Azt gondolná az ember, hogy a pénzköltést könnyen meg lehet állni. Csak el kell határozni, nem költünk felesleges dolgokra, nem veszünk kétszer olyan drágán üdítőt, mikor a másik sarki boltban akár száz forinttal olcsóbb. Lemondunk a cukros italokról, helyette iszunk vizet, a kávé meg csak kávé, jó lesz az, amit a többiek főznek a szerkesztőségben.
Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Ma a nap témája a VOUS-n: "Ne vásárolj semmit!". Megnyertem magamnak egy kihívást. A feladatom az volt, hogy egy hétig nem vehettem magamnak semmit. Abból kellett gazdálkodnom, ami itthon található, a hűtőben, a nasis fiókban. Nem hivathattam meg magam semmire. Mondanom sem kell, egész héten haldokoltam.
Elképzelni sem tudtam, hogyan fogom kivitelezni a feladatot, hiszen ha van ember, aki hajlamos a felesleges pénzköltésre, az én vagyok.
De hát tudjátok, hogy is van ez. Csak egy kávé itt, egy szendvics ott, és máris napi 2-3000 forintnál tartunk. Gondolkoztam, hogyan oldhatom meg. Nem viszek pénzt, vagy otthon hagyom a pénztárcám? Nem tehettem meg, hiszen SOHA nem lehet tudni, mi történik aznap, mire lesz éppen hatalmas szükségünk. Sok lemondással járt ez a hét, majdnem nullásra sikerült kihoznom a kihívást.
Hétfő – Éhen haltam. Többször is
Szokásom a nem reggelizés. Csak akkor eszem, mikor hazaérek a munkából vagy a suliból, viszont napközben azért lecsúszik egy-két szendvics. Naivságom kiteljesedett. Úgy gondoltam, két otthon készített szendviccsel és egy literes vízzel ki fogom bírni reggel nyolctól este hétig. A rossz hírem az, hogy ez nem kivitelezhető, éhen haltam. Többször is. Jó hír: első nap pipa.
Kedd – Rosszabb, mint a hétfő
Mivel Kos vagyok, általában ötször-hatszor elkövetem ugyanazokat a hibákat, és mások tanácsait pont akkor fogadom meg, mikor már púp nőtt a fejemre, annyiszor mentem neki a falnak. A "felszerelésem" keddre ugyanaz volt, mint hétfőre.
A reggeli ismét elmaradt, útközben a kocsiban ettem meg az első szendvicsemet, de délben már újra éhes voltam. Váratlan fordulat, hogy később értem haza, mint azt terveztem, így ismét éhesen estem neki a hűtőnek otthon.
Szerda – Életmentő kupon
Két, kicsit éhesen töltött nap kellett ahhoz, hogy rájöjjek: reggelizni nem hülyeség, sőt. Korábban keltem, hogy csinálhassak magamnak pirítóst, a szokásos szendvicseimet napközbenre, és boldogan néztem elébe a harmadik nem pénzköltős, szenvedős napomnak. Bár éhség terén nem történt semmi izgalmas, mindig ilyenkor jönnek a legjobb programok, amiket nem akarok kihagyni.
A hét vége felé az emberek általában szabadságot éreznek (én már szerdától kezdve), így gondoltam, kicsit elengedhetem magam. A legjobb barátnőmmel kávézni mentünk.
Feltevődik a kérdés, hogyhogy nem fizettem a kávéért?!
Hónapok munkájának köszönhetően az egyik kávézóban összegyűjtöttünk annyi pontot magunknak (kávénként jár egy), hogy a tizedik után a következő ingyen van. Szóval igen, learattam munkánk gyümölcsét, és ingyen kávéztam egyet.
Csütörtök – Az igazi kihívás
A hét közepén kezdtek komoly gondok lenni. Unalmas óráimat általában valamelyik bevásárlóközpontban ütöm el, egyedül vagy valakinek a társaságában, az teljesen mindegy. Abból a szempontból legalábbis, hogy nem tudok úgy bemenni az üzletekbe, hogy legalább egy helyen ne vegyek magamnak valamit. Akármit. Tök mindegy, csak valamit.
Engem feldob a vásárlás, jó érzéssel tölt el.
Most pedig, hogy nem tehettem meg, szinte sokkos állapotban keveredtem ki a boltokból. Ahogy pedig az lenni szokott, amikor valamit nem tudunk megvenni, vagy épp nincs nálunk elég pénz, tuti, hogy találunk valamit, amit meg akarunk venni.
Péntek – Most hazudjak?
Van egy olyan katasztrofális szokásom, hogy elfelejtek enni. És ez sajnos most sem volt másképp. Reggel elindultam otthonról, és olyan sűrű lett az egész nap, hogy kimaradt az evés. Fel sem tűnt, nem is vettem észre, csak mikor hazaértem és anya feltette a kérdést, mit ettem aznap. Gyilkos kérdés, főleg, ha nem tudok hirtelen semmit mondani, egyből hazugságszaga van.
Hétvége – Ajaj!
Jó, csaltam. De csak egy kicsit! Annyira el akartunk menni a Nemzetközi Macskakiállításra a barátnőmmel, hogy kénytelen voltam meghívatni magam a jegyre. Mivel egész héten a pénztárcám közelébe se nyúltam, nem a végén akartam megtörni a jó szokást, és fizetni bármiért is. Miután végigsimogattuk az összes cicát, boldogan mentem haza. Tudtam, hogy vasárnap sehova nem tervezek menni, így annak az esélye, hogy bármire is pénzt adjak ki, egyenlő volt a nullával.
Visszagondolva, nem tudom, hogyan sikerült kiviteleznem ezt az egészet.
Én, aki napközben veszi meg a kaját, az innivalót, akinek éppen akkor és ott kell valami. Mert ha vizet iszom, cukrosra vágyom, ha cukrosat iszom, akkor vízre vágyom. A hét végére viszont egy dolog világossá vált: nagyon sok elsőre, és még több lemondásra van szükség, ha valaki véghez akar vinni egy “nem vásárolok” hetet.
