Egyéb kategória

Nálatok kié az utolsó szó? – Dominancia a családban

Az én párom nagyon erős akaratú – hallani sokszor még mindig. Meg azt is: „Vele kár vitázni, úgyis az lesz, amit ő akar.” De elfogadható ez a mai, megváltozott viszonyok között?
vous - 2015.11.13.
Nálatok kié az utolsó szó? – Dominancia a családban

Száz évvel ezelőtt egyértelmű volt a képlet, a férfi kereste a kenyérrevalót. Ő volt az úr a családban, a kapcsolatban. Döntési jogköre a család életére nézve megkérdőjelezhetetlen volt, kikezdhetetlen és állandó. Dominanciája ekkor már nem feltétlenül testi fölényéből fakadt, a társadalom adta azt a keretet, amely biztosította számára az uralmat.

Az ősközösségi társadalmak férfiai számára a fizikai erő volt, amely hatalmat adott a nő felett – bár ennek az elméletnek általános igazságát egyre többen vitatják, és finom árnyalatokra mutatnak rá. Ám a nő biológiai programja – az utód kihordása és a szülés környéki kiszolgáltatottság nyilván fizikai korlátokat jelentett a nő számára.

Az más kérdés, hogy az utód kihordásának képessége, az élet mágiájának birtoklása milyen egyéb, kézzel nem fogható hatalmat adott a nőknek.

Egyenlőséget hirdetünk, de lehet két Nap az égen?

Ma se a férfi, se a nő nem birtokol egyértelmű hatalmat a kapcsolaton belül, mégis, kimondatlanul valaki mindig erősebb pozíciót foglal el, mint a másik. Márpedig egy kapcsolat stabilitását az (is) megerősítheti vagy végletesen meggyengítheti, hogy módja nyílik-e vagy sem mindkét félnek közel hasonló erővel dönteni a közös élet hozta kérdésekről. Legyen ez gazdasági, gyereknevelési kérdés, munkamegosztás vagy a hálószoba területe.

Hivatalosan a társadalom nem erősíti meg a férfiakat többé dominanciájukban, de nem erősíti a nőt sem: egyenlőséget hirdetünk, ennek azonban kapcsolaton belüli igazságos megvalósítása nem feltétlenül tud megtörténni, lassú a változás.

Amikor az erő, a munka dominál

Évekig éltem egy olyan kapcsolatban, ahol a férj szava döntő erővel bírt. Nem azért, mert tanulatlanabb lettem volna a páromnál, kevésbé okos vagy kevésbé rátermett, kevésbé szemfüles vagy kevésbé gyors észjárású… egyszerűen az akkori társadalmi hozzáállás – a szülők, nagyszülők, a teljes családi, rokoni háló – ezt a férfidominancián alapuló kapcsolatot támogatta.

Vidéken éltünk, egy kicsi faluban, ahol a rokonok közel éltek egymáshoz, és nemcsak rálátásuk, de beleszólásuk is volt a fiatal párok mindennapjaiba. Még jellemzőbb volt a férfidominancia ott, ahol a pénzkeresés hagyományos módon zajlott, a mezőgazdaságra alapozott, vagyis a fizikai munka jelentősége dominált, és az időre elvégzendő munka szabta meg a feladatok prioritását és a munkamegosztást.

A férfi dolga volt a földek, állatok ellátása, a gépek karbantartása. A nőé a földek és az állatok ellátása, a gyereknevelés, a háztartás és a család minden ügyes-bajos dolgának intézése, plusz a saját munkája, ha olyan „szerencsés” volt, hogy ki tudott lépni a vidéki élet szabta keretek közül. Felvállalva azt, hogy a munkája mellett ugyanazokat a feladatköröket is el kell látnia, mint a többi nőnek, felmentés nélkül. Csak húsz évvel ezelőtti időszakról van szó…

Ellenkezésre, a dominancia megkérdőjelezésére vagy vita felvetésére nem nyílott mód. Jutalom volt a saját munka lehetősége. Nemegyszer hallottam én magam is: „Örülj neki, hogy dolgozhatsz, hogy elengedlek…”

Mozdulatlan édesanyák

Én persze vitáztam, nem hagytam szó nélkül, értetlenkedtem, lázadtam. Amikor kicsik voltak a gyerekek, látszólag beletörődtem (lásd: ősközösségi társadalmak), hiszen nincs annál kiszolgáltatottabb helyzet egy nő számára, időszámításon innen vagy túl, mint maga az anyaság.

