„Csak attól az érzéstől nem tudtam szabadulni, hogy szeretem” – Párterápia utáni monológok

„Csak attól az érzéstől nem tudtam szabadulni, hogy szeretem” – Párterápia utáni monológok

Egy pár, egy terápia. Tartsatok velünk a Párterápia utáni monológok cikksorozatunkban, mikor is kiderül, hogy mi történik Pannival és Danival, miután túlesnek egy majdnem szakításon és az első párterápián. Vajon sikerül kilábalniuk a kapcsolati válságból? Első rész következik!

Dani

Megviselt az elmúlt pár hét. Kicsit elbizonytalanodtam kettőnk jövőjén. Elmúlt a rózsaszín köd. Annak nem tovább kellene tartania? Nem ezen áll vagy bukik minden? Nem ez mindennek az alapja?

A terápián azt mondták, hogy a kapcsolatok mindig elérkeznek egy ilyen szakadékhoz.

Itt általában vagy szakítanak, vagy összekapaszkodnak a párok, megoldják a problémákat, és egy magasabb szinten működnek tovább.

Ez nekem új. De kicsit megnyugtató. Nem hiszek az örökké tartó szerelemben. A szüleimnél sem vált be.

Panni túl tökéletes. Megértő. Nem lehet, nem szabad mellette hibát elkövetni. Ettől megőrülök. Ez kimerít, és láttam Pannin, hogy ez rosszulesik neki, mikor ezt kimondtam. Ezért nem szeretek beszélgetni.

Panni azt mondta, elfáradt. Nem tud, nem bír már közeledni felém, küzdeni értem. Feladta. Úgy írt le engem, mint egy bevehetetlen sáncot, amit folyamatosan bombáz kedvességgel, de áttörhetetlen vagyok. Azt hiszem, igaza van. Nekem is többet kellett volna tennem. Nem tudtam, hogy ennyire magányos, és ennyire egyedül érzi magát. Pedig próbálta jelezni.

Forrás:
Pexels

Nem takarít, magával foglalkozik, eltávolodott az utóbbi időben, és én ezt egyszerűen annak tudtam be, hogy valami nem működik. Hogy nincs közös jövő, hogy ennek az utazásnak is ideje, hogy vége legyen.

Csak attól az érzéstől nem tudtam szabadulni, hogy szeretem.

Panni is szeret. Fátyolos a hangja, mikor ezt mondja, de hozzátette, ha nem tanulunk meg beszélgetni magunkról, egymásról, akkor feladja. Neki ez így nem megy. Eljutott a tűréshatárig. Ez már neki fáj.

Nem igazán akarok beszélgetni. Szerintem felesleges.

Nem tudom, van-e értelme ennek a terápiának. Ezt megmondtam neki is.

Szkeptikus vagyok.

Panni

Túl vagyunk az első párterápián.

Megkérdezték tőlünk, hogy benne akarunk-e maradni a kapcsolatban, és mindketten azt mondtuk, hogy igen. Nem történt még úgy semmi, csak bemutatkoztunk, meg elmondtuk, miért vagyunk ott.

Tömören összefoglaltuk: szakítani akartunk, mert Dani azt mondta, nem látja a jövőnket együtt.

Pofon vágott a kijelentése. Egy apró veszekedésből robbant ki ez a mondat, és én úgy éreztem, folyóssá válik minden. Nem volt értelmes magyarázat, csak a tény. És ez mindent megváltoztatott.

Nem volt többé bensőséges hangulat, nem bírtunk egymásra nézni. Állandóan azt érzem, hogy egy apró madár verdes a mellkasomban, próbál kivergődni onnan, de nem tud. Zörög tőle a mellkasom, a nyugtalanság áthatotta a napjaimat, és válaszokat akartam. Úristen, mióta akartam már válaszokat!

Kerültük egymást, külön aludtunk, és egyik nap későn jött haza.

Rosszul voltam a gondolatoktól, amik befészkelték magukat az agyamba, és bemásztak a bőröm alá.

Ittasan ült a konyhában, undorítóan nézett ki, és úgy tett, mintha észre sem venne. Aztán nem bírtam tovább, és nyüszíteni kezdtem, hogy mondjon már valamit. Kettőnkről. Hogy mi lesz.

Forrás:
iStock, Pexels

Annyira más volt az arca, mintha nem is ő lett volna, és az a gondolat kezdett dübörögni az ereimben, hogyan válhat valaki ennyire idegenné. Felhorgadt bennem a düh, és ordítani kezdtem, hogy ez rohadtul nem fair, hogy mindig én kérdezek, én barkóbázok, és ezt a terhet én nem vagyok hajlandó viselni tovább. Beleszédültem ebbe a mondatba, az igazságába, és miközben kifordultam a konyhából, felkaptam egy palack vizet, és beestem a fürdőbe.

Ültem a kád szélén, a fejemmel a térdem között, és ziháltam. Száraz volt a szemem, de nem tudtam pislogni. Belemarkoltam az ásványvizes palackba, és jól meghúztam. Egy doboz cigi, az volt az egész napi kajám, nem csoda, hogy rosszul lettem. Végül ő is bejött, és szólt, hogy ma nem fog mondani semmit. Szokatlanul csendes volt. Azt hiszem, ő is nagyon elfáradt.

Aznap úgy aludtam, mint egy rongycsomó.

Másnap elé álltam, hogy hazamegyek. Egy hét alatt döntse el, mit akar. Akkor végre sikerült istenigazából összevesznünk. Előbb meg kellett volna már ennek történnie. Túl felnőtt voltál, mondta nekem, és ez vérig sértett.

Túl felnőtt?! Sikoltoztam belül, mert ez a felnőttség sok energiámba került végig. Hát nem ilyennek kell lennie egy tökéletes nőnek? Komolyan ez a baj?

Sírva hüppögtem, hogy de hát nem hagyott más választást. Nem lehetett vele beszélni soha. Beszélgetni. Miért jut nekem most eszembe hirtelen a mozzanatos ige tananyaga általános ötödikből? Furcsa. Furcsa, hogy az az egy szótag mennyire érzékelteti a beszélgetés lényegét. Egymás szájába adjátok egymás lelkét a szavakkal, valahogy így képzelem el, ilyen egy beszélgetés. Mi mikor beszélgettünk utoljára? Elhallgatott.

Egy hét után azzal keresett meg, hogy menjünk el párterápiára. Belementem.

Rémlik, hogy a terapeuta a farkasfogról beszél, hogy ne ijedjünk majd meg, ha néha úgy tűnik, visszaesünk. Ez normális. Azt is elmondta, hogy itt nem az a cél, hogy mindenképp együtt maradjunk, hanem hogy a legkedvezőbb kimenetele legyen a párbeszédnek, ami akár a külön járt út is lehet.

Én annyira akarom, hogy működjön.

Mi lesz velünk? Mit rontottunk el? Mit rontottam el én?

Jövő héten megyünk megint.