Elértük a mélypontot: megérkezett az egész világot kiakasztó alkalmazás

Elértük a mélypontot: megérkezett az egész világot kiakasztó alkalmazás

Hétfőn debütált Amerikában a Peeple nevű alkalmazás, melynek lényege, hogy a regisztrált felhasználók különböző kategóriákban értékelhetik egymást. Készítői eredetileg arra találták ki, hogy minél kevesebb meglepetésben legyen részünk, ha munkatársat, vagy párkapcsolatra keresünk partnert. Így azonban elkerülhetetlen, hogy az alkalmazás kifejezetten kíméletlen legyen – sokak szerint még személyiségi jogokat is sért.

Már tavaly októberben is, mikor még csak az ötlet született meg, rendkívül negatív visszhangra talált a Peeple. Hatalmas felháborodást váltott ki ugyanis a gondolat, hogy ahhoz hasonlóan, ahogy különböző portálokon könyveket, filmeket és szórakozóhelyeket értékelhetünk, ezúttal egymással tegyük meg ugyanezt. Ráadásul a Peeple eredeti koncepciója minden szempontból halálosan kegyetlen volt: bármilyen értékelni kívánt személy profilját létre lehetett volna hozni a beleegyezése nélkül, az értékelés csillagokkal és szöveges véleményezéssel történt volna, mint egy kocsma esetében, ráadásul a negatív értékeléseket lehetetlen lett volna eltüntetni.

Ehhez képest az Észak-Amerikában hétfőtől elérhető Peeple számos ponton finomított, hogy szimpatikusabb legyen a potenciális felhasználók körében. A végleges verzióban ugyanis mindenki csak magának hozhat létre profilt, a negatív értékeléseket pedig el lehet rejteni. Az áprilisra tervezett, pénzért elérhető teljes verzióban viszont lehetőség lesz a rejtett vélemények megtekintésére is, hogy a megfelelő bébiszittert kereső családanya ne csak a jelöltek pozitívumai alapján tudjon választani – hangzik el a szimpatikus példa az Nymag oldalán az egyik társalapítótól, Julia Cordray-től.

Forrás:
Pixabay

Továbbra is felháborító eleme azonban, hogy az alkalmazás felületén a személyes és professzionális mellett a romantikus kategóriában is értékelhetik egymást a felhasználók, és mindannyian tudjuk, hogy ez utóbbi mivel fenyeget. Minden háborgó exnek lehetősége lesz a Peeple segítségével elégtételt vennie rajtunk azáltal, hogy részletes szöveges értékelést ír ágybeli teljesítményünkről.

Tom Keenan egyetemi professzor, aki könyvet írt a technológiai adatvédelemről, az Nymagnek elmondta, hogy szerinte a vitatott alkalmazást ezek a változtatások irrelevánssá tették, ugyanis pár jól nevelt felnőttön kívül kevesen akadnak majd, akik jó referenciát és pozitív véleményt akarnak majd írni a másikről, a negatív vélemény pedig úgysem fog látszani. A fizetős alkalmazás megjelenéséig tehát nem kell aggódnunk, aztán viszont felköthetjük a gatyánkat.

Nektek sem túl szimpatikus az ötlet, ugye? Eldönthetitek hamarosan, ugyanis a Peeple nemsokára hazánkban is elérhetővé válik.