam. Ehhez hozzájött még, hogy nagyon gyakran kellett etetnem (éjjel is), így egyből, a tervekkel ellentétben, együtt aludtunk.

Aztán három évvel később megszületett a lányom, és fel voltam készülve, mi bizony együtt alszunk majd, és már vártam is, mert közben megtapasztaltam, milyen jó érzés is a gyerek közelsége. Erre mi történt? Kaptam egy olyan csajszit, aki viszonylag hamar elalszik, és imád a kiságyában durmolni.

Na, bumm! Anya tervez, Isten, akarom mondani, a gyerek végez!

Csak azért kezdtem a cikket ezzel a személyes felütéssel, hogy megmutassam, egyáltalán nem olyan egyértelmű, hol és miben is aludjon a gyerek. Éppen ezért most más anyukák példáin, tapasztalatain keresztül megpróbálom körbejárni a témát.

Boró (33) és Bazsó (3)

„A kisfiunk kezdetben külön szobában aludt, ami őt nem, engem azonban nagyon megviselt, mert vele szerettem volna aludni. Valójában a férjem ragaszkodott ehhez a felálláshoz. Pár hónappal később azonban elég rossz alvóvá vált, amire az együttalvás jelentett végül megoldást. Decemberre várjuk a kislányunkat, nála nem kérdés, hogy kezdettől velünk fog aludni – tanultunk a korábbiakból.”

Anikó (37), Abigél (10), Lídia (8), Miksa (6) és Sámuel (3)

Forrás:
iStock

„Mi egy ágyban alszunk, sőt volt olyan időszak is, hogy több gyerekkel aludtunk egyszerre, de helyhiány miatt a maximum létszám három fő volt. Szerintem így sokkal kényelmesebb, pihentetőbbek az éjszakák, ha nem kell kimásznom az ágyból. A szoptatást is könnyebben megoldom, és pozitívan befolyásolja a tejtermelést.

Ha együtt alszunk, mindig észreveszem, ha a gyereknek szüksége van segítségre, takaróra, megnyugtatásra, különösen fontos ez, ha beteg, lázas. Az együtt alvással idővel összehangolódik az alvási ritmusunk, ami nem csak nekem, de a gyerekeknek is nyugodtabb éjszakát biztosít. A gyerekek felől megközelítve: erősíti az ősbizalmat, biztonságot ad már újszülött kortól.

Ha közel vagyok a gyerekhez, gyorsabban reagálok az ébredésére, kevésbé ébred, könnyen visszaaltatható, számára is pihentetőbbek az éjszakák.

Tehát mindkettőnknek jó. Könnyebb az esti altatás és könnyebb a reggeli ébredés. Samu hároméves, még velünk alszik, Misi is körülbelül három évig, ha jól emlékszem, a lányok valamivel korábban kerültek külön szobába, de szabad volt az átjárás. Épp a héten történt, hogy a 10 éves átjött és odabújt mellém, mert rosszat álmodott.”

Ildikó (30) és Jázmin (3)

„Jázmin a saját szobájában aludt az első pillanattól. Ha beteg volt, akkor aludtunk – és még most is szoktunk – a szobájában vele, de csak ilyen esetben. Egyébként mindenki a saját helyét preferálja. Ő is. Amikor csecsemő volt és felsírt, átmentem és a ‘szoptatós ágyon’, ami egy kihúzható ágy a szobájában (azon szoktunk akkor is aludni, amikor beteg), szóval azon az ágyon szopizott, utána büfizett, és ment vissza aludni. Ez eleinte körülbelül egy óra volt, később már fél óra lett.

Lehet, hogy valakinek ez ridegnek hangzik, de szükségem volt és van is arra, hogy a hitvesi ágyban nyugton legyek a férjemmel.

