"Mielőtt észbe kapna az ember, térdig jár az állatokban" – 5 kötelező könyv Gerald Durrelltől

Gerald Durrell-lel véletlenül találkoztunk össze. Madarak, vadak, rokonok – erre a bizarr címre figyeltem fel, miközben egy üvegajtós könyvesszekrény titkait próbáltam megfejteni. Lakat volt az ajtaján, régi rendszer tulajdona volt mindennel együtt, évekig nem lehetett hozzájuk férni. Így a címek alapján elképzeltem, miről szólhat egy-egy könyv. Ehhez az egyhez mindig visszatértem.

Aztán egyszer csak útban volt a szekrény is, a könyvek is – én pedig jókor voltam jó helyen ahhoz, hogy végre megtudhassam, mi történik a furcsa című regényben.

Szerelem lett. Nem mintha nehéz eset lettem volna. Gerald Durell világa úgy szippantott magába engem, állatbolondot, hogy ha akartam sem tudtam volna menekülni. De nem akartam. A kis Gerri ugyanis egyenesen Korfura vitt, a családjánál laktam, hol az egyik, hol a másik villában, ahova épp ők költöztek.

Vele mentem rózsabogarat venni, vele boncoltam teknőst a verandán, de azt is megtanultam vele együtt, hogy az aszpirintől – ami annyi, de annyi mindenre jó – tovább maradnak életben a vágott rózsák, és az ember haja a halála után is nő még egy darabig. Jó, jó, lehet, hogy nem minden történetet a Madarak, vadak, rokonokban mesélte el, ugyanis ez a könyv egy trilógia része, amely a Családom és egyéb állatfajtákkal kezdődik és az Istenek kertjével ér véget.

Forrás:
www.durrell.org

Két gyerekkori hősöm van

Az egyik David Attenborough, aki a BBC programigazgatójaként dolgozott az 1960-as, 1970-es években, majd megreformálta a természetfilmezést. A mindig ugyanabban a világoskék ingben és ugyanabban a drapp nadrágban látott Attenborough úgy tudott magyarázni az állatokról, a növényekről, ahogy senki. Közel hajolva hozzájuk, az épp kikelt albatroszfiókák mellől suttogva, vagy a tojásait lerakó óriásteknős mellett guggolva. Ittam a szavait.

Később persze kisebb sokkot okozott, amikor kiderült, hogy a termeszek várát vagy a földikutyák föld alatti üregeit megépítették, hogy le tudják őket filmezni. A legutóbbi "botrány" arról szólt, hogy a jegesmedvék születését nem a vadonban, hanem egy holland állatkertben filmezték le. Ugyan a werkfilm felkerült a BBC honlapjára, a filmet nézve nem volt egyértelmű, hogy a vadonban élő medve hozza világra a kicsinyeit. Khm. Tegyük hozzá: sosem tagadták, hogy a filmjeiket rendezik, csak nekem kellett felnőnöm a showbizniszhez. Megtörtént, de Attenborough-t továbbra is tisztelem.

De ki is az a Gerald Durell, akiről valójában mesélek?

A másik hősöm. Gerald Durrell az indiai Kalkutta közelében született 1925-ben, élt Korfun, majd Nagy-Britanniában sokáig. Állatgondozóként dolgozott ugyan, de valójában állatgyűjtő szeretett volna lenni. Egészen 21 éves koráig nem valósíthatta meg az álmát, ekkor viszont nagyobb összeget örökölt és megszervezte az első állatgyűjtő expedícióját Kamerunba. A begyűjtött állatokat különböző állatkertek vették meg.

Persze, nem ment ilyen egyszerűen, Gerald ugyanis ragaszkodott néhány dologhoz az állatok állatkerti létformájával és elhelyezésével kapcsolatban. Mivel a legtöbb intézmény nem felelt meg az elképzeléseinek, a húga hátsó kertjében pedig már nem fértek el az egzotikus állatok, saját állatkertet alapított Jerseyben.

Mindez azután történt, hogy kiderült róla, nemcsak zoológusnak, hanem írónak is kiváló. Az 1956-ban megjelent Családom és egyéb állatfajták elsöprő sikert aratott.

Forrás:
www.durrell.ru

Saját állatkertjében egyre inkább a veszélyeztetett állatfajok védelmét tűzte ki célul. Durrell pedig fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy megszerettesse az állatokat az emberekkel. Nagy fegyvere volt az írói vénája, fergeteges humora (volt, hogy fél percig nevettem egy-egy beszóláson), és az a természet-, ember- és állatszeretet, amely minden egyes könyvének minden egyes oldaláról átjön.

Az 5 Durrell-könyv, amit el kell olvasnotok

Istenek kertje

A trilógia harmadik része, a kedvencem. Olyan gyerekkorról szól, amelyre mindenki vágyik: szabad, független, csatangolós, felfedezős, amelyben főszerepet kap az emberek iránti szeretet és a naivság is – a lehető legjobb értelemben. Elgondolkoztam azon is, hogy ez a lökött família mennyit keresett volna egy századeleji realityvel – és mennyivel többet kapnánk most tőlük, mint a Kardashian családtól!

