Mindent túlélnek, nálad mégis elpusztulnak a szobanövények – hogyan nyírod ki a zöld kedvenceket?

Mindent túlélnek, nálad mégis elpusztulnak a szobanövények – hogyan nyírod ki a zöld kedvenceket?

Nem élik túl a szobanövények, ha a sors a gondjaimra bízza őket. A kerti vegetáció sincs biztonságban tőlem, és ugyan szívesen mutogatnék ujjal másra, vagy a nem megfelelő körülményekre (kinn és benn egyaránt), az igazság az, hogy nem értek a nyelvükön.

Nem ismerem a szükségleteiket (legalábbis nem fejből), nem ismerem fel időben a jelzéseiket, vagy ha észlelem is a pánikra okot adó jeleket, nem lépek időben. Néha lustaságból, néha nem, esetleg más dolgom is akad, nem értékeli priornak az agyam gondozásukat, a kötelességeim listájának legaljára szorulnak a zöldek.

Minek egyáltalán növény az ilyennek (olyannak)?

Jogos a kérdés, mert minek is a rendszeres próbálkozás, ha úgyis csúfos, kórószerű véget ér a klorofill alapú élet a közelemben. Nem tudom a választ, valahogy mindig belopakodnak a növények a lakásba. Ajándékba kapok egyet, vagy hirtelen ötlettől vezérelve megfinanszírozok néhány mutatós, cserepes virágot.

Esélyt szavazok újra meg újra (magamnak), hogy szerelembe boruljak valami helyes levelessel, aztán rendre kiderül, ami nekem esély, az a növények számára egyértelmű hóhér-ítélet.

De azért higgyétek el, én szánom őket és szánom-bánom hozzá nem értésem is. Az már csak a sors fintora, hogy vidéki lány vagyok, az elmúlt pár évet leszámítva világ életemben kertes házban éltem, ahol ezernyi megoldást kínált a tér a (szoba)növények méltó és egészségmegőrző elhelyezésére. Mégis kinyírtam őket.

Ezotériában jártas ismerősök lehet, hogy arrébb húzódnak a hír hallatán – mert biztos a rezgéseim, azokat nem szeretik a növények. Kaktuszellenes frekvencián szól a hangom, esetleg az anyósnyelv kap sokkot erőteljesen zizegő energiám miatt. Nem tudom.

Aki bújt, aki nem

Legkisebb fiam párja néhány hete diplomázott – kertészmérnök lett a lány –, én meg szorulok, mert bizony az ő közelében kivirulnak a növények. Persze, persze, ért is hozzá. Tudja, melyik mit szeret, melyik rajong a fényért, melyik kedveli az árnyékot, ismeri a vízigényeket, helyesen adagolja a tápsó mennyiségét és a megfelelő földdel tölti fel a cserepeket. Aki bújt, aki nem... tudja, mikor kell lecsípni, visszanyesni, bújtatni...

A legjobb barátnőmnél meg burjánzik a vegetáció, az elmúlt évek alatt nála leltek egészségügyi ellátásra azok a cserepesek, amelyek nálam korai pusztulásnak indultak. Valóságos növénykórházat üzemeltet. Mindezt ösztönből, kamaszkora óta „érzi”, mire van szüksége a növényeknek. Sose szerzett diplomát ezen a területen, és a net világhódítása előtt is a kisujjában volt a növénygondozás tudománya.

A növénysimogatás se jött be

Forrás:
Pexels

Olvasni azonban én is tudok, és higgyétek el, növénybarátkozásaim során igyekeztem pont azt kínálni, amit (állítólag) igényelnek. Pont annyi vizet, pont úgy – alulról, felülről locsoltam, meg sóztam, poroltam, áztattam, zuhanyoztam, cserepet csöveztem, átültettem, földet érleltem, rostáltam. Beszéltem is hozzájuk, néha énekeltem (lehet, ez volt a baj!), simogattam leveleiket, dicsértem szépségüket. Sorra belehaltak.

A pozitív rájuk gondolás se segített.

Nem értem. Tényleg nem értem, de azért tudom, nem vagyok egyedül a pusztítással, más is gyakran jár így: nem szoknak össze a növénnyel, a gyengébb távozik.

Életközegváltás – drámai cseréptörés a növényeknek

Azt olvastam (és ez lehet halovány reménysugár számomra), hogy a nagy kertészetekben nevelt növények egyszerűen az áthelyezést nem bírják ki. Bimbózó kis életük léket kap, amikor kiszakítják őket addig megszokott életfeltételeik közül: megváltozik a páratartalom, más a hőmérséklet, a szállítás során huzatot kaphatnak, vagy egyszerűen az „életközegből” való kiszakadást élik meg „drámaként”. Lehet, csak testvéreik után sóvárognak? Mindenesetre rövid vegetálás után belehalnak a költöztetésbe.

Nálam biztosan, de ha ez a tétel általánosságban is igaz, akkor másnál miért tombol a kertészetből származó zöld élet?

Íme, három igazán kevés törődést igénylő szobanövény azoknak, akik eddig rendszeresen halálra ítélték a kis cserepeseket

Azért akad néhány növény, ami még az én gondozásom alatt is nagy túlélőnek mutatkozott. Ezek valóban kevés figyelmet követelnek és szinte a levegőből is megélnek.

Korallvirág

A Madagaszkár szigetéről származó korallvirág fényigényes faj. Napos, világos helyen érzi jól magát. Ha azonban azt szeretnétek, hogy néha virágba boruljon, akkor időszakonként minimum 12 órára sötét helyre kell átrakni.

Legfőbb erénye hihetetlen alkalmazkodóképessége, akár szélsőséges hőmérsékleti és fényviszonyokat is eltűr (a perzselő nap kivételével). Azért olyan +10 és +25 fok között igazán életképes. 16 fok alatt nem hoz virágot, 10 fok alatt leveleit is elhullajtja (így védekezik).

Két-háromhetente igényel tápoldatot, nem szereti a túlzott locsolást (ne tocsogjon a földje), sőt a száraz levegőt is kifejezetten jól viseli.

Anyósnyelv

Mondjuk fontos információ, hogy azért én egy alkalommal az anyósnyelv egy példányát is elpusztítottam – egyszercsak kifordult a földből a gyökérzete és már vége is volt… akkor azonban nem voltam ennyire TUDATOS növénygondozó.

Más lehet, szerencsésebb, főleg, ha figyelembe veszi ennek a fajtának az igényeit. Például, hogy nem szereti, ha túlöntözzük – erre különösen télen érzékeny. Elég néha, amikor eszetekbe jut, akár hetente egyszer megkínálni vízzel. Közvetlen napfénytől kell óvni, az anyósnyelv a szűrt fényt és a szobahőmérsékletet kedveli. Állítólag ennyi. Ha kinövi a cserepét, ültessétek át nagyobba.

Agglegénypálma

A harmadik, kezdőknek, elfoglaltaknak, (lustáknak) ajánlott növénynél, az agglegénypálmánál még az átültetéssel se kell gyakran bíbelődni – bírja a szűk helyeket is. Kevés vizet igényel, közepes a fényigénye (de elviseli a sötétebb helyeket is), viszont érzékeny a huzatra. Ne rakjátok „szellőztetési” útvonalba.