A munkába könnyű belemerülni, főleg, ha szeretnénk minél jobban megfelelni az elvárásoknak, jobban teljesíteni és persze magasabb beosztásba kerülni. A túlzott célirányosságtól viszont felkerül az a bizonyos szemellenző, ami a legtöbb esetben pont, hogy visszatart. Nos, nézzük, mit is csinálunk rosszul!

Túl sokszor kérünk bocsánatot. Ha bejövünk az ajtón kopogás után, ha kimegyünk az ajtón, ellentmondásoknál, reflexből szinte már úgy használjuk, mintha csak köszönnénk. Azt hinnénk, hogy a bocsánatkérés az udvariasság része, de a valóságban bénának tűnünk, aki olyanért is bocsánatot kért, ami nem is jelent problémát.

Vagy valamiféle karrierista munkamániás. Korai érkezés a munkába, egyre növekvő lista a teendőkről, dolgoztok mint egy gép, és mindent elvégeztek – persze túlórában –, mire hazamentek. A munkáltatónak valóban kincs az a dolgozó, aki mindent határidőre megcsinál, de elegendő, ha csak azt készítitek el, amire tényleg meg vagytok bízva, kell a kikapcsolódás, hogy könnyebben menjen a meló.

Forrás:

pexels.com

A munkamánia ellenkezője is épp olyan ártalmas. Ha túlzottan belefolytok az irodai életbe, és olyanokat fecsegtek, amik nem kapcsolódnak a munkához, akkor bizony gondban vagytok. Ebben az esetben egy régi, de annál jobb mondás a tanácsos: ha nincs mondanivalótok, inkább ne mondjatok semmit. Ha pedig más pletykál nektek, reagáljatok egy egyszerű „tényleg?”-gel és váltsatok témát.

Minden közegben vannak pozitív és negatív emberek is, ha akarjuk, ha nem. Az utóbbi sajnos jobban rombolja a munkához való kedvünket. Az egyetlen mód a „túlélésre”, ha megtanuljátok kezelni a félelmet, pozitívan építkezni belőle, és nagyobb örömmel álltok majd a munkához.

Féltek megszólalni, percekig gondolkoztok kopogás előtt, háromszor elmondjátok magatokban a mondanivalótokat? Akkor bizony a konferenciákon, mítingeken sem lesz ez másképp, ami egyenlő azzal, hogy nem fogtok feljebb lépni a ranglétrán. Barátkozzatok meg a hangotokkal és merjetek beszélni!