„Ázsia a jövő” – A koreai hullám, ami még a divat világát is elérte

„Ázsia a jövő” – A koreai hullám, ami még a divat világát is elérte

Oly távol vagy tőlem, s mégis oly közel – igaz ez Dél-Koreára is, ami habár egy teljesen más kontinensen is van, kihatással van Európára, pláne, ha trendekről van szó! Az 5. hullám napunkon itt a VOUS-n ismerjétek meg a koreai hullámot, ami a divat világát is elérte!

A koreai hullám sodrása

A hallyu, azaz koreai hullám a dél-koreai populáris kultúra külföldi terjeszkedését jelenti. A fogalmat a médiának köszönhetjük, ugyanis az 1990-es években a koreai kultúra egyre növekvő népszerűsége visszaköszönt a különböző médiumokban.

A trend elsődleges fogyasztói és célpontjai leginkább az ázsiai országok, főként Japán. Japán mellett azonban a jelenség elérte Európát és Amerikát is. A koreai hullámot folyamatosan támadták, negatív hatásai és tömegáru jellege miatt, egyes szakértők szerint a hallyu elérte csúcspontját, és néhány éve folyamatos hanyatlás vette kezdetét.

Maga a hullám indulása majdnem húsz évvel ezelőttre vezethető vissza, amikor egy kínai kereskedelmi csatorna vetíteni kezdte a Star in My Heart című sorozatát. A hullám pedig azóta is hatással van az ázsiai divatra, a termékfogyasztásra, a gazdaságra, de még a diplomáciai kapcsolatokra is.

korea sorozat

„Már megint azt a nyervogást nézed?!”

„Ennek az lett a vége, hogy én meg bepréseltem magam két vizsga között a kanapéba, és fülessel nézni kezdtem a Heartstringst. A pasim ilyenkor először mindig megörült, majd mikor felcsendült a dorama főcímdala, kiakadva rám nézett minden egyes alkalommal, hogy már megint azt a nyervogást nézed?!” – mesélte Andi egy korábbi cikkében a koreai sorozatokról.

A divat jövője Ázsiában van?

Ahogy a K-pop zenét is a koreai hullámnak köszönhetjük, úgy a divat világát sem kerüli el az áradat. Nemrég a német divatguru, Karl Lagerfeld jelentette ki:

A divat jövője Ázsiában van!

Az állítás nem is állhat messze az igazságtól, a tavalyi évben ugyanis számos divatház választotta inspirációul Ázsiát. Többek között a Chanel egyedi kreációiban megtalálhatóak az Ázsia inspirálta modern elemek, de emellett teret kaptak a hagyományos koreai viseletből ismert motívumok is. Ezek után nem meglepő, hogy a bemutatót stílusosan Korea egyik feltörekvő modellje, Park Soo Joo nyitotta és természetesen zárta is.

A világhírű divatházak mellett a tavalyi New York-i divathéten két koreai tervező kollekcióját is megcsodálhatták a kíváncsi szemek. A tervezők természetesen kreálmányaikkal üzentek a világ felé, mégpedig a legnagyobb kontinens befolyásáról.

Modellként Dél-Koreában

Takács Nóra modellként hónapokig Szöulban élt, így testközelből csodálhatta meg a várost és vele együtt az ottélőket, akik valóban naprakészek mindent illetően, de legfőképp a divat terén. A fiatalabb korosztály az, aki az újhullámos trendeket igazán követi, de ami inkább meglepő, hogy az idősebb korosztály is kifogástalanul öltözködik. Nóra hihetetlen lelkesedéssel és csodálattal mesélt arról, hogy a munkába siető nők külseje az utaskísérőkére hajaz. Tudjátok, gyönyörű kiskosztüm, magas sarkú cipő, hibátlan smink, elegáns ékszerek. Igen, ez egy átlagos munkába igyekvő nő külseje a szürke hétköznapokban. Ráadásul nem csak ők, de az ott élő amerikai katonák sem tétlenkednek a divatozásban. Az egyenruha mellé gyakran választanak designer, például Louis Vuitton táskát. Hogy igazi, vagy hamisítvány, azt nehéz lenne megmondani, ugyanis ahogy Nóra mondaná:

Dél-Korea a hamisítványok fellegvára.

- órákat lehet nézelődve elidőzni külön utánzatoknak készült piacokon. Természetesen a hamisítványok mellett bőven válogathatunk a divatosabbnál divatosabb darabokkal teli boltok és kozmetikai üzletek közül, ahol már évekkel ezelőtt megtalálható volt a legújabb műszempilla és a highlighter termékek.

Hozzuk közelebb Koreát! Négy divatblogger, akiket érdemes követni

Objektum doboz
Objektum doboz
Objektum doboz
Objektum doboz