Egyéb kategória

Dobjatok el mindent! Most úgy tűnik, a kávétól tovább élünk!

Én, mint kávéfüggő, napi négy csésze koffeinbombával lepem meg magam. Ebből az is következik, hogy minden hírt, ami ezzel kapcsolatos, elolvasok. Egy most megjelent tanulmány szerint a napi 3-5 csésze kávé csökkentheti a súlyos betegségekben élők halálának kockázatát.

vous - 2015.11.18.
Dobjatok el mindent! Most úgy tűnik, a kávétól tovább élünk!

Hetente megjelenik legalább egy, de inkább több írás azzal kapcsolatban, hogy a kávénak milyen hatásai vannak az emberi szervezetre. Egyik héten még káros, a következőn meg már egészséges, és szükséges, hogy igyunk. A Press Association írása alapján a mérsékelt kávéfogyasztás (3-5 csésze annak mondható) több egészségügyi probléma kialakulásának kockázatát is csökkentheti, beleértve a szívbetegségeket, a 2. típusú diabéteszt és olyan neurológiai problémákat, mint például a Parkinson-kór. A tudósok a rákban való elhalálozással kapcsolatban nem találtak összefüggést, de a tanulmány azt is kimutatta, hogy a kávézás csökkentheti az öngyilkosság elkövetésének kockázatát is.

A kutatók szerint nem számít, hogy a kávé koffeinmentes vagy sem, más bioaktív vegyületek járulnak hozzá az egészségünkhöz. A tanulmány vezetője, Ming Ding, a Harvard T.H. Chan School of Public Health tagja így nyilatkozott:

Azok a bioaktív vegyületek, amelyek a kávéban vannak, csökkenthetik az inzulinrezisztenciát és gyulladásokat is, ami megmagyaráz néhány dolgot. Viszont sokkal több tanulmányra van szükségünk ahhoz, hogy ezeket a biológiai mechanizmusokat megértsük.

Forrás:
Pexels

A tudósok több mint 200 000 férfit és nőt vizsgáltak, 30 éves periódus alatt töltettek ki velük kérdőívet. A vizsgálatban összehasonlították a mérsékelt kávéfogyasztást azzal, ha valaki nem kávézik, de figyelembe vettek olyan életmódbeli tényezőket is, mint a testtömegindex, a dohányzás, a diétázás, a testmozgás hiánya.


A British Heart Foundation vezető kardiológusa, Emily Reeve ezt mondta:


Fontos megjegyezni, hogy akkor maradhatunk egészségesek, ha egészséges életmódot folytatunk. Ez nem feltétlen függ attól, mennyi kávét iszunk. Korábbi kutatások arra utalnak, hogy napi 3-5 csésze kávé nem káros a szív- és érrendszerre, ezt ez a tanulmány is alátámasztja. De több kutatásra van szükség, hogy teljes mértékben megértsük, hogyan befolyásolja a testünket a kávé, és mi van benne, ami egyeseknél szívrohamot vagy stroke-ot eredményezhet.

A kutatásról további információkat itt olvashattok.

Ajánlott cikkek