Nincs engedélyezve a javascript.
„Az életünk egy film, a ruháim a kosztümök” – Giorgio Armani stílusról, divatról és karrierről
Engel Nóra
március 7.

Giorgio Armanit Olaszország Chaneljeként is emlegetik, ugyanis olyan öltözködési forradalmat robbantott ki hazájában, mint Coco Franciaországban. A 81 éves divatguru nevét évtizedek óta ismerjük, és még fogjuk is – s hogy miért? A legújabb, Armani világába kalauzoló könyvből kiderül.

Az év elején megjelent legújabb, Giorgio Armaniról szóló könyv egyedülálló módon mutatja be a divattörténelem első stylistját. A több mint kétszáz oldalas, A hülyék sosem elegánsak címet viselő kötet maga a divatguru szavaival, idézeteivel hozza közelebb az olvasót Armani világához. Ezekből válogattam és hoztam el nektek kedvenceimet, de még mielőtt belevágunk, ismerjétek meg, kiről is van szó pontosan!

Orvostanhallgatóból divatguru
Európa Könyvkiadó
Megnézem

Orvostanhallgatóból divatguru

2014-ben ünnepelte divatmárkájának 40. évfordulóját, emellett pedig saját 80. születésnapjára is koccintott. Armani a divatipar úttörőjeként mindent, amit e kettős jubileumkor ünnepelt, saját maga ért el. Sosem vett részt szakirányú képzésen, és semmiféle családi hagyományt nem követett, amikor megvetette lábát a divat világában.

Egyetemistaként három évet tanult az orvosi egyetemen, mielőtt abbahagyta, és katonának állt. Visszatérése után kezdett el foglalkozni azzal, amit oly sokan imádunk, a ruhákkal. Elsősorban egy áruházban öltöztette a bábukat, majd a dekorációkat rendezte. Mialatt látszólag ezekben a teendőkben mélyült el, az eltökélt Armani tervezők és vásárlók szokásait figyelte meg és leste el, ezzel is feltérképezve, mire vágynak azok, akik a divatban keresik boldogságukat.

Az áruházi évek után megismerkedett Nino Cerruti divattervezővel, aki mellett 8 évig tanulta a szakma csínját-bínját, majd jött az áttörés. Hitman by Giorgio Armani nevű kollekciójával megvetette a lábát a divat világában, ahonnan azóta is kirobbanthatatlan.

Aki kibelezte a férfizakót

Tizenöt évre rá megteremti azt, amit ma már csak hétköznapi eleganciaként emlegetünk. 1980-ban ugyanis bemutatják az Amerikai gigolo című filmet, Richard Gere főszereplésével, aki a 117 perces drámában mindvégig tetőtől talpig Armani darabokban látható. A keményítésektől megszabadított lezser férfizakó a modern elegancia szimbólumává válik, a válltömések, vásznazások nélküli ruhadarab Armani jelképe lesz.

A tervező nevéhez nemcsak a válltömésektől mentes férfizakó, de a star system mechanizmusának megvalósulása is fűződik. Richard Gere-rel elért sikerei után meghódította egész Hollywoodot, aminek üdvöskéit azóta is öltözteti mind a filmvásznon, mind a vörös szőnyegen. Kreációit olyan nevek választják, mint például Julia Roberts, Julianne Moore, Adele, Jennifer Lopez, Anne Hathaway és Reese Witherspoon.

A lila az új fekete

A lila az új fekete

„Az Armani Privé hatalmas szenzációt keltett az Haute Couture Weeken. A pasztellfeketétől egészen a liláig terjedt színekben a 2016-os tavaszi kollekció. Összesen 59 ruhát mutattak be, amelyből 47 lila volt. Levendula, ezüst, mályva. Kabátok, hozzá illő nadrágok, gyönyörű hímzések és igen, az egyedülálló Armani-csillogás” – írtuk egy korábbi cikkünkben a legújabb, haute couture kollekcióról. Kíváncsiak vagytok? Ide kattintva megnézhetitek!

Íme néhány mondat, amit érdemes megjegyezni Armanitól

A parfüm a legjobb vizitkártya, amivel bemutatkozhatunk.

Allure, 1995. július

Kiskölyök koromban anyám tőlem kért tanácsot, mit vegyen fel. Mert már akkor is tudtam, hol dobog a ruha szíve.

Max, 1985. március

A bőrönd olyan okos, amilyen magabiztos a gazdája. Bárki, aki tudja, miben érzi jól magát, öt perc alatt tökéletesen összepakol.

Bella, 1997. február

Az haute couture elsősorban valóság. És álom is egyben: nekem, aki tervezem, azoknak, akik látják, és azoknak a szerencsés nőknek, akik viselhetik.

