„Hárman voltunk ebben a házasságban, ami egy kissé zsúfolt volt” – Diana hercegné interjúja, ami történelmet írt

„Hárman voltunk ebben a házasságban, ami egy kissé zsúfolt volt” – Diana hercegné interjúja, ami történelmet írt

Diana hercegné számos cselekedte nyomott hagyott az emberekben. A szívek királynője akarva-akaratlanul tett olyan dolgokat, amiket sosem feledünk, többek között azt sem, amikor egy interjúban beismerte, Károly herceggel való házasságában hárman voltak. És nem mindig a hűtlen férj miatt! Tévétörténelmet írt.

Húsz évvel ezelőtt, 1995. november 20-án Lady Diana, aki ekkor már egyedül élt a Kensington-palotában, nyilvánosság elé állt, és egy tévéinterjúban beismerte, férjének viszonya volt a házaséveik alatt, sőt, ő maga sem volt mindig hűséges. A Martin Bashirral készített beszélgetés még megjelenése után két évtizeddel is számtalan megválaszolatlan kérdést hordoz magában, habár a hercegné meglepő őszinteséggel beszélt házasságának kisiklásáról, a szüléssel járó nehézségekről, bulimiáról és a királyi családdal való különös kapcsolatáról. Az interjú nemcsak a boldogtalan hercegné életére, de az egész királyi családra is hatással volt.

Az eddigi legnagyobb válságba sodorta a monarchiát a hírhedt lemondás óta

– írja a Daily Mail, utalva VIII. Eduárd 1936-os visszalépésre, amikor a brit király lemondott a koronáról, hogy feleségül vehessen egy elvált amerikai nőt.

A zsúfolt házasság

Az interjú elkészítésekor Diana és Károly már hosszú ideje külön életet élt. Maga Wales hercege is beismerte a híres beszélgetés megjelenése előtt egy évvel, hogy viszonya volt és van is Camilla Parker Bowlesszal. A hercegné szavai mégis fájdalmasan őszinték voltak, amikor elismerte:

Hárman voltunk ebben a házasságban, ami egy kissé zsúfolt volt.

Ezzel is utalva a szerető állandó jelenlétére. Károllyal való házasságáról mégis úgy beszélt, mint egy tündérmeséről, amit, ahogy ő fogalmazott, mindenki szeretett volna, ha működik. Diana elmondta, nemcsak a herceg hűtlensége, de a média nyomása és a közönség szeretete is a tündérmese bukásához vezetett. Habár munkájukat kezdetben közösen, párként végezték, a nyilvánosság mégis több figyelmet szentelt a fiatal hercegnének, ezt pedig a büszke férj nehezen viselte el. Házasságkötésük után néhány hónappal érezhetővé vált, a nyilvánosság bizony Dianát preferálja, nem pedig a trónra váró Károlyt.

Hűtlenség

Forrás:
AFP/Europress Képügynökség

A média állandó befolyásának és Károly hűtlenségének köszönhetően Lady Diana is máshol kereste a boldogságot. Habár az interjú előtt korábban már a lovasoktatójával folytatott viszonyáról szóltak a címlapok, Diana mégis ebben az interjúban szánta el magát és ismerte be, valóban megcsalta Károlyt. A szerető, James Hewitt egy kiadott könyvben számolt be a szerelmet kereső hercegnével folytatott románcáról. A megjelenés után Diana a leírtakat se nem cáfolta, se nem erősítette meg. Az 1995-ös interjúban azonban elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol bevallotta, valóban igaz volt az említett szerelem. Martin Bashir kérdésére, ami a viszony megerősítésére irányult, annyit válaszolt:

Igen, imádtam őt. Igen, szerelmes voltam belé. De óriásit csalódtam.

Szülés utáni depresszió és bulimia

Nemcsak a házassága, de a gyermekvállalás is buktatókat tartogatott Diana számára. Két fia megszületése után nehézségekkel kellett szembenéznie. A szülés utáni depresszió a hercegnét sem kerülte el, és ahogy ő mondta, erről senki nem beszélt vele, saját magának kellett utánajárnia, mivel is áll szemben. A kedvetlenség és a depresszió távol állt az életvidám hercegnétől, most mégis meg kellett küzdenie vele. A leterheltség, az állandó megfelelési vágy és a média szűnni nem akaró figyelme miatt Diana teste segítségért kiálltott. Habár minden segítséget megkapott, mégis egyedül érezte magát.

A királyi család nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel, ugyanis Diana volt az első, aki megküzdött a depresszióval, legalábbis ő volt az első, aki ezt nyíltan vállalta.

A walesi hercegné nemcsak a depresszióval állt szemben, de öngyilkosságot is megpróbált elkövetni, ahogy ő mondta, segélykérésnek szánva. Diana képtelen volt elfogadni magát, boldogtalan volt a bőrében, és az életében, amit élnie kellett. Évekig evési zavaroktól, bulimiától szenvedett. Elismerte, hogyan bántotta magát azzal, hogy a hivatalos megjelenésekről hazaévre hánytatta magát. Ugyan ezzel is segítségért kiáltott, de utólag nézve rossz jeleket küldött, ami nem menthette meg a házasságát.

A szívek királynője

A hercegnő beszélt arról is, milyen nehéz éveken van túl, és továbbra is számtalan nehézséget kell leküzdenie, hála a válásnak és a királyi családnak. Diana elmondta, ahogy csak lehet, a „férje emberei” megnehezítették a hétköznapjait, de ő visszalépést ez után sem tervezett. A kérdésre, hogy szeretné-e, el tudja-e magát képzelni királynőként, így felelt:

Szeretném, ha az emberek szívének királynője lehetnék, de nem látom magam az ország királynőjeként.

Íme az interjú, ami történelmet írt

Objektum doboz