Egyéb kategória

Mi köze van Hawaiinak Budapesthez?

Jakab Péterrel, a budapesti BP márka egyik ötletgazdájával beszélgettünk, és nemcsak azt tudtuk meg, mi köze van Hawaiinak Budapesthez, de azt is, hogy a várostörténeti kiállítások nem valami poros, unalmas helyek.

vous - 2015.11.17.
Mi köze van Hawaiinak Budapesthez?

Hogyan született meg a BP Shop?

Az egész márka Lenkey Ákos fejéből pattant ki. Úgy szól a fáma, hogy Ákos fején egy B betűs, egy barátján pedig egy P betűs sapka volt, és erről egy fotó készült. Innen jött az ötlet: BP egyenlő Budapest.

A hiphop szubkultúrában, amiből ez a brand indult és táplálkozott, nagyon fontos a hovatartozás, az egészséges lokálpatriotizmus.

Forrás:
Molnár Ancsa

Ha egy amerikai zenei videóban valaki New York-os vagy éppen Los Angeles-es sapkát visel, az jelenéssel bír, annak üzenete van. Ákos úgy gondolta, hogy ezt az analógiát követve megcsinálja a mi fővárosunknak is a maga jelét. Ő amúgy fiatalkora óta gyűjti a baseballsapkákat, és korábban foglalkozott ruhakereskedéssel is, tehát mondhatjuk, hogy már volt ebben gyakorlata.

Egy sapkából indult az egész márka?

Így van. Ákos elkészítette az első néhány szériát, de még főleg csak a barátainak és egy szűkebb körnek szánva.

Ez egyre inkább túlnőtt ezen a szűk körön, és konkrét kereslet alakult ki iránta.

Akkor keresett meg engem, hogy csináljunk egy brandet ebből. Mi amúgy gyerekkori barátok vagyunk, együtt jártunk középiskolába, és utána közösen költöztünk Budapestre is. Ráadásul reklámgrafikus vagyok, úgyhogy kézenfekvőnek tűnt, hogy nekem szól.

Ez mikor volt?

Pont a napokban lettünk, vagyis lett a BOLT négyéves. 2011. november 11-én nyitottunk. Innen datáljuk a márkát is, bár ebben az időszakban sokkal inkább volt egy homemade íze az egésznek, de mindenféleképpen ettől az időponttól számítva kezdtünk neki a tudatos brandépítésnek közösen.

Mivel indultatok akkor?

Egy sportkollekcióval, amit főleg sapkák, pólók, pulóverek és baseballdzsekik alkottak.

Forrás:
Molnár Ancsa

Budapestet hogyan építitek be a kollekciókba?

Mivel a márkát akarva-akaratlanul is Budapest mögé soroljuk, kiemelten fontos, hogy minden kollekció alapgondolatában ez a lokális tartalom, érzés kézzelfogható és szerethető legyen.

Az aktuális trendeket figyeljük, de mindig próbáljuk olyan tartalommal megtölteni, ami csak ehhez a városhoz köthető.

Mi nem egy szuvenírshop vagyunk, úgyhogy szeretjük, ha van néhány csavar a történetben. Fontos, hogy aki viseli, értse, mire gondolunk. Ez az összekacsintás a vásárlóinkkal az egyik legalapvetőbb érték, amihez a kezdetek óta ragaszkodunk.

Mondanál konkrét példát?

Sok van. Elég csak a Macskafogóra gondolni, de mondok egy konkrétabb példát: Volt egy trópusi kollekciónk egy-két éve. Azon a nyáron nagyon mentek a Hawaii-mintás ruhák a hasonló stílusban mozgó, külföldi márkáknál.

Szerettünk volna mi is egy ilyen erős mintával kijönni, de nem túl könnyű beleépíteni a trópusokat egy olyan városi környezetbe, ahol nemhogy pálmafa, de fa is alig van. Ilyenkor bárkiben jogosan merül fel a kérdés, hogy egy Budapest monogramját viselő márkának mi köze van Hawaiihoz.

Nos, a kapocs itt egy korábbi szériánk emblematikus figurája és egy budapesti twerkcsapat, akik ezer szálon kötődnek ehhez a szubkultúrához. A minták koncepciója tehát az volt, hogy messziről a „Mahalo Girl”-hangulatot adják vissza, de jobban belemerülve hamar rájössz, hogy ez valójában a mi korábbi, „Bitch Please” szériánk főszereplője, akinek a testét a Goodas Crew egyik táncoslánya kölcsönözte nekünk.

Helyi, mai, lokális, és összekacsint azokkal, akik ismerik a korábbi ruháinkat.

