Nincs engedélyezve a javascript.
Nálatok ki hordja a nadrágot? – tippek, hogy a párotok azt higgye, ő
Mojzes Nóra
február 20.

A hagyományos párkapcsolatokban az aktív felet inkább a férfi, míg a passzívat a női nem képviseli. Vagy képviselné. Nekem például számtalan olyan szerelmes van a közvetlen környezetemben, ahol ez a szereposztás nem ennyire egyértelmű. Sokszor gondolkodtam azon, vajon nekik tényleg jó ez, vagy csak így alakult, és már nem tudnak ezen változtatni?

Minden lány és asszony szeretné igazi nőnek érezni magát. Biztos vagyok benne, hogy ezzel ti is így vagytok. Egész nap hajtjátok a szekeret, meg kell felelnetek az élet minden területén, amihez persze kell egy jó adag erő is. Amit – ha máskor nem is – átlépve otthonotok küszöbét, szívesen letennétek.

Legyetek tisztában azzal, hogy mire vágytok!

Ez nagyon fontos. A döntésképtelenséggel teljesen összezavarhatjátok a pasitokat. Nem szeretnék általánosítani, de magamból kiindulva is tudom, hogy ha próbálnának „kemények” lenni mellettünk a férfiak, és segíteni kisebb-nagyobb dolgokban, csak legyintünk egyet és megoldjuk inkább egyedül. Miért? Mert önállóan is képesek vagytok számtalan dolog elvégzésére?! Vegyétek észre, hogy már nem vagytok egyedül!

Közben pedig mégiscsak jólesne a segítség, igaz? Ki érti ezt?

Én például elég sokáig éltem egyedül, és mivel sajnos a családunkban gyakorlatilag alig vannak már férfiak, kénytelen-kelletlen csak magamra számíthattam. Akkor is, ha polcot kellett felfúrni, vagy falat kellett glettelni, de akkor is, amikor a nagybevásárlásnál több tíz kilónyi cuccot kellett hazacipelnem. Végül teljesen hozzászoktam. Speciális eset vagyok, hiszen lakberendezőként értek a barkácsoláshoz, tehát ezek a munkák tényleg nem okoznak nekem gondot, mint kiderült a pasiknak már annál inkább.

Legyenek „férfias” feladatok – és azokat hagyjuk is meg nekik!

Legyenek „férfias” feladatok – és azokat hagyjuk is meg nekik!

Alexandra Kiadó
Megnézem

Ezt a sztorit mesélve egy lányismerősömnek, Annának, helyeslően bólogatni kezdett. Náluk ugyanez a helyzet. Ám amikor ő szembesült ezzel a problémával, tudatosan elkezdte a barátjára hárítani a „fiús” dolgok elvégzését. Lehet nem egyetérteni, de tegye fel a kezét az a nő, aki nem örülne, ha legalább néha más végezné helyette a ház körüli kemény munkát.

Azt is elárulta, hogy bár egy ideig nehezére esett a párjára hagyni egy csomó dolgot, egy idő után automatikus lett ez a helyzet, így a mai napig a pasi szerel, ő szervezi meg például a nyaralásokat és programokat is. Kikéri Anna véleményét, de a végső döntést sok mindenben ő hozza meg. Ha bízunk a másikban, miért ne tegyünk így? Mindenki jól jár. (Ránk kevesebb feladat hárul, és a férfi is úgy érezheti, hasznos a háznál.)

Nem is kifejezetten csak a férfi és női munkákat érdemes felosztanotok, inkább csak legyen meg mindenkinek a feladata a kapcsolatban, és ezek legyenek nagyjából egyenlő súlyúak. Ne egy emberre háruljon minden, mert abból semmi jó nem fog származni.

Tanuljatok meg kérni és nem elvárni!

Ez is fontos aranyszabály! Ha már tudjátok, hogy mit szeretnétek, miben kérnétek a segítségét, beszéljétek meg vele. Kérjétek meg szépen. Ha kupi van a konyhában, ne elvárjátok, hogy mosogasson el, hanem kérjétek meg. Higgyétek el, nagyobb kedvvel fog nekiállni, ahogy ti is nagyobb kedvvel állnátok neki a vasalásnak, ha megkérne rá, nem pedig ha – ne adj isten – elétek dobná az ingét. Elképzelem, hogy most értetlenül ültök a gép előtt, mondván „ez teljesen evidens”! De biztosan így csináljátok?

