Egyéb kategória

10 dolog, amiért utáljuk a női táskáinkat

A női táska egy misztérium, egy rejtély, amit nem fejthet meg igazán senki sem. Még mi is képtelenek vagyunk rá. Egy női táska szeszélyes, öntörvényű, gyakran uralja a gazdáját, sőt, többnyire lóvá teszi. Ismerős, ugye?
vous - 2015.11.26.
10 dolog, amiért utáljuk a női táskáinkat

Annyi nyűg van a táskával: nehéz, kiismerhetetlen, bekebelez, felfal mindent, mégsem bírunk ellenállni neki, mi nők, és újabbnál újabb darabokra esik a választásunk. Mert szép, mert kiegészít. Csak. Mert. Kell. Mégis azért írtam egy listát a bosszantó dolgokról.

A kulcs mindig elbújik!

Az egyik ráncba, sarokba, rekeszbe, amiről azt sem tudtuk, hogy létezik. Örök szabály, hogy napközben mindig a kezetekbe akad, mikor nem kell, de a lépcsőházban nem ússzátok meg a könyékig turkálást, és végső esetben a padlóra pakoltok, hogy előhúzzátok a fekete lyukból. Ha megvan egyáltalán.

Jegyeket, bérleteket kérem…

Ó, máris, csillan fel a szemetek, mert ti aztán becsületesen megveszitek a bérletet, ám pár perc kotorászás után kétségbeesetten jöttök rá, hogy a MÁSIK táskában hagytátok!

,,Látom, rendeltetésszerűen használod”

Forrás:
sitting-in-wonderland.tumblr

A betétet és a tampont. Havi egyszer legalább előfordul, hogy a legóvatosabb biztonsági intézkedések után is sikerül kirántanotok valamivel az EÜ-dolgaitokat, többnyire a nagyközönség előtt.

Folytonos újratervezés

Mert ugyan eldöntitek reggel, hogy melyik táskát viszitek aznap magatokkal, a sors közbeszól: nem bírjátok belepasszírozni az utolsó dolgot, amit egyszerűen nem hagyhattok otthon. Újratervezés indul: másik táska, másik ruha?! Te jó ég, MIT VEGYEK FEL?!

Örök bizonytalanság

Annyira bizonytalanok vagytok már abban, hogy biztosan nálatok van-e minden, hogy naponta többször megnézitek, a helyén vannak-e a dolgok. Vagy egyáltalán ebben a táskába vannak-e. És mivel tuti nem kerül a kezetekbe egyből, kihordtok lábon egy mini szívrohamot.

,,El tudnád tenni?”

Ha társasággal vagytok, és csak ti viszitek a sátornyi méretű táskátokat, előbb-utóbb azon kapjátok magatokat, hogy mindenkinek ti vagytok a hordárai.

A kis táska egyszerűen nem elég

Forrás:
heckyeahreactiongifs.tumblr

Mert mindig van mit beletenni, sosem lehet tudni, mire lesz szükség. Egy kicsiből mindig hiányozna valami. Időnként mégis rászánjátok magatokat egy mini darabra, de rögtön meg is bánjátok, mert egy idő után azon kapjátok magatokat, hogy egyre több mindent szorongattok a kezetekben: telefon, papírzsepi, toll, rúzs

A sminkes polcotok a táskátokba vándorol

És ez szinte észrevétlenül történik. Egyre bosszúsabbak vagytok, hogy nehéz a táskátok, majd mikor belenéztek, döbbenten veszitek észre, hogy van benne vagy két alapozó, háromféle piros rúzs, kettő spirál és egy rakat ajakbalzsam. Reggelente igazából a táskátokból keresitek elő a sminkeléshez való alapdarabokat. Kipakoljátok, de hiába, a körforgásnak nem lehet megálljt parancsolni.

Kitakarítjátok, de hogy minek?

Forrás:
tumblr/walkingdead3000

Tény, megdöbbentek, hogy mennyi szemét van benne, nem is tudtátok, hogy ennyi hulladékot cipeltetek magatokkal hónapok óta, mindenesetre kipucoljátok a rekeszeket, átrendezitek, majd következő nap mindent kikotortok, mert egyszerűen nem emlékeztek, mi volt a rendszer. Mindegy is, jó lesz a káosz ezután is, ha eddig is működött. Valahogy.

Van nálad…?

Bármit is kérdeznek, a reakciótok az, hogy várjanak, meg kell néznetek. Sosem tudhatjátok, hogy melyik táskátokban kóborol egy csomag rágó, néhány elfelejtett ezres, vagy a rég nem látott Csoki, a kabalanyúl. Egy szó mint száz, a táskáitokkal az élet örök meglepetés.

Forrás:
tumblr/the-triforce-messenger

Lehet, hogy be kéne szerezni egy mindenhez hordható darabot?

Ajánlott cikkek