Katalin hercegné 34. születésnapja okán kíváncsiságból összehasonlítottuk, hogy három, tíz-tíz-tíz év korkülönbséggel rendelkező VOUS-szerkesztőnk hogyan látja jövőjét tíz év távlatából. Mire vágynak, milyen életfeladatokban gondolkodnak?
Junior szerkesztőnk – Nóri, főszerkesztőnk – Eszter, valamint szenior szerkesztőnk – Tini árulta el, milyen jövőről álmodoznak.
Nóri pontosan tíz év múlva lesz annyi idős, mint most Katalin hercegné. Öt sarkalatos ponton határozta meg 34 éves élete változásait. Eszter most, harminchárom évesen elért már sok mindent, amit Nóri még csak tervezget. Tini meg negyven felett járva visszatekint egy sor olyan dologra is, amiről Nóri és Eszter most gyűjt tapasztalatokat.
1. Mobilitás, szabadság, öööö egy jogsi?
Nóri: Friss jogsival mi mást kívánnék, mint hogy használni tudjam? Ehhez egyetlenegy, ám annál fontosabb hozzávaló hiányzik: egy csajos városi autó.
Eszter: Több mint tíz éve van jogsim, de most jutottam el addig, hogy most már TÉNYLEG kellene egy autó. Amik megakadályoznak, azok észérvek: Budapesten teljesen felesleges az autó a belvárosi közlekedéshez, amúgy is nagyon közel lakom a szerkesztőséghez.
De: hétvégén mobilabb lennék, lehet, hogy szívesebben és gyorsabban szerveznék magamnak országjáró programot, ám ahhoz meg elég lenne bérelni is. Valószínűleg eljön az a kor, amikor a kényelem legyőzi a sok akadályt, elvégre mikor vegyek autót? 44 évesen?
Tini: Körülbelül annyi évesen szereztem jogsit, mint most Nóri, vagyis (ajjaj) vagy húsz éve van, vezetek is, bár sokáig nem volt csajos autóm. Egy nagy, kilencszemélyes buszt vezettem évekig. Nagy volt a család. Kirepült a gyerekek nagy része, most már elég a kicsi, csajos autó is. Remélem, ötven felett már tolatni meg parkolni is megtanulok végre… ne kérdezze senki, a busszal hogy tolattam.
2. Feladatok, karrier, hivatás. És az élet.
Nóri: Oroszlán lány lévén első a munka, így tíz év távlatában szeretném magamat sikeres szenior szerkesztőként elképzelni.
Eszter: Bak lányként a munka szenvedély, óriási szerencsém, hogy pontosan azt csinálom, amit szeretek – vagy szeretem, amit csinálok? Ki tudja? Sosem gondoltam át a karrierívemet, egyszerűen szeretek dolgozni, a feladatok megtaláltak, és jöttek és jöttek. Jelenleg az a célom, hogy egyensúlyt teremtsek az életemben, bár úgy kifejezetten nagy a kihívás, ha a munkám az életem. Illetve 44 évesen szeretnék tényleg jó vezetővé válni a saját magam szemében is.
Tini: Kosként rohantam előre, néha fejjel a falnak. Változatos területeken dolgoztam, nagy váltásokkal. Húsz évvel ezelőtt például három ovis fiú mellett egy menő Balaton-parti szálloda konyháját vezettem. Konyhafőnök voltam. Én. Ahhh. Ötszáz emberre főztünk naponta. Ma már nem tudom, hogyan mertem elvállalni a feladatot a szükséges képesítés és tapasztalatok nélkül. A legfiatalabb konyhalány is idősebb volt nálam, a szakács nénikről nem is szólva. Szerencsére kölcsönösen imádtuk egymást, így nem volt gond a „vezetés”.
Akkoriban (is) már írtam. Sokat, de egy darabig csak a szeretteim olvastak. Hú, de messze volt akkor még jelenlegi pozícióm, meg az ezernyi cikk, ami azóta a kezem alól kikerült! Tíz év múlva nem feltétlenül pozícióban látom magam. Mesékben és gyerekversekben gondolkodom. Sok gyönyörű mondat, történet, rigmus motoszkál a lelkemben.
