Te jó ég! Ti beköltöznétek ebbe a torta-kastélyba?

Te jó ég! Ti beköltöznétek ebbe a torta-kastélyba?

Ki ne gondolkozott volna már el azon, miközben épp a marcipán múzeumban gyönyörködött a méretes figurákban, hogy ugyanez tortában miért nincs? Nos, félre a mardosó kíváncsisággal és az élénk képzelettel: van.

Láttunk már pár varázslatos édesség-kreálmányt, gondolok itt a szivárványszínű tortára vagy a pinyáta tortára, de ez a csoda mindet felülmúlja! Los Angelesben a Thing Tank Galéria otthont adott egy igazán nem hétköznapi műalkotásnak. Az alkotók ugyanis 7500 négyzetméternyi kastélyt építettek meg, 6 szobával, amit több mint 2000 keménycukorból és rengeteg piskótatésztából, cukormázból és vajkrémből készítettek.

A hely maga az édességimádók mennyországa, benne járni olyan lehet, mint végre meglátni az esküvői tortát belülről. Ha ennek a látványától nem kaptok fogszuvasodást, akkor semmitől. Mindössze egy szépséghibája van: rémisztő elemeket is belecsempésztek, mint például éles fogakat. Mit mondjak, elég bizarrul hat a sok rózsaszín habkrém között. Ettől függetlenül a kastély maga az álom.

Ti beköltöznétek?