Tulajdonképpen hálásak lehetünk Bochkor Gábornak – néhány dolog a testszégyenítésről

Tulajdonképpen hálásak lehetünk Bochkor Gábornak – néhány dolog a testszégyenítésről

Nagy vihart kavart nemrég Bochkor Gábor beszólása, ami Pierce Brosnan – egyébként gyönyörű – feleségét illette: hogy tudniillik Keely Shaye Smith egy „hirdetőoszlop”, s mivel így „elhanyagolta magát”, egyből „méltatlanná vált a párkapcsolatra”.

A meredek kijelentés az elmúlt másfél hétben rengeteg kritikát kapott, de azért ne legyünk álszentek, nem Bochkor az egyetlen, aki él a testszégyenítés eszközével, és nem kizárólag a kövér nők kénytelenek szembenézni a hasonló sértésekkel. A VOUS-n ma a nap témája: Kegyetlen játékok, ezért beszélünk most a testszégyenítésről.

Márpedig élete során szinte mindenki találkozik a bodyshaminggel.

Először is: semmit nem tudtok arról, akit bántotok

Amikor láttok egy kövér (sovány, izmos stb.) embert, semmit nem tudtok róla. Csak annyit láttok, hogy a külseje eltér a(z általatok) megszokottól, nem felel meg az aktuális szépségeszménynek. Hajlamosak vagytok rögtön ítélkezni, ahogy Bochkor is tette: nyilván elhanyagolta magát.

Forrás:
Facebook/Bajos csajok

Ez viszont egyáltalán nem biztos: az extrém túlsúly lehet betegség, trauma, lelki probléma eredménye, sokszor pedig a genetikai adottságok és az életkörülmények is megnehezítik a fogyást.

Első látásra azt sem tudjátok, milyen út van a kövér ember mögött: lehet, hogy 130 kiló, de ha egy éve még 200 volt, akkor talán nagyobb csodálatot érdemel, mint a legtöbb atletikus alkatú tréner, aki soha nem küzdött plusz kilókkal.

A tartós, egészséges életmódváltást nem lehet testszégyenítéssel elérni

Sokan a Bochkor-szindróma árnyékában azzal érvelnek, hogy a másik érdekében szólnak be, hiszen a kövérség, a véznaság vagy éppen a túlzásba vitt izomköteg-építés nem elsősorban esztétikai, hanem valójában egészségügyi kérdés.

Az igazság viszont az, hogy a hosszú távú, egészséget segítő életmódváltás soha nem bántás hatására indul el, hanem mindig mély, személyes, belső motiváció kell, hogy megelőzze. Elképzelhető ugyan, hogy a sokat csúfolt, túlsúlyos kislány extrém fogyókúrába kezd szégyenében (sok anorexiás és bulimiás fiatal „karrierje” így indul).

De a kiegyensúlyozott, egészséges élet kulcsa soha nem ez, hanem a támogató, profi segítséget sem nélkülöző közeg, amely a belső elhatározást erősíti és segíti.

„Akkor is soványabb akarok lenni, ha már kilátszanak a csontjaim”

Anna 28 éves, először 14 éves korában került kórházba az állapota miatt. Fokozatosan hagyta abba az evést, a végén pedig már naponta csak egy joghurtot vagy egy almát evett. „Az utolsó időkben estére annyira nem volt erőm, hogy csak négykézláb tudtam felmenni a szobámba. Egyik éjjel belázasodtam, orvoshoz kerültem, és felhizlaltak.”

Az anorexia nervosáról szóló teljes cikket ide kattintva olvashatjátok el.

„Ártatlan” mondatok, amelyek veszélyesebbek, mint hinnétek

A testszégyenítés gyakoribb, mint képzelnétek, és az ítélkezés egészen felháborító, sértő formái mellett a legártatlanabbnak tűnő félmondatok is mély nyomot hagyhatnak az áldozat lelkében.

Íme, néhány hétköznapi mondat, ami árt:

„Miért mutogatja magát a strandon ilyen testtel?” – Dehogy mutogatja, egyszerűen csak fürdeni szeretne, az pedig nagykabátban nehezen menne!

„Ilyen ruhát felvenni ilyen öregen, azt hiszi, 25 éves?!” – Főként idősebb nők kapják meg ezt a sértést, holott nyugdíjasként is lehet valaki elegáns a rózsaszín különböző árnyalataiban.

„Szép nő volnál, ha fogynál!” Másnak meg épp így tetszik, hidd el.

„Nahát, milyen kis cuki vagy...” Ezt főként az alacsony pasik és nők hallják gyakran, és talán épp jó fej akarsz velük lenni, de ők már halálosan unják, hogy olyan helyzetekben is gyerekként kezelik őket, ahol kompetensnek szeretnének tűnni.

„Elöl deszka, hátul léc, úgy néz ki, mint egy fiú...” Tömje ki a melltartóját zoknival a kedvedért?

„Biztos kompenzál, ez már túlzás, én nem akarnék ilyen izmos lenni. Ez egyáltalán nem nőies!” – Szerencsére senki sem tart pisztolyt a homlokodhoz, hogy napi nyolc órát tölts az edzőteremben, és szigorú diétán érleld hatalmasra a bicepszedet.

Magatokat is bántjátok – hajaj, de még mennyiszer!

A testszégyenítés olyannyira a közbeszéd része, hogy gyakran még magunkat is bántjuk. Igen, ez főként a nőkre jellemző. Hányszor álltatok már a tükör előtt, és sóhajtoztatok a pasitoknak, hogy milyen kövér itt, mennyire undorítóak a hurkák amott?

Hányszor szégyelltétek magatokat, amiért sportos, fiús alkat lévén nem elég impozáns a dekoltázsotok kisestélyiben, és állapítottátok meg csendben, hogy laposak vagytok, mint a béka a teherautó alatt az aszfalton?

Persze az sem kizárt, hogy sportolóként épp te voltál az, aki nem mert ujj nélküli topot felvenni nyáron, mert az izmos karok egyesek szerint ijesztően férfiasak, és hát kinek kellene egy „hormonkezelt NDK-s úszónő”?

Talán azóta már tudjátok, hogy mennyivel jobban érzitek magatokat, ha kiiktatjátok az életetekből a hasonló önostorozást, és másokat sem piszkáltok az alkatuk miatt.

Talán tudjátok, hogy a testetek a lelketek temploma, és a működését úgy segíthetitek a legjobban, ha első lépésként elfogadjátok olyannak, amilyen... és csak és kizárólag ezután gondolkoztok el azon, hogyan tehetnétek még szebbé, még egészségesebbé azt, akik vagytok.

Ha így nézzük a dolgokat, tulajdonképpen hálásak lehetünk Bochkor Gábornak, hogy felhívta a figyelmünket erre a fontos problémára...