Sose volt még hiszti, hogy „MINDIG csak én mosogatok, te meg SOSE” és társaik?

Tanuljátok meg értékelni a másik teljesítményét!

Tanuljátok meg értékelni a másik teljesítményét!

Jólesik, ha a párotok megdicséri a főztötöket? Ti megdicséritek, ha megszereli a kocsit, biciklit, a mosogató szifonját, vagy egyértelműnek veszitek, és csöndben konstatáljátok, hogy kész? Mindenkinek jól jön néha egy-két kedves szó, főleg, hogy az irodai környezetben a hajtás miatt egyre kevesebbet hallunk ilyet. Legalább otthon legyen egy kis sikerélménye az embernek, nem igaz?

Tanuljátok meg elfogadni magatokat és a bókokat!

Ha már tudjátok, mire vágytok, tudtok kérni, és megbeszélni, értékelitek a másik teljesítményét, éppen itt az ideje, hogy magatokat is értékeljétek.

Ne essetek a huszonkettes csapdájába! Ha el vagytok anyátlanodva, rossz a kedvetek, pocsék napotok volt, akkor vágytok leginkább a bókokra és kedvességekre. De el is fogadjátok? Tudjátok, hogy kell megköszönni?

Én sokszor nem tudtam kezelni a bókokat. Zavarba jöttem. Így ha éppen valami dicséretfélét kaptam a barátomtól, hogy „milyen jól nézek ki” – ami persze belül elképesztően jólesett – csak annyit reagáltam:

  • Ugyan, dehogy, totál nyúzott vagyok.
  • Ez egy ezeréves gönc.
  • Pont most, amikor nem vagyok kisminkelve?
  • Elaludtam a hajam.
  • Miért nem tegnap mondtad, amikor tényleg jól néztem ki?
  • Kövér vagyok.

Mára megtanultam, hogy ehelyett egy „de kedves tőled” vagy egy gyors csók sokkal jobb válasz. És igen, az is ide tartozik, hogy a bókokat nem kényszerítjük ki olyan szörnyű taktikákkal, mint hogy „ugye milyen kövér és narancsbőrös vagyok”? Még a végén felhívjuk a figyelmüket olyan dolgokra, amiket amúgy észre se vennének.

Ha szeretnétek, hogy helyreálljanak a szerepek a kapcsolatotokban, és egyenlő félként legyetek jelen benne, próbáljátok ki a gyakorlatban, hogy milyen is az, amikor tényleg figyeltek a másikra, és engeditek, hogy a pasik pasik, ti pedig igazi nők lehessetek.

Mit mond a szakértő?

„Jó pár évtizeddel ezelőtt teljesen tiszták voltak a férfi és női szerepek. Ennek elsődleges oka az volt, hogy a férfi dolgozott, a nő pedig zömmel az otthoni és gyerekekkel kapcsolatos teendőket vitte” – mondja Deáki Tímea párkapcsolati szakértő.

„Nem nagyon érték őket ezeken túlmenő ingerek, esélyük sem volt átvenni egymástól a nemi szerepeket. Ma, mikor a nők munkában, egzisztenciában, fizetésben nem feltétlen kell hogy elmaradjanak a férfiaktól, óhatatlan, hogy felborul a rend.

Deáki Tímea Brigitta

Deáki Tímea Brigitta

„Végzett mediátorként, párkapcsolati trénerként és life coachként olyat adhatok és adok az embereknek, ami továbblendíti őket egy nem kedvelt időszakon, s így új tapasztalatokkal és fejlődési lehetőséggel gazdagodhatnak. Célom, hogy az útkeresésben elakadt, egy bizonyos élethelyzetben kérdéseket feltevő egyéneknek, pároknak adjak olyan kulcsot a kezébe, amit már rég tartanak, de még nem tudnak róla.” – www.megoldod.hu

Az a nő, aki legalább olyan jól keres, mint a párja, aki saját lakással és egzisztenciával is rendelkezik, észrevétlenül olyan szerepeket is magára vállal, ami esetleg visszatetsző egy férfi szemében. A férfiúi egó nem ok nélkül sérül ilyenkor.

Mert miközben a nők sokszor számon kérik a férfiakat amiatt, hogy nem elég előzékenyek, figyelmesek, macsók, addig nem képesek megélni az egykori kiváltságos állapotot, ahol lehet elesett, kiszolgáltatott a nő.”