Vogue, 2012. szeptember

Az életünk film, a ruháim a kosztümök.

Vogue, 1992. március

A stílus elegancia, nem pedig extravagancia. Nem az a lényeg, hogy felfigyeljenek rád, hanem hogy emlékezzenek rád.

Corriere della Sera, 1980. augusztus

Szívesen fogadom a kritikát, de nem attól, aki fekete napszemüvegben ül be a bemutatóra, aztán hiányolja a színeket.

Amica, 1989. február

Az első blézert azért terveztem, mert egyszer csak milliónyi nőicipő-koppanásra lettem figyelmes, amint jönnek, jönnek, és a legkülönfélébb munkahelyekre igyekeznek.

Gente, 1985. október

Amikor megveszünk egy ruhát, ne feledkezzünk meg róla, hogy a világban sokan milyen súlyos gondokkal küzdenek.

Panorama, 1986. március

Én írtam
Engel Nóra
Örök álmodozó, megrögzött romantikus, divatbolond – ha röviden kéne jellemezni. Egyébként pedig amolyan igazi, fehér ruhás esküvőről álmodozó, hétköznapi lány vagyok, aki imád beszélgetni és mindenre kíváncsi. Hirtelen jött a lehetőség, hogy írjak, de kezdek egyre jobban és jobban beleszeretni, hiszen a filmekből látott női magazinok, szerkesztőségek világa már kislány korom óta elvarázsol.
Korábban írtuk
Ezt az 5 dolgot kell megtennetek reggel, hogy sikeresek legyetek
Ezt az 5 dolgot kell megtennetek reggel, hogy sikeresek legyetek
Sajnos a korán kelés is köztük van
3 ok, amiért tiszta szívvel ajánlom nektek Tilla új filmjét
3 ok, amiért tiszta szívvel ajánlom nektek Tilla új filmjét
Irtó büszke vagyok rá!
Azta! Zsolnayban buliznak a sztárok a Coachellán
Azta! Zsolnayban buliznak a sztárok a Coachellán
#menőség
Cipők, amikért minden nő ölni tudna – a legendás Manolo Blahnik története
Cipők, amikért minden nő ölni tudna – a legendás Manolo Blahnik története
Cipőpornó a javából!
„Egyre jobban izgat a nagyjátékfilm” – A Titanic Filmfesztiválon Bucsi Rékával beszélgettünk
„Egyre jobban izgat a nagyjátékfilm” – A Titanic Filmfesztiválon Bucsi Rékával beszélgettünk
Ti láttátok már a legújabb filmjét?
„30 évesen, tizenévesek közé visszaülni az iskolapadba – azért az mókás!” – az Elysian tervezőjével beszélgettünk
„30 évesen, tizenévesek közé visszaülni az iskolapadba – azért az mókás!” – az Elysian tervezőjével beszélgettünk
Egy történet, ami inspirálóan fog hatni rátok!

A nap témája

Klasszikus? Vegán? Gourmet? 3 kihagyhatatlan hamburgerrecept egy helyen!
Klasszikus? Vegán? Gourmet? 3 kihagyhatatlan hamburgerrecept egy helyen!
Mindenki megtalálja a kedvencét
Követlek titeket

Van még pár percem

Dobjatok el mindent! A világ legcukibb balerinája egy cica
Dobjatok el mindent! A világ legcukibb balerinája egy cica
Ti láttatok már táncoló macsekot?
Csillagjegyetek elárulja, milyen koktél illik hozzátok!
Csillagjegyetek elárulja, milyen koktél illik hozzátok!
Wow!
Újra divat a
Újra divat a '90-es évek kedvenc ékszere: a lábujjgyűrű
Nektek bejön?
Szerelmes képek a Facebookról, és ami mögöttük van
Szerelmes képek a Facebookról, és ami mögöttük van
Ez az igazság a szerelmes fotókról
A legszebb ruhák, amiket Katalin hercegné többször is viselt
A legszebb ruhák, amiket Katalin hercegné többször is viselt
Nagyon csini mindenben
Johnny Depp bántalmazta Amber Heard-öt
Johnny Depp bántalmazta Amber Heard-öt
A színész felesége fotóval bizonyítja álltását
„Ülhetek az öledbe, miközben kakilsz?” – Aranyköpések egy szingli apa lányától
„Ülhetek az öledbe, miközben kakilsz?” – Aranyköpések egy szingli apa lányától
Cukiságveszély!
5 dolog, ami idő előtt tönkreteheti a fürdőruhátokat
5 dolog, ami idő előtt tönkreteheti a fürdőruhátokat
Vigyázzatok a tökéletes darabra!