Egyéb kategória

Így vágjatok bele a tavaszi virágültetésbe – akár kertben, akár erkélyen

„Én kis kertész legény leány vagyok…” – hangzik az ismert locsolóversben. De egyelőre várjunk a húsvéttal, hiszen most érkezett meg a tavasz, még ha ezt kevésbé is érzékeljük. E szeszélyes és lassan már kiszámíthatatlan időjárás miatt nem mindegy, milyen növényeket ültetünk el márciusban, áprilisban vagy májusban. Erkély vagy kert? Lényegtelen, más-más feltételekkel, de a virág mindenhol megterem!
vous - 2016.03.13.
Így vágjatok bele a tavaszi virágültetésbe – akár kertben, akár erkélyen

Kezdjük mindjárt a legelején. Toll, papír elő, készüljön az a bevásárlólista! A virágültetésnél másfajta szempontokra kell odafigyelni udvar és balkon esetében.

Előkészületek

Kedves erkélytulajdonos lányok! Három fontos kelléket kell az ültetés előtt beszereznetek! Akár nevezhetnénk a 3 V szabályának is. Hiszen szükség lesz virágládára, virágföldre és virághagymára. Vásárláskor szem előtt kell tartani a balkon megannyi tulajdonságát.

Ha a növény igényli a fényt, akkor egy északi fekvésű helyen nem fogja magát jól érezni, sőt el is pusztulhat. Ezzel ellentétben az árnyékot kedvelő típusok a tűző napot viselik nehezen. Ha szeles erkélyetek van, az több veszélyforrást is hordoz magában. A leomló csodák könnyen eltörhetnek, a száraz környezet pedig ideális talaj a kártevők megjelenéséhez. Amennyiben az egyszerűséget kedvelitek, vegyetek többet a kiszemelt fajtából, de ha különböző színeket kombináltok, maximum 3-4-féle kerüljön a kosárba!

Az udvar esetében csak egy dolog okozhat igazán fejtörést. A kertészek, ahogy a nevük is mutatja, fontos, hogy ésszerűen átgondolják, hova ültetik a hagymákat. Ha szerettek dicsekedni a munkátokkal, válasszatok jól látható területet. Ilyen lehet a járda melletti vagy a kerítés mögötti rész. Na de mi kerüljön a föld alá?

Az örök klasszikus – muskátli

Forrás:
www.pixabay.com

A már rutinnövényként vagy jolly jokerként is emlegetett muskátlit akkor válasszátok, ha egyből az első körben túl akartok esni a virágültetésen. Szeretik a tápanyagban gazdag, agyagos földet, mindemellett sok vizet és tápot igényelnek. Ha mindez megvan, a nyár beköszöntétől egészen a fagy megjelenéséig számíthattok színpompás szirmaikra.

A meleg hírnöke – gyöngyvirág

Talán viccesen hangzik, de a gyöngyvirág a spárgafélék családjába tartozik. Február, március környékén ültessétek el, az első fehér fejecskék májusban bújnak elő, árnyékos helyen. A festői látvány mellé pedig messziről érezhető kellemes illat párosul.

A romantika jegyében – levendula

A levendula kedvencei: egy jó vízelvezetésű talaj és reggeltől estig tartó napsütés. Az illóolajtartalmáról is ismert növény intenzíven illatozik, ha a földje meszes vagy lúgos pH értékű. A közönséges levendula már 1700 óta jelen van Magyarországon, a legtöbben fűszerként és kozmetikai alapanyagként használják.

„Egy szál… – harangvirág”

Forrás:
www.pixabay.com

A neve már elárul mindent a külsejéről. A fészkes virágzatúak rendjébe tartozó növény a félárnyékos helyet, a tápanyagban dús talajt kedveli, és nyár közepétől nyílik. Bőven van miből választanotok, hiszen hazánkban tizenkét fajtája őshonos. A színeket illetően fellelhető fehér, lila és liláskék változatban is.

„Gyere ki te … – tubarózsa”

A tubarózsa kevésbé elterjedt a virágtartásban. Talán éppen azért, mert aki ezt választja, úgymond előre dolgozik. Hiszen április és május fordulóján kell elültetni, de csak nyár végén, ősz elején bukkan a föld fölé. Sőt, az is előfordulhat, hogy az első évben nem is virágzik, csak a másodikban. De mentségére szóljon, amint kinyílt, mesés illatával csábít el mindenkit.

Nektek vannak otthon virágaitok? Küldjetek nekünk képet róluk!

Ajánlott cikkek