Én írtam
Mojzes Nóra
Évek óta dolgozom szerkesztőként, stylistként és lakberendezőként. Emellett barátnőimmel megalapítottuk Foodography-t. Kis csapatunk gasztrofotózzással stylingolással, és tanácsadással is foglalkozik. Néha tanítok, de legtöbbször tanulok. Imádom új dolgokban kipróbálni magam. Ha pedig időm engedi festek, énekelek, biciklizem és főzőműsorokat bámulok.
Korábban írtuk
7 párkapcsolatgyilkos hiba, amit kerüljetek el!
7 párkapcsolatgyilkos hiba, amit kerüljetek el!
És ez még nem minden
5 ok, miért annyira gyakori a megcsalás a párkapcsolatokban
5 ok, miért annyira gyakori a megcsalás a párkapcsolatokban
Ti tudtátok?
Csipkelődtök? Visszaszóltok? – Örökké locsogó vitapatak a párkapcsolatban
Csipkelődtök? Visszaszóltok? – Örökké locsogó vitapatak a párkapcsolatban
Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?
A macskafajta férfiak és a párkapcsolat nehézségei
A macskafajta férfiak és a párkapcsolat nehézségei
Függetlenek és szabadok, nem tűrik a pórázt
Ezek a jelek megmutatják, hogy tökéletes párkapcsolatban éltek-e
Ezek a jelek megmutatják, hogy tökéletes párkapcsolatban éltek-e
Ti miket pipáltok ki?
4 dolog, ami tilos a párkapcsolati kommunikációban
4 dolog, ami tilos a párkapcsolati kommunikációban
Soha ne kövessétek el!

A nap témája

Elegáns, trükkös, sikkes - Ötletek hajfonáshoz úgy, ahogy még nem láttátok!
Elegáns, trükkös, sikkes - Ötletek hajfonáshoz úgy, ahogy még nem láttátok!
Kezdődhet a DIY!
Ryan Gosling és Britney együtt?! – 15 legendás filmszerep, amit eredetileg másnak szántak
Ryan Gosling és Britney együtt?! – 15 legendás filmszerep, amit eredetileg másnak szántak
Mi lett volna, ha?
Kösz a semmit, Paris Hilton! – így változtatta meg az életem a szőkeség
Kösz a semmit, Paris Hilton! – így változtatta meg az életem a szőkeség
Igaz, hogy szőkének lenni életérzés?
A Kacsameséktől Rory és Dean aktusáig – amik miatt igazságtalanul korán nőttünk fel
A Kacsameséktől Rory és Dean aktusáig – amik miatt igazságtalanul korán nőttünk fel
Vigyázat, mély sebeket tépünk most fel!
„Nagyon szexi, ha egy pasinak rendben van a lába” – mindent a szőke hercegekről
„Nagyon szexi, ha egy pasinak rendben van a lába” – mindent a szőke hercegekről
Elvárások lvl. 99
Követlek titeket

Van még pár percem

Lesz folytatás: már forog a Válótársak 2. évada
Éljen!
6 edzőterem a nagyvilágból, amitől eláll a lélegzetetek
6 edzőterem a nagyvilágból, amitől eláll a lélegzetetek
Ezeken a helyeken még élvezetesebb az edzés
Mintha a nap szívta volna ki: pasztellszínű szivárványhajak nyárra
Mintha a nap szívta volna ki: pasztellszínű szivárványhajak nyárra
Gyönyörűek!
Szokjatok le a cukorról néhány könnyű trükkel!
Szokjatok le a cukorról néhány könnyű trükkel!
Pápá, cukor!
Imádjuk az ausztrál tűzoltók vicces tábláit!
Imádjuk az ausztrál tűzoltók vicces tábláit!
Tényleg fontos!
Ferenc pápa nyerte meg a napot – szépség-vloggerekkel barátkozik
Ferenc pápa nyerte meg a napot – szépség-vloggerekkel barátkozik
Nagybetűs jófejség!
Pálmafa és görögdinnye: szupervidám nyári manikűrök
Pálmafa és görögdinnye: szupervidám nyári manikűrök
Inspirálódjatok!
Miért választják a pasik a pornót szex helyett?
Miért választják a pasik a pornót szex helyett?
Ismerős helyzet?