Karácsonyi ajándékok, amikre minden gyerek vágyott a '90-es években

Bár már rég nem vagyok kisgyerek, még mindig izgatottan várom a szentestét, hogy mit hoz a Jézuska. Gyerekkoromban pedig határozottan ez az este volt az év legizgalmasabb napja.

Annyira izgalmas volt, vajon mit kapok, hogy két nappal karácsony előtt már átkutattam az összes titkos helyet a házban, hova rejthette el a Jézuska a már megvásárolt játékaimat. Mondanom se kell, hogy amikor sikerült kikutatni az ajándékokat közel sem volt akkora az öröm, mint amikor a fa alatt ért a meglepetés. Szerencsére mindig azt kaptam, amire vágytam, ám így is maradtak bőven olyan dolgok, amik csupán vágyak maradtak.

Lefogadom, hogy nem csak én álmodoztam ezekről az ajándékokról kisgyerekként!

'N Sync- vagy Backstreet Boys-szerenád a szobámban

Ugye, ugye? Nem én voltam az egyetlen kislány, aki fülig szerelmes volt valamelyik fiúzenekar valamelyik tagjába. Sőt, még levelet is írtam nekik, hátha eljönnek az egyik karácsonyi ünneplésre. Azóta is várom őket...

Forrás:
GIPHY

Egy olyan gardrób, mint a Spinédzserekben

Nemcsak olyan gardróbra, de olyan ruhákra is vágytunk, hiszen hiába lett volna ilyen szupermenő szekrényünk, ha nem volt mint belerakni. Ez ma is nagyon jól jönne, ugye?

Forrás:
GIPHY

Egy saját Pokémon

Mindannyian álmodoztunk arról, hogy lesz egy saját Pikachunk, amit rászabadíthatunk a legfőbb ellenségünkre az osztályban.

Forrás:
GIPHY

Saját, titkos telefonhálózat

A legfontosabb titkainkat akkoriban telefonon meséltük el a barátnőinknek, de mindig féltünk, hogy a másik szobában, a másik telefonról anya kihallgatja a beszélgetéseinket. Nagyon jól jött volna egy titkos és ingyenes telefonhálózat.

Forrás:
GIPHY

Ti milyen karácsonyi ajándékról álmodoztatok?