Egyéb kategória

Bársonypuha élő mohára vágynak 2016-ban a nappalik – Higgyétek el, a tietek is!

Manapság az emberek már főképp csak cserepes virágokkal díszítik az otthonukat, esetleg néhány vágott virág az étkezőasztalra, netán pár balkonláda, de semmi több. Pedig mind a növényekben, mind a lakásokban annyi lehetőség rejlik, amit nagy hiba lenne nem kihasználni. Hallottatok már például arról, hogy mohából is lehet szuper dekorációt csinálni?
vous - 2016.01.16.
Bársonypuha élő mohára vágynak 2016-ban a nappalik – Higgyétek el, a tietek is!

Most, hogy a VOUS-n a nap témája Moss! – a moss angolul mohát jelent –, összegyűjtöttem pár tippet, amivel minden hozzátok betérő vendéget elkápráztathattok. De ne szaladjunk ennyire előre…

Magatokban őszintén válaszoljátok meg a kérdést: jól éreznétek magatokat egy olyan lakásban, ahol nincs legalább egy szobanövény? Ha jól sejtem, a többségetek magában nemmel válaszolt, de ez nem is csoda. Ma már az élő növény elengedhetetlen része a legtöbb otthonnak.

Mint a legtöbb nő, én is teljesen odavagyok a lakberendezési praktikákért, szeretem a szép otthonok képeit nézegetni, és álmodozni, hogy egyszer ilyenen lakásokban fogok élni. Az álomlakásomban pedig a csodaszép bútorok mellett természetesen rengeteg növény is helyet kapna, hiszen egy szép virághoz ezer díszpárna és illatgyertya sem ér fel – legalábbis számomra.

Ahogy említettem, a növényeket rengeteg módon fel lehet használni az otthon kicsinosítására, de nem muszáj leragadni a cserepeknél.

Aki igazán nagy növényfanatikus, akár a lakásának egyik falát is be tudja borítani velük!

Nekem egyből elnyerte a tetszésemet az az ötlet, hogy egy komplett növényfal díszítse a leendő álomotthonomat, de ehhez profi kezek kellenek: engedjétek meg, hogy bemutassam nektek hazánk két nagyszerű tájépítészét, Krisztát és Mártont, akik a növényfalakra specializálódtak.

A Mohány és Páfra nevű cégük 2007-ben alakult, és már olyan helyeken is találkozhattatok a munkáikkal, mint a WestEnd egyik étterme, a Fradi stadion, de ha az éjszakai életben jártasak vagytok, akkor a Gödör Klubban is összefuthattatok a nem mindennapi látvánnyal.

Forrás:
Facebook / MoPa Zöldfal Mohány és Páfra

Forrás:
Facebook / MoPa Zöldfal Mohány és Páfra

Hoztam nektek néhány mohás dekortippet is.

Így nemcsak sokkal szebbé tehetitek a lakást, de barátságosabb is lesz tőle az egész környezet – a dicsérő szavakról nem is beszélve. Ráadásul szuper program is lehet, ha a barátaitokkal vagy a párotokkal vágtok bele a „mohásításba”! 😉

A moha védett növény!

Tudtátok, hogy Magyarországon 2001 májusa óta 77 mohafaj a védett növények, további 7 mohafaj a fokozottan védett növények közé tartozik? Ez utóbbiak eszmei értéke 100 és 250 ezer forint között van. Engedély nélkül védett vagy fokozottan védett fajokat gyűjteni tilos, ezért vásároljatok mohát a virág- vagy dekorboltokban.

Mohagraffiti

Ha van a lakásban olyan falfelület, amit nem sajnáltok, akkor ez szuperül fog kinézni, de erkélyen és családi háznál is tökéletesen kivitelezhető. Mire is van pontosan szükség hozzá? Először is egy jó nagy adag kreativitásra, mert bizony a művelet előtt nem árt megtervezni, hogy milyen mohamotívum díszelegjen a falon.

Ezeket mindenképp szerezzétek be:

  • natúr joghurt
  • víz
  • fél teáskanál cukor
  • élő moha
  • ecset

Nincs más hátra, mint az alkotás!

Keverjétek össze a hozzávalókat, majd turmixoljátok össze. A folyékony elegyet ecsettel vigyétek fel a falra. Írhattok szöveget, rajzolhattok absztrakt mintákat is. Ennyi! Nem nagy ördöngösség, igaz?

Ezután már csak várnotok kell, és pár nap múlva máris elkezd kinőni a moha. A gondozása sem igényel túl sokat, néha vagdossátok le a kiálló szálakat, és olyan lesz, mint újkorában!

Asztaldísz

Forrás:
Instagram / freshmaketcoffee

Ez sem ördöngösség, viszont hihetetlenül jól mutat a dohányzóasztalon, vagy akár a polcokon is! A mohára gyöngyöt vagy csillámport is szórhattok – minden a fantáziátokra van bízva! 😉

Koszorú

Forrás:
Instagram / floristic workshop

Talán ez számotokra is ismerős lehet, hiszen sokatok készíti az adventi koszorúját vagy a húsvéti díszítést mohából, de amilyen egyszerű a mohakoszorú, annyira nagyszerű. Vegyetek egy egyszerű koszorúalapot, majd a mohát óvatosan, ragasztó segítségével illesszétek hozzá.

Már csak a díszítés maradt hátra, gombok, szalagok, kerámiaállatkák – bármi, amit csak szerettek! Sőt, még órát is varázsolhattok belőle, ami még különlegesebbé teszi a lakást.

Forrás:
Tumblr / Classy Miss Molassy

Ti milyen növényekkel szoktátok díszíteni az otthonotokat?

Ajánlott cikkek