Születésekor még könnyen kezelhető életnek tűnik a nő. Pedig már akkor sem az. Viszont. A nő is csecsemőként kezdi. Szopik, ha éhes, sír, ha szomorú. Később simán lánnyá érik. Ha törik, ha szakad. Általában ez is, az is. A lány nőnemű gyerek. Ebből a formából bebábozódás nélkül alakul felnőtt nővé.
A nő barátságos formája a barátnő. Testvér alakja a nővér. Gyerekes verziója az anya.
Anya. A nő tán legmeghatóbb halmazállapota. Szeretem a nőt, ha anya. Mert simogat, mikor a sötétben szorongva várod a nyugtató elalvást. Mert hitet ad, ha már semmiben nem hiszel. Mert halkan szól, ha szavakkal bántod. Mert asszony a férfi mellett egy életen át. Létet, tudatot és erőt kínál. Anyai ösztönnel, szívből, mindenáron.
Szeretni kell a nőt. Hisz van arca és tenyérbe mászó melle. És sokszor magas. Ha nem magas, akkor meg pont jó. Okosan néz a férfira. Néha más nőre is. Máskor dühös a tekintete, de annak oka van. A nőnek meg magához való esze. A nő élvezi a testiséget. Főként, ha szerelem tüzeli. Ha nem élvezi, az nem jó.
Szeretni kell a nőt. Mert aki a nőt szereti, rossz ember nem lehet.
A nő szép. Elbűvölően. Mert akar. Szenvedéllyel. Mert elvisel. Szenvedéssel. Mert vágyik rá. Mélyen, sokszor, őszintén. Mert harcol. Az utolsó csepp vérig. Mert kibírja. Szó nélkül. Mert ott marad. Lélekkel, tisztán. Mert hisz benne. Akkor is, ha nem. Mert jó. Sokkal jobb.
Mert nő.
Mindenképpen.
Tisztelet és főhajtás érte.
Most és mindörökké.
Ámen.
