Egy fűszer, amiben szinte minden vitamin megtalálható

Egy fűszer, amiben szinte minden vitamin megtalálható

Nem véletlen, hogy már nagyanyáink is etettek bennünket köménylevessel, hiszen a kömény már régóta használatos a gyógyászatban, bár inkább a konyhában használjuk gyakrabban.

Nekem felvidéki lányként természetes, hogy köménydarab van a savanyított káposztában, hiszen a jóféle húsok és a káposztás-knédlis finomságok elmaradhatatlan része a kömény, sőt kenyerekben is gyakran találkoztam vele. Kissé furcsa is nekem, hogy Magyarországon nem használják annyira, pedig rendkívül egészséges egy fűszermag.

Kifejezetten sok vasat, kalciumot és foszfort, magnéziumot és cinket tartalmaz, de szinte fellelhető benne az egész vitaminskála: az A-, B-, C-, E- és K-vitamin. Jellegzetes illatát illóolaj-tartalmának köszönheti, illatáért, ízéért pedig a kavron vegyület tehető felelőssé, ami egyben méregtelenítő tulajdonságát is adja.

Éppen ezért a kömény remek emésztést serkentő, béltisztító, étvágygerjesztő és görcsoldó. Elűzi a puffadásérzetet, és akár rögtön étkezés után köménytea formájában fogyasztva gyorsan kifejti hatását. Ugyanilyen jó torokfájás, megfázás esetén, továbbá gyomornedvserkentő hatása miatt a háborgó hasatokat is megnyugtatja. Szoptatós anyukáknak is javasolt a fogyasztása az anyatej mennyiségének növelése céljából.

Forrás:
pixabay

A köményt használhatjátok péksüteményekre, pogácsákra szórva, kenyérfélékbe sütve, húsokra, levesekbe téve egész magként vagy porrá őrölve. De akár emésztést segítő köményteát is készíthettek belőle. Ehhez mindössze annyit kell tennetek, hogy 2 dl forralt vízzel leöntötök két teáskanálnyi összezúzott köménymagot, majd negyedórányi ázás után leszűritek, és megisszátok.

Ha még több egészséges fűszert szeretnétek megismerni, olvassátok el a még idén címkéjű cikkeinket, az én személyes kedvencem most a koriander és az ánizs!