3. Tanulni egy életen át
Nóri: A sikerhez nem hiányozhat a vitrinből egy újabb diploma/tanfolyam oklevele. Igen, ezek azok, amikből sosem elég!
Eszter: Magamról szeretnék egyre több mindent megtanulni, megismerni, látni, ki vagyok és merre tartok. 44 évesen már szeretném pontosan tudni, ki vagyok és merre tartok.
Tini: Eszternek így üzenem, hogy negyven felett jó esetben működni fog az egészséges önismeret. Észrevétlen a tanulás folyamata: maga az élet. Döntéseink, választásaink, emberi kapcsolódásaink tanítanak minket. Én ma már tudom, merre tartok, azt gondolom, azt is tudom, mennyit érek. És ennek nincs köze diplomához, papírhoz, elért sikerekhez. De ha tanulás, ha képzés, akkor a mese és a gyógyítás kombinálásaként meseterápia. Mesékkel szeretném gyógyítani mások sebeit.
4. Menyasszonyi fátyol
Nóri: Munka ide vagy oda, térjünk a lényegre. Mint minden lányé, így az én álmom is elsősorban, hogy menyasszony legyek. Kislányként ezt már a mostani életkoromhoz képzeltem, de ami késik, nem múlik! Sokat azért ne időzzön, tíz éven belül többek között ennek örülnék leginkább.
Eszter: Nem szeretnék férjhez menni – ez is egy racionális döntés. Nem gondolom azt, hogy a papír tesz azzá egy párt, ami, de mivel nem fogom kipróbálni, nem ismerhetem meg a másik oldalt. Biztos jó ellenérveitek vannak. 🙂 Az esküvőt (ha mégis lenne) megoldanám egy beöltözős bulival, ahol természetesen menyasszonynak öltöznék, de ezzel le is tudnám a dolgot.
Tini: Voltam menyasszony, voltam férjnél, voltam iszonyatosan szerelmes, mardosott féltékenység, értek csalódások. Tíz év múlva boldognak és elégedettnek szeretném látni magam, remélhetőleg párom oldalán. Ismerve egymás sötét és tiszta oldalát, összecsiszolódva, arra fókuszálva, ami a másiknak jó.
Azt mondják, akkor jó egy párkapcsolat, ha a feleknek a másik boldogsága a fontos… mert az óhatatlanul a saját örömünket biztosítja majd. Gyűrű? Menyasszonyi fátyol újra? Az első is leesett a fejemről, de ha Eszter beöltözős bulit tart, ott szívesen táncolok egyet, akármilyen fátyolban, vagy fátyol nélkül is. Nóri, tőled is várom a meghívót!
5. Babaprojekt ollala!
Nóri: Ötödik kívánságom, habár nem törvényszerű, de csak a 4. pont kipipálásával teljes. Úgy érzem, ha az előző vágyaim teljesülnek, harmincnégy éves koromra készen állok arra, hogy ne csak egy gyűrűvel, férjjel és autóval bővüljön a család!
Eszter: Azt mondják, a gyerek egyszer csak jön, megérkezik, ha ő akar. Aha. Hát, nem tudom. Én egyelőre csak el-ellágyulok egy kisgyerek láttán, de még mindig nem érzem, hogy NA, akkor holnap csapjunk bele a babaprojektbe (különben is, milyen szó ez már?!). De ha jól számolok – sosem voltam jó matekból –, akkor 44 évesen egy 8 éves anyukája lehetnék…
Tini: Négyszer szültem, van három fiam, egy lányom, és van egy csodaszép unokám. Bence most hatéves, cserfes, csupa szív és szín, örökké kérdező kisfiú, aki egyetlen szavával képes levenni a lábamról. Néha belém szerelmes (Tündérvirágom – súgja olyankor a fülembe), néha az anyukájába, máskor a lányomba, Helkába, de az óvó nénik is szóba jöhetnek. Szóval ez a projekt sínen van. De azért ma már, tíz év múlva előre, én gondolok az egészségre is, ami most még se Nórinál, se Eszternél nincs fókuszban. Én azt mondom: legyen csak központban, csajok, ez a kérdés is. Már most. Huszon-, harminc-, negyvenévesen. Hogy elérjük, amire vágyunk! Örökké fiatalon.
