Egyéb kategória

A hurráoptimizmus ideje lejárt – Elárulom, miért nincs olyan nagy baj a pesszimizmussal

Mindannyiunk fejében van egy kis magnó, én legalábbis így képzelem. Ez a magnó néha negatív, néha pozitív gondolatokat áraszt magából. Az enyém többnyire biztat, más szemszögből nézi a dolgokat, a napos oldalról közelít. Emiatt vagyok optimista.
vous - 2015.12.02.
A hurráoptimizmus ideje lejárt – Elárulom, miért nincs olyan nagy baj a pesszimizmussal

Sokat segít. Gyakran, amikor kínos helyzetbe kerülök azért, mert nem hallok, vagy amikor rajtam nevettek régen, akkor az optimizmusom segített velük nevetni, magamon. Azt hiszem, a derűlátásom nélkül nem lennék olyan kiegyensúlyozott, akkor kicsit nehezebben viselném a hang nélküli kusza világot.

Segít akkor is, mikor próbálok bejutni a portán, nem hallom ugyanis, mikor kell húznom az ajtót, mikor nyílik a zár. Igaz, először recseg a magnóm, és átsuhan némi kósza, negatív gondolat a fejemen: „De ciki, égő, alja vagy, süket, béna!” De aztán üzemelni kezd, és megnyugtat. Bízni kezdek abban, hogy a portán megértik, úgy gondolom, ők is segítenek, igyekeznek jókor nyomni, hosszabban, mint másnál, biztosan. Bizakodom, hogy legközelebb jobban megy majd, és még jól is jön nekem ez a kialakult helyzet.

Egy kicsi kaputelefonos rutin sosem árt, hasznosíthatom még majd máshol is. Szinte csak kaputelefonokból áll a város.

Az éremnek két oldala van, sutyorogja a magnóm mindig, a jobbikat nézd, és tényleg azt nézem, még akkor is, ha nehéz természetű emberrel találkozom: valahol ő is jó ember. Ha kételkedőkkel futok össze, akik kétségbe vonják, amit tudok, abból is hasznot húzok: dupla erőfeszítés, motiváció, az erőm megnő.

Forrás:
iStock

Nem gondolom azt, hogy a világ, a múltam, a jelenem, jövőm makulátlan és bonyodalmaktól mentes, egyszerűen csak pozitív elvárással közelítek hozzá. Nem hunyok szemet a tények felett, csak elfogadom, és hiszek abban, hogy a rossz állapot nem állandó, hanem jó időszak követi. Én vagyok az a lány, aki a viharnak örül, és nem bánja, hogy elment a vonat, mert különben nem ehetne pisztáciát a meleg radiátor mellett félig ázottan a váróban egy könyv felett. A kucorgós pillanatért megérte.

Ha kudarc ér, nem magamat ostorozom rögtön, átgondolom, mi vezetett oda, miért. Látom a külső tényezőket is, azokat, amelyek felett nincsen hatalmam. Ha pedig mégis bennem van a hiba, levonom a tanulságot, és bízom benne, következő alkalommal nem hibázok. Nem vagyunk tökéletesek, és ezzel nincs is semmi baj.

Egyszer az utca közepén észrevettem, mindenki rám néz, és mosolyog-kacarászik. Üdítő látvány volt. Mosolyogva néztem őket, illett a reggelemhez, majd hátra fordultam, és egy autó vagy 5 perce dudált mögöttem. Elálltam az utat.

Elpirosodó arccal tértem ki előle, de nevetett a sofőr is. Kínos volt, de mégis, valahogyan kerek. Üdítő látvány volt, és végül is miattam nevettek már kora reggel. Mindig tudok miért hálás lenni, mert van miért, nálam a pohár mindig félig tele van.

A másik oldal

Megkértem egy pesszimista ismerősöm, hogy meséljen az érem sötétebbik oldaláról. Kata régen nagyon negatívan állt az élethez, így utólag belátja, csodálja, hogy a barátai kibírták mellette.

Az én magnóm folyton negatív gondolatokat ontott magából, és ez nagyon megviselt. Semminek sem tudtam a pozitív oldalát megragadni, még a kákán is csomót kerestem.

Forrás:
Unsplash/ Brooke Cage

Ha valami nem sikerült, azért biztos, hogy mást hibáztattam, belül pedig magamat gyötörtem. Bízni sem nagyon tudtam másokban, azt gondoltam, előbb-utóbb mindenki átver mindenkit, olyan is volt, hogy a végletekig teszteltem a barátaimat, hogy tényleg bízhatok-e bennük” – mesélte Kata.

Végül kinőtte ezt az erőteljes negatív látásmódot, azt mondja, az volt a szerencséje, hogy a barátai megértőek voltak, optimisták, és ez ráragadt. Azt is felismerte, hogy a gyerekkorából fakad a sötét nézőpont.

„A szüleim nagyon pesszimisták voltak, nem igazán dicsértek meg, inkább újabb és újabb elvárásokat támasztottak felém. Sosem volt elég az, amit nyújtottam, mindig azt mondták, ‘lehetett volna jobb is’. A válásukat sem tudták felnőtt módjára kezelni, akkor már gyakran hallottam tőlük, hogy ‘az élet igazságtalan’, ‘ne bízz senkiben’, ‘minden csak egyre rosszabb lesz’. Én pedig ezt elcsomagoltam a kis batyuban, és vittem magammal.”

Mára azonban a barátai és a párja mellett sokkal magabiztosabb, és kifejezetten szeret pesszimista lenni.

Igaz, nem vagyok tipikus optimista, de már nem gondolom azt, hogy folyton átfonja az életemet a rossz. Látom a pozitív dolgokat is, és a pesszimizmusom motivál is: mivel nem bízom a töretlen sikerben, alaposan megdolgozom érte.

Mit mond a szakértő?

És tényleg, mindegy, hogy optimisták vagyunk vagy pesszimisták, a lényeg, hogy ne essünk végletekbe, és mindkét látásmód erősségeire támaszkodjunk. Michaletzky Luca viselkedéselemzőnk szerint is már divatjamúlt dolog az egyik vagy másik tábort az egekig magasztalni.

Az optimizmust és pesszimizmust egyfajta velünk született hozzáállásként kezelte a pszichológia, ráadásul sokáig a hurráoptimizmus volt a támogatott: gondolkozzatok pozitívan, lássátok meg mindennek a napos oldalát!

Az utóbbi időben viszont egyre több olyan kutatás látott napvilágot, ami szerint ezek inkább problémamegoldási szemléletek, rugalmasabbak, mint gondoltuk, illetve mindkét típus lehet adaptív bizonyos helyzetekben, mindkettő lehet motivációs forrás. Például az optimista szemlélet segíthet belevágni egy nagy feladatba, új kihívásba, de a pesszimizmus segíthet alaposabban felkészülni, vagy a csalódás érzelmi feldolgozását kezelni.”

Néhány tipp a pozitív gondolatokért:

Ha túl borongósak vagytok, és sötétnek látjátok a hétköznapokat, tanuljatok meg ti is rálátni az élet vidám oldalára ezekkel az apró gyakorlatokkal:

  • Írjátok le minden nap 15-20 percen keresztül, hogy miért vagytok hálásak általában, és miért vagytok hálásak 5-6 személynek!
  • Írjátok le minden nap, hogy milyen lehetőségeitek vannak, hogy elérjetek egy vágyott célt!
  • Elemezzetek egy helyzetet, és keressetek benne pozitívumokat!

Nálatok a pohár félig tele van vagy üres?

Ajánlott cikkek