Ráadásul volt benne egy nagy adag irónia is, hiszen szándékosan eltúloztuk, és teltebb, dúsabb idomúvá alakítottuk a főszereplőnket.

Olyanná, mint amilyen lányokat amerikai hiphopvideókban láthatunk – vagyis kissé talán még annál is életszerűtlenebbé. Az is volt a fantázianeve, hogy Calipest. Szóval szeretjük az ilyenfajta csavarokat.

Forrás:
Molnár Ancsa

Van webshopotok is, mennyire vásárolnak onnan nem budapesti fiatalok?

A webshop nagyon kézenfekvő azok számára, akik nem Budapesten élnek. Sajnos arányokat nem tudok, hogy milyen a főváros/vidék százalékos eloszlása.

Meglepően sok rendelés jön külföldről is.

Egyrészt a kint élő magyarok vásárolnak, de sok olyan külföldi vásárlónk tér vissza hozzánk így, aki vagy járt már itt, és megtetszett neki, esetleg szép emlék fűzi hozzá, vagy egyszerűen különlegesnek és egzotikusnak tart egy közép-európai ruhamárkát.

Te nem Budapesten nőttél fel, ha jól tudom.

Nem, én 15 évvel ezelőtt költöztem fel. Ákossal együtt Dunaújvárosban (én mellette) nőttem fel. A zenélés miatt akartam mindenképpen Pestre jönni, mert egy vidéki kisváros kulturális életét a kétezres évek fordulóján nem lehetett túl pezsgőnek nevezni. Ahhoz, hogy megtörténjenek velem a dolgok, ne csak álmodjak róluk, el kellett jönni. Szóval érettségi után rögtön felköltöztem.

Hogy merítetek Budapestből inspirációt egy-egy kollekcióhoz?

Most a legújabb kollekción dolgozunk, úgyhogy pont várostörténeti kiállításokra járunk, de azt nem árulnám még el, miért.

Nagyon szeretem például a Vendéglátóipari Múzeumot. Gyönyörű tipók és cégtáblák vannak összeszedve. Amúgy azt hiszik az emberek, hogy ezek a kiállítások nagyon szárazak, pedig egyáltalán nem: rengeteget lehet belőlük tanulni. Hihetetlenül inspirálnak. Szeretünk így kutatni, mosolygósak vagyunk.

Amúgy meg ez egy nagyon jó játék. Minden kollekcióban kicsit más bőrébe bújni – ez az, ami folyamatos mozgásban tart minket, ráadásul baromi szórakoztató is. Nem egy kialakított stílushoz ragaszkodunk, hanem játszótérként fogjuk fel az egészet. A stílust ez a könnyedség határozza meg és teszi felismerhetővé az emberek számára. Legalábbis remélem.

Forrás:
Facebook/BP Shop

Egyébként célotok a város ilyen értékeire felhívni a figyelmet, vagy ez csak egy plusz jó dolog?

Ez egy plusz jó dolog, amit mi élvezünk, és főként nekünk ad pluszlöketet a mindennapi tervezésben. Nem lehet enélkül szerintem ilyen jellegű munkát végezni.

Csupán gazdasági szempontok alapján dolgozni lehet, csak nem ebben a műfajban.

Persze vannak olyan termékeink nekünk is, amik a biztos alapot nyújtják. Viszont a sava-borsát az egésznek ezek a játékok adják meg. Tavaly ilyenkor például volt egy Macskafogó kollekciónk, ami során együtt dolgozhattunk Ternovszky Bélával. Fantasztikus elismerés, hogy egy ilyen kaliberű alkotó komolyan vesz és partnerként tekint rád.

Mindamellett, hogy nagyon sikeres lett a közös munka, sikerült a márkának is szintet lépnie és talán hozzáadni szemléletben is valamit a hazai ruhaiparhoz. Pedig a recept adott volt, a külföldi streetwearben ráadásul régóta működik. Disney X Vans, Warner X Hundreds, The Simpsons X Johnny Cupcakes – sorolhatnám végtelenségig. Ezek nem állnak távol máshol a streetweartől, de nálunk kellő odaadással és szeretettel még nem nyúltak a témához.

De amikor a világ legnagyobb sapkagyártója arra kér fel, hogy készíts Budapest feliratú sapkát, ami odakerül Paris, Amsterdam, Berlin és New York mellé a szériában, az hatalmas megtiszteltetés, és büszkeséggel tölt el.

Mert az érezhetjük, hogy segíthettünk feltenni a várost egy újabb fontos térképre.

Ajánlott cikkek