Egy apró, magatehetetlen csecsemő gondozásának kötelessége. Egy kisbaba „mozdulatlanságra” kényszeríti az anyukát. Az adott helyzet elviselésére, főleg, ha a család többi nőtagja – azok, akik már beletörődtek a férfidominanciába – ebbe az irányba hajlítják akaratát a lázadásra hajlamos családtagnak.

Jól ismerem tehát azt a kapcsolatot, ahol a férfi az úr, s azt is, amikor egy perc alatt megtörik a férfi akarata és élete. Mert elérkezett az az idő, amikor képtelen voltam tovább maradni. Kiléptem a kapcsolatból, és mivel fiaim addigra felnőttek, a lányomat meg magammal hoztam – kiléptem a férfidominanciát erősítő nagycsaládból is.

Forrás:
iStock

A most huszonéves nagyfiam fogalmazta meg, azt gondolom, a legtisztábban az akkori szituációt. Szerinte a rendszerváltás – és itt nem politikai rendszerváltásra gondolunk – utáni időszakban, olyan 10-15 évvel később sok minden megváltozott a családokban. Korlátok omlottak le, megváltozott a szemlélet, a párkapcsolatok is más irányt vettek, későbbre tolódott a gyerekvállalás, kevesebb házasság jött létre. És rengeteg hosszú házasság bomlott fel.

Véleménye szerint az akkor már felnőttkorú férfiakra nézve volt igazán nagy csapás mindez. Mert a nők rugalmasabbak, hamarabb átlátták a helyzetet, és többé nem fogadták el egyértelműségként a férfidominanciát. Hogy a nő viszi a hátán a terhek jelentős részét úgy, hogy közben kiskorúként bánnak vele a saját kapcsolatában. A nők léptek. A férfiak szívesen maradtak volna abban a keretben, amiben család feletti hatalmuk nem volt kérdéses.

Számomra természetes, hogy mosogatok, hogy beteszek egy adag ruhát a mosógépbe, és ha nincs KEDVÜNK főzni (ami sokszor közös időtöltés, nem kötelesség), akkor rendelünk egy pizzát. Eszembe se jutna, nem is mernék utasítást adni a páromnak. Milyen alapon? Ki vagyok én, hogy megmondjam, mit tegyen, és mikor és hogyan? Közel egyformán keresünk, megbeszéljük, hogy mire költjük a pénzt. Megbeszéljük, hova menjünk nyaralni, milyen filmet nézzünk meg. Alig egy generációval ezelőtt ez nem volt egyértelmű. Szóval elég volt húsz év ahhoz, hogy változzon a szemlélet. Persze látom, nem mindenkinél.”

Sokat számít az is, hogy a párkapcsolatban élő feleknek milyen a személyisége. Ki a „hangosabb”, ki az, aki fizikai erőfölényétől függetlenül (sokszor sajnos még mindig a mentén is) képes erőteljesebben képviselni véleményét, akaratát.

Ma is számít, hogy ki keres több pénzt, vagyis ki az, aki gazdaságilag erősebb (egyáltalán van-e munkája), ki a tanultabb, vagy ki az, akinek a háta mögött erős család áll.

A dominancia nem állandó

Nem feltétlenül mindig ugyanaz a fél az erősebb, ez a fölény a kapcsolaton belüli tettek függvényében változhat. Ha valaki „bűnt” követ el, például hűtlen volt, és erre fény derült, de sikerült a kapcsolatot megmenteni, akkor egy ideig nagy valószínűség szerint hátrányt szenved a döntések területén. Kicsit bűnhődik, és ha nem is kéri ezt tőle a párja, meglehet, ő húzódik háttérbe és adja át a gyeplőt a másik félnek: tudjon kibontakozni, vagy élhessen a másik egy ideig a kontroll, az irányítás jogával.

Forrás:
iStock

Egyvalami azonban biztos, az, hogy a dominancia átkerül egyik kézből a másikba, nem történik meg „csak úgy”. Valamilyen esemény hatására csúszik ki az irányítás az erősebb kézből, vagy olyan dolog történik a felekkel, ahol mindkét fél fejlődése pozitív irányba tolódik el. Ez lehet egyébként egy veszteség is (akár egy szeretett családtag elvesztése), vagy betegség.

A lényeg azonban, hogy a közös életben máshová kerülnek a fókuszok. Nem versenyeznek többé, felismerik egymás értékeit vagy az életben igazán fontos dolgokat.

Ajánlott cikkek