Annyira erősen megérzem, ha vita van, még úgy is, hogy nem hallok semmit belőle, és fogalmam sincs, miről van szó. Olyankor a levegő sűrűbb és forróbb lesz. A szemöldökök összecsúsznak, megjelenik köztük a dudor és a két függőleges vonal. A tekintetek acélosabbak lesznek, szúrósak, a szájak összepréselődnek, az artikulációk feszesebbekké, pattanósabbakká válnak, bennem nőni kezd a feszültség.
Majdnem olyan ez, mint amikor a kisgyerek nem érti, miről vitatkoznak a felnőttek, csak érzi, hogy valami nincsen rendben. Az mindegy, hogy csak ártalmatlan vitáról van szó, a látvány félelmetes.
A vállamban kezdem érezni a feszültséget, és a könyökhajlatomban. Kicsi villámok cikáznak ott, majd ez kiterjed a nyakamra, míg végül hűvös, borogatásszerű érzés suhan végig a homlokomon.
Aztán jön az első bazdmeg. Ezt mindig jól leolvasom bárki szájáról. Ebből egyértelmű lesz, hogy kitört a vihar.
A csúnya szó könnyebben leolvasható szájról?
Érthetőbb. Igen. A bazdmegolások és kurvaanyázások intenzívek. Hasonló a lejtésük, mindig erősen indulnak, az első szótagba szorul az összes erő, a düh, a fájdalom, az egyet nem értés, aztán felgyorsulnak középen, feloldódik az érzés, és erőtlenül végződnek, épp csak az utolsó betűjük nyomódik meg kissé.
Erősen oldalra vagy előrevágódnak a fejek ilyenkor, épp csak az első szótag erejéig. A vállak megemelkednek, a karok rándulnak egyet, a szemek néha hunynak egyet a szó alatt.
Kicsit olyanok ezek a szavak, mintha villámhárítók lennének, mintha csak azért lennének, hogy könnyítsenek az ember lelkén, hogy valahol kifusson a felesleg, nehogy törjön valami más, inkább egy szót tördelnek szét alaposan és gyorsan.
Nem tehetek róla, érzékenyebb a szájleolvasó szenzorom a csúnya szavakra, és ami azt illeti, ezt annyira nem is bánom, sokszor segít, egyértelműsít. Ahol bazdmeg van, feszültség van vagy érdekes téma. A mimikától is függ. Az utóbbi esetben többnyire hitetlenkedő, nevető az emberek arca.
Egy faszomgeci pont elég nekem ahhoz, hogy sarkon forduljak, és ne szóljak közbe, a szomorú mimikás óbazdmeg után megkérdezem, hogy mi a baj, egy hitetlenkedő aztakurva pedig pont jó indok arra, hogy megkérdezzem, mi történt.
„Honnan tudod, hogy történt valami? Neked csak szelektív a hallásod, azt hallasz meg, amit akarsz!” –viccelődnek néha, pedig csak az a mázlim, hogy a csúnya szavakat tuti, hogy elkapom az egész litániából, valahogy így:
(felháborodó női arc) (…) Peti (aki a pasija) (…) volna (…) bazdmeg.
Azért ez eléggé egyértelmű, hogy meg kell kérdezni, mi a baj, nem? Valami miatt áll a bál, az tuti.
„És amúgy te is lekapcsolod a villanyt, ha veszekedtek a pasiddal?”
Na, igen. Ha ezt nem kérdezik meg tőlem ötvenszer, akkor egyszer sem. Hiába, ez ilyen berögzült sztereotípia, hogy a siketek leoltják a lámpát, ha veszekednek. MINDIG. Én ehhez túl lusta vagyok. Égni kezd a tarkóm, ha érzem, hogy hegyi beszéd jön, és bár megvan az a jó szokásom, hogy ha konfliktus van, beleállok, de ez nem jelenti azt, hogy nem követtem el sose némi huncutságot.
Sose oltok villanyt. Ennél egyszerűbb a szemem becsukva a pasim arcába tolni az arcom, hogy na, mondjad, MONDJAD. De az van, hogy ezt csak egyszer csináltam, és akkor is rosszul, mert röhögőgörcsbe fulladt az egész.
Hasizomgyakorlatnak mondjuk nem volt rossz.
A VOUS-lányok és a jelnyelv
„A jelnyelvnek még egy előnye volt a szájról olvasással szemben: erőteljes vizuális inger volt, nem fáradtam el a jelek értelmezése közben annyira, mint a szájról olvasás közben, folyamatosan fenntartotta a figyelmemet” – írja Andi ebben a cikkében, ahol azt is megnézhetitek, a VOUS-lányok hogyan sajátították el a jelnyelv alapjait. Ma már tudjuk, hogy a csoki vagy a pisi szóra nagyon kell figyelni, mert könnyű összekeverni őket.
