Az 5 első és legfontosabb csúcs minden nő életében

Az 5 első és legfontosabb csúcs minden nő életében

Minden emberi sors más és más. Máshonnan jövünk, más ritmus alapján fejlődünk, eltérőek a céljaink és máshova tartunk. Illetve ugyanonnan jövünk, hasonlóak a céljaink, és az út végén nagy valószínűséggel ugyanaz vár ránk… Vannak különbségek és vannak azonosságok.

Markánsan meghatározhatóak például azok a kiugróan fontos, hegymagas csúcsok, amelyek meghatározóak lehetnek egy nő életében.

1. Szerelem, lángolás

Kezdjük rögtön a szerelemmel. A legelsővel, vagy azzal, ami átírta az életünket. Én már óvodás koromban is szerelmes voltam, de hiába adta nekem forró szerelemmel Tibike a kiesett és féltve őrizgetett tejfogát, hiába cuppant el vele az első szájra puszi is, Tibike nem lett meghatározó személy az életemben.

Forrás:
istock

Bár emlékszem vezetéknevére is (és csak udvariasságból nem tárom fel valódi kilétét), az a szerelem a múlt homályába vész. Egy sor más szerelemmel együtt. Mindegyikből tanultam azonban valami fontosat. Gazdagabb lettem, erősebb. Női létezésem megélését segítették elő a kapcsolatok.

Az első igazán jelentős szerelem a volt férjem, egyben gyermekeim édesapja is. Bár elváltak útjaink – és én akartam a szakadást –, a vele megélt szerelmet megtagadni több mint illetlenség lenne. Valódi, felnőtt nővé is mellette értem.

A probléma is ebből fakadt, ő ezt a fejlődést nem követte, nem is vette észre. Az első csúcs ettől függetlenül hozzá köthető.

2. Esküvő, házasság

A házasságom is hozzá köthető. Vele léptem frigyre. Mellette tapasztaltam meg a korlátokat, és azt, hogy a házasság egyszerre lehet kalitka és biztonság. Felemás érzések és élmények hatnak rám a mai napig, de az esküvőre szívesen emlékszem.

Tudom, a legtöbb nő ugyanezt éli meg. Korona a hajunkon a menyasszonyi fátyol. Belépő valami izgalmas és szebb világba. Az más kérdés, hogy nekem az esküvő alatt folyton leesett a fejemről – nevettek is a vendégek. Nem való az már oda…

Jött aztán a szűkös konyhapénz, a tűzhely gőze, harc a porral, a pókhálókkal. Mosogatás. Villanyszámla. Hétköznapok masírozása.

Harcok, könnyes csaták... részemről nem a hatalomért, hanem az egyensúly miatt. Számítson, aki vagyok. Legyen súlya a szavaimnak. Nem lett. Alulmaradtam abban a harcban. A válás egyben ennek veresége is volt.

3. Babavárás, szülés

Forrás:
istock

Tisztázzuk rögtön: az a nő, aki nem szült, aki nem tudott, nem tud, és a későbbiek során sem szeretné reprodukálni önmagát, az semennyivel sem ér kevesebbet, mint az, aki megélte, megélhette, felkapaszkodhatott a babavárás gyönyörű hegyére. Ezen a fronton sem lehet minősíteni, se elítélni, se felmagasztalni, ha igen, ha nem.

Babát várni, megélni az élet adásának folyamatát azonban maga a csoda. Nekem. Személy szerint talán a legboldogabb időszaka az életemnek. Négyszer élhettem meg. Hálás vagyok minden pillanatáért. A szülésért is. A fájdalomért is. Azért, hogy kristálytisztán megtapasztalhattam erőmet nőként, anyaként.

Számomra e pillanatban sincs ennél lényegesebb vagy nagyobb örömöt biztosító élmény. Még akkor sem, ha a szülés, gyereknevelés mellett, közben, után milliónyi siker ért. De ez a kettő nem mérhető össze.

4. A karrier csúcsán

Nem szabad, nincs miért és nem is lehet összehasonlítani az egyiket a másikkal. Hogyan lehetne egy fényes diplomát vagy egy egzisztenciális sikert biztosító kinevezést összehasonlítani a szüléssel, egy gyerek ölelésével? A lélek más zugaiba fészkel be a boldogság az egyiknél, a másiknál. Mást mozgat meg, mást bizserget. Máshogy gazdagít. Ha lehet, egyiket is, másikat is érdemes megtapasztalni.

Igen, a karriert is meg kell tapasztalni (ha lehet), mert az a női és emberi fejlődésünk egy olyan állomása, amit kár lenne kihagyni. Ki ne szeretne a verítékes hegyre kapaszkodás után körbenézni a csúcsról a tájon? Nőként is? Anyaként is? Akár vezetőként is? Megélni azt, hogy képesek vagyunk valami olyat adni a többi embernek, amit csak tőlünk kaphatnak meg. Óriási a kihívás? Az. És toronymagas a csúcsra érés.

5. Megtalálni önmagunk

És aztán, amikor megtapasztaltunk szinte mindent az életben, bejártunk fontos vagy fontosnak hitt csúcsokat, akkor érdemes időt szánni arra is, hogy túl a rohanáson, a hegyre kapaszkodáson megismerjük önmagunk.

Kik vagyunk valójában. Mennyit érünk? Értékünk miből fakad? Szépségünkből? Státuszunkból? Anyaságunkból? Egzisztenciánkból? Hatalmunkból? Mitől lesz igazán nő a nő? Vagy az is mindegy, hogy melyik nemhez tartozunk?

Anyaként például számomra nincs értékesebb nem: van fiam is, van lányom is. Szeretem őket tisztán, hittel, egyformán. Az egzisztencia is hidegen hagy: voltam boldog akkor is, amikor hetekig csak pirítós, fokhagymaleves került az asztalra, és éltem át lelki fájdalmat úgy is, hogy nem kellett rettegnem a másnap miatt.

Voltam nagyon szép, kaptam csodabókokat, és mutatott a tükör kiábrándítóan csúf képet is rólam. Voltam házas, és voltam egyedül. Felperzselt nagy szerelem is, volt, hogy elszaladtam, hogy aztán ugyanaz a szerelem megszelídülve találjon rám. Más minőségben, más arcát mutatva fel.

Én is keresem a lényeget, a válaszokat ezernyi kérdésre. Most ez a hegyem, ezt hódítanám. Persze lehet, a válaszok a hegy tövénél várnak rám. Talán éppen ez a lényeg, hogy nincs hódítás, nincs kapaszkodás, nincs több harc.

Talán csak az számít, hogy kit, kiket milyen hosszan, hogyan szerettem, óvtam, segítettem, miközben másztam a hegyeket. Hogy tudtam-e szeretni, szívből, igazán? Lehet, hogy ez a legmagasabb csúcs.