Lélek

Mit hoz 2016, a Mars éve? – Nem szabad félni a jövőtől!

A Skorpiók, a Nyilasok és a Halak életét befolyásolják a legerősebben a 2016-os energiák, de a Szűz jegyűek is erőteljesen érintettek lesznek. Állandóságra nem, ellenben sok változásra számíthatunk.
vous - 2015.12.05.
Mit hoz 2016, a Mars éve? – Nem szabad félni a jövőtől!

Az itt leírtak általános hatások, ahhoz, hogy egyénileg kinek mit hoz a jövő, figyelembe kell venni, hogy milyen folyamatok kezdődtek el 2015-ben, milyen változásokon van már túl. Mindenkinek a saját születési képletére felállított előrejelzésből lehet következtetéseket levonni az előtte álló időszakról.

Nem szabad félni a jövőtől

A 2012 óta fennálló Plútó–Uránusz-kvadrát az utolsó évében jár, 2016-ban még mindig számolnunk kell vele. A lassú bolygók hatásai több éven át hatnak, korszakváltozást hoznak, amely nem mentes a megrázkódtatásoktól. Az Uránusz energiái mindent felgyorsítanak – a Plútó pedig továbbra is partner a gyors, rohamléptékű változásokban, és abban, hogy felszínre hozza mindazt, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk, ami a mélyben instabil. Bizonyos pszichológiai erők és külső körülmények – amelyek ezekben az időszakokban nem kiszámíthatóak – segítik az átalakulást, hogy szakítani tudjunk minden olyan viselkedéssel, szokással, amely idejétmúlt, elavult.

A Plútó–Uránusz kapcsolata arra is emlékeztet, hogy nem ragadhatunk bele a múltba, nem szabad félni a jövőtől, az ismeretlentől.

A saját autonómia megteremtése

A lázadás bolygója, az Uránusz küzd a manipulációs (Plútó) kényszerítő erőkkel, a beskatulyázással szembemegy és autonómiára törekszik. Nemcsak a világban zajlanak tovább 2016-ban is ezek a megmozdulások, hanem az egyéni szinteken is meg kell tudni teremteni a függetlenséget, és haladni kell tudni az új generáció szellemével.

Zavaros idők

Forrás:
StockSnap/Matthew Wiebe

2015 őszétől már ízelítőt kaphattunk a Szaturnusz–Neptunusz kvadrátjából, amely hatás még két alkalommal érezhető lesz, különösen 2016. májusban, júniusban és augusztus végén-szeptemberben. A világban és az emberi ideákban zavarodottságot, szervezetlenséget és a valóság apró részleteinek téves érzékelését idézheti elő. Cél az, hogy túllépjünk a merev hétköznapi struktúráinkon és az elkedvetlenítő korlátokon.

Terveinket, elhatározásainkat téves idealizmussal tölthetjük fel, vagy olyan megerősítésekre vágyhatunk, amelyekkel öntudatlanul, de távol kerülhetünk saját céljainktól, nem ismerjük fel a saját felelősségi körünket, mástól várhatjuk a stabilitást, ezáltal kiszolgáltatottá is válhatunk.

Ami nem megy, azt el kell engedni, és az ideáljainkat felül kell vizsgálni. A káoszból a rend felé törekedjünk.

Amiben hiszünk, azt hozza el 2016

Legyünk óvatosak, spirituális megerősítésekbe menekülhetünk, elveszíthetjük a realitásérzékünket, elveszíthetjük saját magunkban hitt stabilitásunkat. Ne hagyjuk elbizonytalanítani magunkat, és ne gondoljuk azt se, hogy mások jobban látják a jövőnket, mint mi. A 2016-os év azt hozza el nekünk, amiben hiszünk. Ne feledd: más nem hihet jobban benned, mint te magad.

A hitünk próbája jön el

Forrás:
Unsplash/ Matthew Wiebe

A Nyilas jelében járó Szaturnusz – amely még 2017 végéig ott lesz – rámutat saját korlátainkra, ami próbára teszi a hitünket. A Nyilas és Ikrek jegyűek erősen érintettek lesznek. A Szaturnusz a Nyilasban kellő nyomást fog gyakorolni, hogy az elavult nézetek és ítélkezések helyébe új nézőpontra, felfogásra tegyenek szert az emberek, és hogy képesek legyenek egy irányba (közös cél felé, ami nagyobb) tekinteni. El kell indulni egy közös úton. Ne feledjük, az út a lényeg a Nyilas jegyében, nem az eredmény!

A világszemlélet átalakítására még erősebb hatást gyakorol majd a Mars a Nyilas jegyébe lépésével március 6-án, és néhány hét alatt közel kerül a Szaturnuszhoz. A Nyilasban lévő Mars a békéért harcol, optimizmust hoz, és nagy tettek véghezvitelére sarkall. Harcát a szellemiekben vívja, és felerősíti a lojalitás érzését is. Több szócsatára és az igazság (valós vagy vélt) „megvédésére” is számíthatunk.

Mars retrográd

2016. április 18-án a Mars retrográd mozgásba vált a Nyilas jegyében, ami lelassítja a „nagy tettek” folyamatait, frusztráltabb időszak kezdődhet, amely türelemre int. Kiderül, hogy mennyi tényleges megvalósítható erő van a lelkesedés és ideák mögött. A Mars június 30-ig retrográd, a Skorpió 23. fokán vált ismét direkt irányba, és augusztus 2-án lép újra vissza a Nyilas jegyébe, ahol augusztus 23-a után találkozik a Szaturnusszal és a Neptunusz kvadrátjával. Ez hozhat erőszakos eseményeket, baleseteket. A Mars szeptember 27-én hagyja el a Nyilas jegyét, és lép be exaltált helyére a Bakba.

Az év legnehezebb időszaka

Május hónapban a Jupiter (amely együtt áll a felszállóval) szemben áll a Neptunusszal és kvadrátban a Szaturnusszal. Ez a feszültség június első újholdján – ami az Ikrekben lesz – éri el a tetőfokát, ugyanis kereszt kvadrát lesz az égen a változó jegyekben, amelyben a felszálló-leszálló csomópontok is érintettek. Ez nagy feszültséget, bizonytalanságot és sok változást hozhat. Akiknek bolygója a változó jegyeknél (Halak, Szűz, Nyilas, Ikrek) 12-14 fok között áll, komoly sorszerű változásra számíthatnak.

A változó jegyek keresztkvadrátja elfogadásra és alkalmazkodásra tanít a sorssal egyetemben.

Ajánlott cikkek