13 dolog, amire büszke lehet az Y-generáció

13 dolog, amire büszke lehet az Y-generáció

Az "én, én, én generáció", a "lusta generáció", a "legolcsóbb generáció", a "Harry Potter-generáció", a "boldogtalan generáció". Napestig tudnám sorolni, milyen jelzőkkel illetik a mai fiatal felnőtteket. És általában nem pozitívan csengő skatulyákat kapunk, pedig igenis vannak dolgok, amikre büszkék lehetnek a mai huszonévesek!

Attól függetlenül, hogy az Y-generáció tagjai már igencsak kezdenek felnőni, továbbra is élnek a sztereotípiák. Az 1980 és 1995 között születettek tartoznak ebbe a csoportba, a kép, amit rólunk alkottak, még mindig negatív. Azok, akik a fent említett jelzőkkel és tulajdonsággal ruházzák fel generációnkat, semmit nem tudnak arról, milyenek vagyunk valójában.

Épp ezért eljött a legmegfelelőbb alkalom, hogy megcáfoljam a ránk mondott jelzők igazságtartalmát. Örülök, hogy – igaz, csak éppen hogy – de az Y-generációba születtem!

Legyetek azok ti is, mert…

  • … sokkal elfogadóbbak vagyunk a más vallású, szexualitású, bőrszínű és – egyáltalán más – emberekkel.
  • … mi vagyunk azok, akik nagyjából minden technikai problémát megoldunk.
  • … foglalkozunk azzal, hogyan segíthetnénk másokon, és ezt beépítjük a napjainkba is.
  • … mindent tudunk – a Google-nek hála.
  • … már elég kritikusak vagyunk magunkkal szemben, hogy tudjuk, milyenek vagyunk valójában.
  • … nem félünk attól, hogy túl nagyot álmodunk.
  • … gyorsan tanulunk.
  • … gyorsan alkalmazkodunk.
  • … tudjuk élvezni az életet, nem félünk a szórakozástól.
  • … iszonyatosan viccesek vagyunk – legalábbis a közösségi portálokon tuti.
  • … tudunk spórolni és lemondani, mert az élet iszonyú drága manapság. De így is megélünk.
  • … nem félünk attól, hogy őszintén mondjuk el a véleményünket a tabutémákról.
  • … kevesebbet aggódunk jelentéktelen dolgokon.

Forrás:
Pixabay