"Ez a baj ebben a házban – csattant fel Larry. – Itt senki se számol! És mielőtt észbe kapna az ember, térdig jár az állatokban. Olyan az egész, mintha megismétlődne a Teremtés, csak még rosszabbul. Egy bagolyból egész hadosztály támad, mire észbe kap az ember, a szobák valamennyi zugában szexőrült galambok tombolnak, a lakás dugig szárnyasokkal, mint egy madárkereskedés, nem is szólva a kígyókról, a békákról, az apró halakról, amelyeken Machbeth boszorkányai évekig megélhetnének."

Életem értelme

A fiatal Gerald Durrell karrierje kezdetén – ha lehet egyáltalán az ő esetében karrierről beszélni a szenvedély helyett – ápolóként dolgozott egy állatkertben. Erről az időszakról szól az Életem értelme, amely a Vadállatok bolondja című könyv újrafordításaként jelent meg.

"Akinek gyermekkori álma, hogy mozdonyvezető legyen, állítólag nagy ritkán lép valóban erre a pályára. Márpedig ha ez igaz, én a szerencse fiának mondhatom magam, ugyanis kétesztendős koromban egyszer s mindenkorra szentül eltökéltem, hogy semmi egyébbel nem óhajtok foglalkozni, mint állatok tanulmányozásával. A világon semmi más nem érdekelt."

Forrás:
www.durrell.org

A halak jelleme

Ha úgy vesszük, ezek tulajdonképpen a kimaradt jelenetek, ezekkel lenne az összes könyv a rendezői változat. Extrák, amelyek hol Korfura, hol Londonba, vagy éppen Kamerunba visznek. Hat novella, ami nélkül nem lenne teljes a Durrell-életmű.

"– Csakugyan nagyon bájos - mondta Sven –, olyannyira, hogy néha már sajnálom, hogy homoszexuális vagyok. Persze a homokosságnak is vannak előnyei.

– Szerintem biszexuálisnak lenni a legjobb – vélekedett Larry. – Akkor, hogy úgy mondjam, a kenyérnek mind a két oldala vajas.

– Larry. fiam, szólt közbe mama –, lehet, hogy téged szórakoztat ez a beszélgetés, de engem nem, és különben is jó volna, ha Gerry előtt nem mondanál ilyeneket."

Családom és egyéb állatfajták

Ez az alapmű, amely meghozta Gerald Durrell számára a sikert és amelyből fedezni tudta későbbi expedícióit. Mit tud tenni egy család, amelynek túl esős, hideg és nyirkos Anglia, ahol éppen élnek? Persze, hogy elköltöznek jobb helyre! Az úti cél Korfu, mi pedig olyan napfényes, vidám, sírva-nevetős történeteket kapunk, amelyeket biztosan szeretni fogtok télen.

"A fehér villában kerültem igazán bizalmas jó viszonyba az imádkozó sáskákkal. Eddig is láttam néha egyet-egyet prédára lesni a mirtuszbokorban, de nem nagyon figyeltem fel rájuk. Most kényszerítettek, hogy minden figyelmemet nekik szenteljem, mert a dombtetőn, ahol a villa állt, százával éltek, és legtöbbjük jóval nagyobb volt, mint azok, amelyeket addig láttam. Lenéző képpel guggoltak az olajfákon, a mirtuszok között, a sima, zöld magnólialeveleken, és éjjel a ház köré gyülekeztek, berregve repültek a lámpafénybe, zöld szárnyuk kavargott, mint a régi kerekes gőzhajók lapátja."

A piknik és egyéb kalamajkák

Az állati történetek mellett Durrell elképesztő humorral ír az emberekről is. Sok regényem van tőle, de ha újat kellene vásárolnom, most erre esne a választásom. Biztos vagyok benne, hogy Margo, Leslie és Larry, na meg a mama jól szórakoztatnának a két ünnep között.

"Hanem, monsieur, Morceau úgy főzött, mint egy angyal. Biztosíthatom, némelyik kompozíciója mintha egyenesen a paradicsomból szállott volna alá, le bon Dieu szíves engedelmével.

Tésztája könnyű volt, akár a pókháló; mártásai oly rafináltan ivódtak a száj szövetébe, mintha az ember a világ legeslegillatosabb virágait ízlelné. Finomra metélt ánizs-kaporral és dióval készült rákfarokomlettje oly csodálatos kreáció volt, hogy a fogyasztása közben erős férfiak orcáján az elragadtatás könnyei peregtek. Az ő fehérboros mártásában párolt osztriga és spárgafej hatása oly mennyei volt, hogy megízlelésekor az érzékenyebb lelkű és törékeny alkatú személy elalélt gyönyörében."