Úgyhogy mi direkt erre való tekintettel döntöttünk úgy a férjemmel, hogy ebbe az irányba visszük el Jázmint. Ez persze azzal járt, hogy volt olyan éjjel, amikor tizenkétszer kellett felkelni és átmenni Jázminhoz. Így nehezebbnek tűnik, de kárpótoltak azok az éjszakák, amikor nyugalom volt és azt csináltunk, amit akartunk. Jázmin pedig szépen nyugodtan aludt közben a saját szobájában.”

Zsuzsi (35), Vivi (5) és Dani (3)

„Nálunk kezdetektől a szobájában, az ágyában aludt mindkét gyerek. Egyértelmű volt, rögtön működött. A kicsinél, Daninál aggódtam, hogy Vivi a nagyobb, hogy bírja majd, de nem volt gond. Én rögtön felébredtem Danira, Vivi meg aludt nyugodtan, gondolom, mert tudta, nem neki szól az ébresztő.”

Márta (36), Aurélia (7), Krisztián (3), Letícia és Jusztina (4 hónap)

Az első gyerekünk megszületése előtt a férjemmel eldöntöttük, hogy a gyerekek nem lesznek a mi hálónkban… A legidősebb lányom, aki most hétéves, két évig aludt velem.

Mivel hároméves koráig szopizott és gyakran ébresztett éjjel, így könnyebb volt nekem is. Nála a két év azért volt vízválasztó, mert visszamentem dolgozni, ő pedig bölcsis lett.

A fiam csak pár hónapig aludt velem, ő szerette a kiságyát. Így végül abban maradtunk, ő aludjon ott. Végül a most 4 hónapos ikerlányaim is velem alszanak. Ők nem szeretik a kiságyat, hamarabb elalszanak mellettem. A nagyobbak a saját szobájukban alszanak azóta, de a férjem ott van velük.”

Hol vegyünk ágyat a gyereknek?

Hagyományos rácsos ágy

Forrás:
Ikea

Ha nem akarjuk túlcifrázni és ragaszkodunk a hagyományos megoldásokhoz, akkor nagy valószínűséggel a legolcsóbb és legmegfelelőbb ágyat az Ikea kínálatában találjuk.

Egyszerű rácsos ágy, Ikea 8.990 forint

Átalakítható változat

Forrás:
Mamas and papas

Ha kicsit mélyebben a pénztárcánkba tudunk nyúlni, és nem az első egy-két évre, hanem hosszabb időre tervezünk, akkor mindenképpen érdemes olyan kiságyat vásárolni, ami később gyerekágyként is használható.

Átalakítható rácsos ágy, Mamas & Papas 124.990 forint

Ha mindenetek a dizájn

Forrás:
Brendon

Ha a pénz nem számít, és rajongtok a praktikumért és a designért, akkor mi ezt az állítható magasságú, a rácsot vagy az egyik vagy mindkét oldalán leszerelhető modellt ajánljuk.

Variálható ágy, Brendon 299.990 forint

Babaöböl

Forrás:
Lillibel

Együtt, mégis külön – ez lehetne a jelszava a babaöbölnek. A babaöböl egy olyan kiságy, aminek csak a felén van rács, és magassága a szülők franciaágyához állítható. Az ilyen babaöbölt csak oda kell állítani a szülői ágy mellé, és indulhat is az alvás együtt, mégis külön.

Babaöböl, Lilibel 24.990 forint

Bölcső

Forrás:
Mamas and papas

Akik a hagyományos bölcsőkre esküsznek, azok is bőven találnak az üzletek kínálataiban. Ezek a bölcsők általában ringathatóak, de emellett fixálhatóak is.

Bölcső, Mamas & Papas 49.990 forint

Hintaágy babáknak

Forrás:
Brendon

A bölcső és a hinta keverékei a felakasztható alvóhelyek. Előnyük, hogy ringathatóak és mobilak.

Felakasztható mózeskosár, Brendon 64.990 forint

Forrás:
Adamo

A babahinták napközbeni alvásra tökéletesek, ezeknek is a mobilitás és a ringathatóság az előnyük.

Babahinta, Adamo 16.490 forint

Címkék: #agy #alvás #gyerek
Ajánlott cikkek